-->

2014. szeptember 13., szombat

Just one yesterday: 35., rész

35., rész- másnaposok

Reggel az ágyunkban ébredtem, a tegnapi ruhámban, és amikor felemeltem a fejem, láttam, hogy nem csak Patrickkel aludtam egy ágyban, hanem Petetel is (?). Ha én is ittam volna, még azt hittem volna, hogy valami hülyeséget csináltam. De mivel se én, se Patrick nem ittunk egy korty alkoholt sem az este, ez a lehetőség kilőve. Pár pillanatig töprengtem, hogy mi lehet a magyarázat, de végül feladtam, halkan felkeltem, és otthagytam Patricket és a békésen hortyogó Pete-et aludni.
Benéztem Vikihez is, ő is az igazak álmát aludta, egy esernyőt ölelgetve. Tehát ő is megvolt.
Lent Joe és Andy aludtak, Andy a kanapén, összefirkált arccal, Joe pedig a fürdőkádban, egy kötéssel a fején és talpig virágföldesen.
Bementem a konyhába, csináltam magamnak egy kávét. Lefőztem több adagot is, a többiekre gondolva, akikre a tegnap este után rá fog férni a kávé és a fájdalomcsillapító.
Ránéztem az órára: fél tizenkettő. Mindjárt kelnek a srácok is.
- Jézusom! Ember! MI a…?- hallottam Pete kiáltását az emeletről. A hang gazdája eszeveszetten futott le a lépcsőn, és majdnem megbotlott a saját lábában. Mögötte Pat sétált le halál nyugodtan. A kiáltásra lassan mindenki mozgolódni kezdett, Viki jött le az esernyővel a kezében, Joe jelent meg, virágfölddel borítva, kötéssel a fején. Andy a fejét fogva jelent meg a konyhában. Tehát mindenki itt volt.
- Miért aludtam egy ágyban Patrickkel?- kérdezte falfehér arccal Pete.
- Na, ezt egyébként én sem tudom. De akarom én tudni? – néztem Patrickre nevetve. Aki elmesélte, hogy Pete olyan fél hatkor, még részegen teljes lelki nyugalommal besétált a szobánkba, és befeküdt mellénk az ágyba (??). Patrick egyedül nem bírta el, a többiek már aludtak, így hát visszafeküdt ő is, a lehető legmesszebb Petetől. Hm. Akkor már mindent értek. Vagyis.
- Miért jöttél át a szobánkba fél hatkor? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Honnan tudjam? –vonta meg a vállát Pete.
- Akkor már mindent értek. - bólintottam, és tovább ittam a kávém.
- Öö… srácok… Nem akarok indiszkrét lenni, de… Elmondanátok, hogy például miért van bekötve a fejem, hogy miért vagyok virágföldes, vagy hogy miért aludtam a fürdőkádban?- kérdezte Joe.
- Senki nem emlékszik semmire? – kérdeztem. Mondjuk, megértem, olyan mennyiségű pia után én sem emlékeznék sok mindenre. Mindenki csóválta a fejét, kivéve én és Pat.
- Szóval. Olyan éjfél körülig elvoltatok a piával, de aztán unatkozni kezdtetek. Akkor ez a nagyeszű – biccentettem Pete felé a fejemmel – kitalálta, hogy el akar menni sétálni. Éppen indulni készültünk, amikor Joe kiugrott a nyitott ablakon, mert összetévesztette az ajtóval.
- Akkor ezért vagy virágföldes. - biccentett Pete.
Folytattam a történetet. Ami a következő: miután Joe sikeresen kiugrott az ablakon nagyobb sérülés nélkül, és bekötöttük azt az egy sebét a fején, bejöttünk. Andy olyan három óra körül kidőlt, amitől az a zseniális ötlete támadt valakinek – Petenek, ki másnak? – hogy firkálják össze az arcát alkoholos filccel. Miután ez megtörtént, úgy tűnt, végre kidőlnek, de nem. Ekkor kezdte Pete énekelni a himnuszt, ami megihlette Vikit, aki egy nyitott esernyővel (fogalmam sincs, honnan szedte), kezdett táncolni a nappali közepén. Ez volt hajnali négy körül. Ezután Joe elment vécére, és miután egy órán keresztül nem jött vissza, bekopogtunk. Nem jött válasz, ezért benyitottunk, és megláttuk az édesdeden szunyókáló Joet a fürdőkádban. Mivel úgy tűnt, jót alszik, otthagytuk. Amikor Pattel visszaértünk a nappaliba, megkíséreltük „elaltatni” a többieket is. Vikit és Petet felkísértük Viki szobájába. Az akkorra már kellőképpen álmos Viki nem szándékozott megválni az este során szinte hozzánőtt esernyőtől, ezért vele aludt el. Amikor otthagytuk őket, mindhárman ágyban voltak és látszólag aludtak. - Pete, Viki, és az esernyő. Ekkor mi is aludni mentünk, kellőképpen kifárasztott minket az egész estés „bébiszitterkedés”. Ez után jött Pete.
-Már mindent értek. – bólogatott Viki. 
Mindenkinek kiosztottam a kávét és fejfájáscsillapítót. A nap további részében a többiek „gyógyultak”, és minél kevesebbet beszéltek, mivel minden apró hangtól még jobban fájt az amúgy is migrénes fejük. Így jár, aki sokat iszik.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése