Just one yesterday: 28., rész-part 2

28., rész-a koncert (folytatás)

-Rita? Te meg mit...-kezdte volna, de befejezni nem tudta.
-Én...-mondtam, de valahogy én sem tudtam befejezni a mondatot. Csak néztünk egymás szemébe, csöndben, amíg Pete meg nem szólalt.
-Rita! Szia!-próbálta oldani a feszültséget. Felálltam, ők pedig odajöttek, és megöleltek.  Amikor Pathez értem, csak álltunk egymással szemben, és nem szólaltunk meg. A kínos csendet látva Andy intézkedett.
-Gyertek be, itt az öltözőnk, ne itt kint álldogáljunk...-mondta, és bementünk a mellettünk lévőn ajtón. Nem volt kifejezetten nagy, de otthonosan be volt rendezve, kanapé, fotelek, egy kis asztalka, és persze hangszerek. Egy kis gondolkodás után megálltam, nem ültem le.
-Patrick, beszélhetnénk?-kérdeztem halkan.
-Persze.-mondta színtelen hangon, de láttam rajta, hogy ő is épp szólni akart. Kimentünk a folyosóra, és szembefordultam vele.
-Figyelj én... sajnálom.-mondtam lehajtott fejjel.-Nem... nem kellett volna....
-Összetörnöd a szívem? Megalázni?-kérdezte Patrick, mire az arcomon végiggördült egy könnycsepp.
-Én... azt hittem, hogy így jobb lesz neked.-mondtam őszintén.
-Nem lett jobb. Tudod, mennyit szenvedtem?-kérdezte.
-Igen, képzeld, tudom!-mondtam idegesen.-Én is szenvedtem. Hiányoztál! Iszonyatosan! Mindig azon gondolkodtam, hogy éppen hol vagy, kivel, és mit csinálsz! Ne hidd, hogy nekem olyan jó volt!-mondtam az arcába idegesen, és az arcomról hullottak a könnyek. -Egy hétig ki sem mozdultam! Hidd el, tudom, hogy hülyeséget csináltam, de azonnal meg is bántam...-mondtam, ő pedig hirtelen átölelt. Ez nem jelentett semmit, nem csók volt, és nem változtatott meg semmit, de nem bírtuk tovább. Egy hónapja nem láttuk egymást, és bármennyire haragudtunk a másikra, a hiány győzött. Egy kis stop volt a vitában. Mert szükség volt rá, hogy érezzem, hogy ő itt van, és lehetünk bármilyen viszonyban is, a közelemben van.
Nem tudom, meddig állhattunk így, lehettek óráknak tűnő percek, vagy perceknek tűnő órák, nem tudom. Csak az érdekelt, hogy itt van.
-Patrick.-szóltam.
-Igen?-kérdezte halkan.
-Hiányoztál. És sajnálom.-mondtam csukott szemmel. Tisztában voltam vele, hogy egy szimpla bocsánatkéréssel nem tehetek semmit jóvá.
-Te is. De...-kezdte volna, de én félbeszakítottam.
-Tudom. Idő kell. Értem.-mondtam felnézve rá.
-Köszönöm, hogy megértesz.-mondta.
-Szerintem menjünk be. -tanácsoltam. Amikor kinyitottuk az ajtót, négy ember állt az ajtóban.
-Mindent hallottatok?-kérdezte Pat nevetve.
-Igen.-mondta szintén nevetve Joe.
-Nos, ennek rendkívül örülök.
-Nincs mit-mondta Joe. Ezután elmesélték, mik történtek velük. Állítólag az egyik koncerten három szekuritisnek kellett lefogniuk egy rajongó lányt, aki rá akarta magát vetni Pete-re. Hm.
-Az a csaj tényleg nem volt normális. Tiszta gyogyós volt!-mesélte Pete.
-Viszont jó nagy volt a...-kezdte Joe, de nem tudta befejezni, mert két lány nézett rá szikrát szóró szemmel.-a pulcsija.-fejezte be, mire Viki tarkón csapta. Elvoltunk, egész este beszélgettünk és nevettünk, majd 11 körül Vikivel haza indultunk.
-Egyébként... hol van Adam?-kérdezte.
-Ó, nemár! Ő nem is tudja, hol vagyok.-mondtam.-Mindegy. -legyintettem.
Amikor hazaértünk, gyors zuhany után fáradtan dőltem rá az ágyamra, és szinte rögtön elaludtam.

Just one yesterday: 28., rész-part 1

28., rész-a koncerten

Péntek. Ma van a koncert-ezekkel a gondolatokkal keltem ki az ágyból. Ma nem volt suli, valami tanári kirándulás volt vagy mi, ezért egész nap otthon pörögtem. A koncert hétkor kezdődött, Adam fél hétre jött értem, ezért öt órakor elkezdtem készülni. Felvettem egy visszafogott(nak induló, de később jóindulattal sem visszafogottnak nevezhető) szettet, füstös smink, haj, és kész voltam fél hét előtt 10 perccel. A nappaliban üldögéltem, és próbáltam lefoglalni magam.
-És kiderült már, hogy milyen koncertre mentek?-kérdezte Viki.
-Mindig elfelejtem megkérdezni.-mondtam idegesen.-Te mit csinálsz este?-kérdeztem Vikit, mert úgy tűnt, hogy ő is megy valahova.
-A srácok itt koncerteznek, elmegyek.-mondta.
-Ó.-mondtam. Itt vannak a közelben. De én nem fogok velük találkozni.
Nem sokára csöngettek, én pedig mosolyogva nyitottam ajtót.
-Szia.-mondtam mosolyogva.
-Szia! Gyönyörű vagy.-mondta kicsit tovább rajtam felejtve a szemét, mint kellett volna.
-Khm. Bejössz még, vagy induljunk?-kérdeztem. Adam belesett mellettem az ajtón, és miután meglátta Vikit, válaszolt.
-Inkább induljunk. A VIP vár már.-mondta, én pedig lesokkoltam.
-VIP-ből nézzük?-kérdeztem.
-Hát, igen!-mondta nevetve.
-Kik is a banda?-kérdeztem.
-Nem hiszem hogy ismered, nem túl valami ismertek még. Azt hiszem, öten vannak...-mondta Adam vállat vonva.
-Szia Viki, jó szórakozást!-köszöntem el.
-Szia! Neked is. És ne felejtsd amit mondtam!-mondta, mire én egy kicsit indulatosan becsaptam az ajtót. A koncert nem volt messze, kocsival hamar odaértünk. Bementünk a VIP-be, és kényelmesen elhelyezkedtünk. A koncert kezdetekor a fények kihunytak, sötétség lett, és megszólalt egy gitár.
-Kik is ezek?-kérdeztem előrehajolva, mert ismerős volt az a pár akkord, amit eddig.
-Öö... Fall Out Boy-mondta a jegyét megnézve, én pedig lefehéredtem.
-Ők nem négy tagúak?-kérdeztem idegesen.
-Akkor négy, nem emlékeztem pontosan.-mondta, de a végét nem teljesen hallottam, mert megkezdődött a koncert. Négy alak tűnt fel a színpadon, és én lehunytam a szemem.
-Mi a baj?-ordította Adam a fülembe.
-Semmi.-ráztam meg a fejem, ő pedig tovább figyelte a koncertet. A VIP nem tudom, mitől volt VIP, mert nyugisabb nem volt, mint a nézőtér. Ugyanúgy mindenki tolongott. Maximum attól volt VIP-nek nevezhető, hogy közelebb volt a színpadhoz. Alig hallottam valamit a sikítástól és a zenétől, de nem is akartam. Kinyitottam a szemem, és ott álltak előttem 5 méterre. Joe a színpad bal oldalán állt, Pete a jobbon, Andy a dobok mögött ült, és... Patrick. Patrick előttem állt. 3 méter volt köztünk, de ő még nem vett észre, de csak idő kérdése volt. Patrick. Ahogy ránéztem, egyből oda akartam hozzá menni, megölelni, nem elengedni. Sose elengedni. Nem érdekelt, hogy a koncert kellős közepén voltam. A látványától leblokkoltam. Könnyű volt nekem, amíg távol volt. Könnyű volt túllépni rajta, ha nem is láttam. Jó, nem tagadom: úgy sem volt könnyű. De könnyebb. Fekete póló, farmerdzseki, és fekete nadrág volt rajta, természetesen a kalapjával, de szemüveg nem volt rajta.
Ekkor jöttem rá, hogy mennyire hiányzik. Hogy én milyen ostoba voltam. Csak álltam, körülöttem az emberek ugráltak, egyedül csak én álltam egy helyben, és csak figyeltem. Magamba szívtam a látványát, ami annyira hiányzott. Be kellett pótolnom a kimaradást. Azt az egy hónapot. Akkor jöttem rá, hogy mennyire is gyűlöltem minden egyes percét annak a hónapnak. Hiába mondtam azt, hogy újra megtaláltam magam, ez nem volt igaz.
Csak álltam, és néztem. Hallgattam a csodálatos hangját. Viszont egy idő múlva fel kellett eszmélnem, mivel páran összetapostak. Arrébb kellett mennem, a szememmel Adamet kerestem, mert időközben elkeveredtem mellőle. Nem találtam, és a tömeg rendesen megtaposott, ezért kimentem a szélére. Onnan néztem a koncertet, és a sírógörcs határán voltam. Mindent elrontottam. Mindent.
-Hát te?-kérdezte Viki meglepetten. Ő hogy, vagy miért...? Várjunk, azt mondta, megnézi a srácokat! Akkor azért...
-Adam nem említette, hogy FOB koncertre szándékozik hozni.-mondtam.
-Hogy vagy?-kérdezte azonnal aggódóra véve a figurát.
-Nem túl jól. Mindent elrontottam!-mondtam halkan. Vagyis igazából ordítottam, de ez egy koncerten halknak számított.
-És hol van Adam?-kérdezte.
-Őt elhagytam valahol a tömegben.-vontam meg a vállam.
-Jól tetted.-mondta Viki, és megsimította a vállamat.-Figyelj, maradjunk együtt a koncert végéig, jó?
-Köszönöm.-mondtam. Ekkor elhalkult minden, én pedig a színpadra néztem. Patrick lépett előrébb.
-A koncert lassan a végéhez közeledik, még egy dalt szeretnénk játszani. Ezt a dalt egy... régi ismerősömnek ajánlom, aki ma nincs itt.-mondta és belekezdett egy jól ismert dalba. Igen. Pontosan tudtam, melyik az, amikor elkezdték. Már az első gitárpengetésnél. És rá is kezdett a jól ismert dalszövegre, amit csukott szemmel énekeltem vele. "I thought of angels, choking on their halos, get them drunk on rose water...." Csukott szemmel álltam, és énekeltem. A szememből folytak a könnyek, és velük együtt a füstös sminkem is csíkokban folyt le. Akkor nem bírtam tovább, muszáj volt kijutnom onnan.  Nem is néztem, hogy merre megyek, Viki kiabált utánam, de engem elnyelt a tömeg. Egy folyosóra jutottam, nem tudom hogyan, minden esetre nekem megfelelt, hogy kicsit elbújhassak. Leültem egy ajtó mellé a fal tövébe, és a térdemet átkulcsolva bőgtem. De úgy rendesen. Kintről hatalmas sikoltás és taps hallatszott, majd futó léptek közeledtek felém.
-Végre megvagy!-mondta Viki, és leült mellém.
-Hatalmasat hibáztam, érted?! Hatalmasat! És nem tudom helyrehozni!-mondtam.
-Olyan nincs, hogy valamit nem lehet helyrehozni. -mondta Viki megnyugtató hangon, én pedig felnéztem rá, egy hálás mosoly kíséretében. Lassan elfogytak a könnyeim. És bár meg voltam győződve róla, hogy de, igen is van olyan, amit nem lehet helyrehozni, bólintottam egyet.
-Köszönöm.-mondtam szipogva.
-Szívesen.-mondta. Léptek hallatszottak mögöttem, Viki mögém nézett, és lesápadt, mire én is fölnéztem, és leblokkoltam. Ugyanis a fiúk jöttek felénk. Patrick megpillantott, ahogy hátrafordultam, ő is leblokkolt, és megállt. Így néztük egymást pár másodpercig, mikor megszólalt....

Just one yesterday: 27., rész

27., rész-Adammel

Hétfőn, miután Vikivel megérkeztünk a a suliba, ismét megdöbbenés tárgya voltunk, vagyis voltam én. Ugyanis három héttel azután, hogy Patrickkel, -aki mostmár kisebb hírnévre is szert tett,- véget ért a kapcsolatom, elkezdődött Adammel. Az mondjuk túlzás, hogy elkezdődött, ez még koránt sem volt kapcsolatnak mondható, mindössze egyszer randiztunk. És bár nem tudom kitől, de erről a diákok is tudtak. Tehát újra én voltam a középpontban. De jó.
A pletykákat, ahogy sejtettem, szerdán megunták, és már nem voltam olyan érdekes. Szerda délután Adam hívott fel.
-Szia!- szóltam bele a telefonba.
-Szia Rita! Ki szerzett péntek estére két koncertjegyet a fesztiválra?-kérdezte Adam.
-Nehogy már!-mondtam. Azt hittem, már az összes elfogyott.
-Hát, sikerült! Olyan hangulat lesz!
-El tudom képzelni!-mondtam. -És, akkor ezt most vegyem meghívásnak?-kérdeztem nevetve.
-Vedd annak, mert az.-mondta, és letette.
-Viki!  Megyek koncertre!-kiabáltam.
-Milyen koncertre?-kérdezte a konyhából.
-Hát azt elfelejtette Adam mondani... de ott nem is az számít, hanem a hangulat.-mondtam.
-Igaz.-mondta Viki.-Figyelj, vigyél paprikasprayt, jó?-jött be a szobámba.
-Jajj, ne viccelj már!-mondtam.
-Nem viccelek. Nekem még mindig nem szimpatikus ez a srác. Valami nem oké vele.-mondta furcsán.
-Hát, nekem eddig nem tűnt fel.-mondtam vállvonogatva.
-Nem baj, nekem igen.-mondta, és kiment a szobából. Elkezdtem egy filmet, amit a mobilom csörgése szakított félbe.
-Szia!-szóltam bele.
-Szia!-köszönt Pete.
-Hogy vagytok?-kérdeztem.
-Mi jól. Figyelj Rita: ki ez az Adam?-kérdezte. Hát, nem kerülgette a forró kását, az biztos.
-Mit szeretnél tudni, Pete?-kérdeztem.
-Semmit, csak tudni szeretném mi van veled.-mondta.-Rita, ugye tudod, hogy csak szólnod kell, megyek, és seggbe rúgom.-mondta.
-Figyelj, Pete, nagyon köszönöm, hogy segíteni próbáltok Vikivel, de nem vagyok kislány.-mondtam.
-Tudom, csak Vikinek nem szimpi...-méreg futotta el az agyamat, és idegesen válaszoltam.
-Hagyjatok már békén! Ne döntsetek helyettem! Azzal járok, akivel akarok, nem azzal, aki nektek szimpatikus!-mondtam, és lecsaptam a telefont.
Mi van velem? Miért bántom meg azokat, akik csak segíteni akarnak nekem? Mi történik?

Just one yesterday: 26., rész

26., rész- Luie's

Reggel korán felébredtem. Lementem a konyhába, ahol Vikit találtam, aki a laptopja előtt üldögélt.
-Szia, hogyhogy fent vagy ilyen korán?-kérdeztem meglepetten. Még csak 10 óra volt. Az nekünk még igenis korán van, főleg szombaton.
-Pete-tel beszélek.-mondta, én pedig odamentem mellé, és intettem egyet a kamerába.
-Szia!-mondtam.
-Szia!-mondta Pete, amikor meglátott. Nem akartam zavarni őket, ezért miután elkészültem a kávémmal, visszamentem a szobámba, kihúztam a függönyöket, és kinyitottam az ablakokat. Leültem az ágyamra, és élveztem az ablakon beáradó napsütést. Ezt az idilli pillanatomat megszakította a telefonom csörgése, megszólalt a Paramore Grow Up című száma, és ... nem emlékszem, hogy Adamnek mióta van képe beállítva. Pedig most ott mosolygott a képernyőn. Vigyorogva felvettem.
-Mikor került hozzád a telefonom?-kérdeztem köszönés helyett.
-Én nem is tudom miről beszélsz!-mondta Adam nevetve.-Csak szólni szeretnék, hogy hatra megyek érted.-mondta.
-Jó.-mondtam, és leraktuk. Napközben csináltam a dolgomat, amikor Viki somfordált be a szobámba.
-Mikor mentek?-kérdezte, mintha nem is érdekelné.
-Hatra jön értem Adam.-mondtam.
-Tudod, bár reméltem hogy nem vele, de örülök neki, hogy újra randizol.-mondta, és ez azt jelentette, hogy bár nem szívesen, de áldását adta ránk.
-Köszönöm.-mondtam.
-És kihangsúlyozom: nagyon nem örülök, hogy vele. Nem stimmel valami ezzel a sráccal.-mondta.
-Nyugodj meg, csak vacsizni megyünk.-mondtam neki, miközben pakolásztam.
-Patet az elejétől bírtam.-mondta hirtelen, nekem pedig megállt a kezemben a kupac ruha, és egy pillanatra megálltam, de aztán tovább pakolásztam.
-Én is.-mondtam halkan. Halkan felállt, és kiment a szobából. A jókedvemet most szomorúság váltotta fel. Visszaemlékeztem az első találkozásomra Patrickkel...
"...amikor csengettek, belépett egy srác az ajtón. Ő sem olyan volt, mint a többiek. vörösesszőke haj, zöld szem, vastag keretes szemüveg, fekete kalap, fekete póló, sima farmer, tornacipő. egész helyes...  gondoltam magamban. na, ez aztán elég picsás megnyilvánulás volt. (...) ...-Hát ez érdekes volt.-szólt egy hang mellettem. Megfordultam, és láttam, hogy a mellettem ülő srác feláll.
-Szia, Patrick vagyok, Patrick Stump.-mondta a kezét nyújtva felém.
-Öhm.. szia, Rita vagyok. Ugye nem azért beszélsz velem, mert elfoglaltam a helyed?-kérdeztem félve a választól. Mire kimondtam a mondatot, Patrick elkezdett nevetni.
 -Dehogy is. Csak üdvözölni akartalak a gimiben.
 -Ó. Óó. jajj, bocsi, nem akartam... 
- Semmi baj...-mondta egy félmosoly kíséretében. - Ha bármire szükséged lenne, vagy valamit nem találsz, csak szólj..." 

Ahogy visszaemlékeztem, majdnem elkezdtem sírni. Ha visszamehetnék az időben, néha pofán vágnám magam, és az arcomba üvölteném, hogy "Hát te mindent elszúrsz?! Te idióta, ne csináld ezt!" Rám férne szerintem. 

Négy óra körül elkezdtem készülődni, mert nálam az iszonyatosan sokáig tart.

-A Luie's nem az a pizzázó, ahova Norbival mentünk?-kérdeztem Vikit, miközben a szekrényemet túrtam fel.

-Igen, az.-mondta Viki.

-Váá, mit vegyek fel?-kérdeztem, a hirtelen kerekedett kupi közepén ülve.

-Hát, mi lenne, ha... mondjuk ezt kombinálnád valamivel?-mutatott fel egy ruhadarabot. Végül kész lett a szettem, besütöttük a hajamat, és felraktam egy természetes sminket, színben harmonizáló rúzzsal. Hat óra előtt lettem kész, amikor csöngettek, én felkaptam a táskám, és elköszöntem Vikitől. Leszaladtam a lépcsőn, és ajtót nyitottam.

-Hű. Gyönyörű vagy...-mondta Adam minden centimet végigmérve.

-Köszönöm.-mondtam.

-Indulhatunk?-kérdezte.

-Igen.-mondtam, és a kezét nyújtotta, hogy karoljak bele. A kocsijához érve kinyitotta nekem az ajtót, és negyed óra múlva már az étteremben is voltunk. 

-Mit hozhatok?-kérdezte a pincér. Pont ahhoz az asztalhoz ültünk, amihez anno Patékkel... újra lejátszódott az a nap a fejemben. Ott állt a pultnál, és minket nézett idegesen... ahogy Norbit elrántotta tőlem... 

-Rita!-szólt Adam, és úgy tűnt, nem először.

-Bocsi nem figyeltem.-mondtam zavartan.

-Éppen azt kérdeztem, hogy mit szeretnél enni.-mondta.

-Egy papperonis pizzát szeretnék.-mondtam a pincérnek. 

-Mi az?-kérdezte Adam, amikor a pincér elment.

-Semmi.-erőltettem egy mosolyt az arcomra. 

Ezután valahányszor a pult felé néztem, mintha Patricket láttam volna. Természetesen nem volt ott, de a hely rá emlékeztetett. Egy idő után viszont el tudtam magam engedni. Adammel az egész estét végigbeszélgettük, nevettünk, és pizzát cserélgettünk. 9 óra körül haza vitt. Egészen az ajtóig kísért, bent égett a lámpa. 

-Hát, jó éjszakát.-mondtam.

-Neked is.-Odahajoltam hozzá...és adtam egy puszit az arcára, mire ő felnevetett.-Értem én. Szia.-mondta mosolyogva, majd elhajtott, én pedig néztem, hogyan távolodik a kocsija. Bementem, ahol a nappaliban Viki várt rám.

-Szia!-mondta. Elmeséltem neki mindent, ő pedig nem szólt semmit, csak egy bólintással jelezte, hogy figyelt. 

-Hát, szerintem felmegyek.-mondtam.

-Jó éjszakát!-kiabált utánam Viki, már amikor a lépcsőn voltam. Felmentem, lezuhanyoztam, és éppne be akartam dőlni az ágyamba, amikor rezgett a telefonom. Előszedtem a táskámból, és mosolyogva néztem.

"Egy arcra puszi? Ouch. :)"

                                

Just one yesterday: 25., rész

25., rész-közhelyek

A következő pár hétben megtapasztaltam, hogy a közhelyek néha nagyon is kellenek. Első, amit a saját bőrömön tapasztaltam: az idő minden sebet begyógyít. Hát, ez akkor volt igaz, amikor teljesen elvágtam magam Patricktől. Nem néztem a koncertjeiket, nem néztem az interjúikat, és nem hívtam őt, csak Pete-tel beszéltem, aki rendszeresen helyzetjelentést adott nekem. Második: majd csak tovább lépsz. Na, hát, szerintem ez sosem fog teljesen sikerülni. Mindig ott lesz egy kis vágyódás. Egy kis darabka magány. El nagyon érzelgősen hangzik, de igaz. Harmadik: vannak még halak a tengerben. Ezt is megtapasztaltam. Sokan próbálkoztak nálam, miután a szakításunk elhíresztelődött. Lassan újra hozzá kellett szoknom a szingliséghez. Viszont, észrevettem, hogy a starbucksban egyre többször kaptam ajándék kávét. Hát, ez van.
Egyik nap, amikor Vikivel a teremben beszélgettünk, egy fiú jött oda hozzánk. Szőke haja volt, kék szemekkel. Hmm. Még nem láttam az iskolában. Levágta magát a mellettem lévő helyre, nem törődve azzal, hogy ül-e ott valaki.
-Persze, leülhetsz.-mondta Viki egy kis éllel a hangjában.
-Bocs. Foglalt ez a hely?-kérdezte lazán.
-Igen.-vágta rá Viki.
-Naa, ne legyél gonosz!-szóltam rá nevetve.-Nem, leülhetsz.-mondtam nagylelkűen.-Rita vagyok, ő pedig Viki.-mutatkoztam be.
-Nagyon örülök.-mosolygott a srác. Csak éppen ő nem mutatkozott be.
-És te...?-kérdeztem végül.
-Adam.-mosolygott még mindig.
-Na ide figyelj Adam, ...-kezdte volna Viki, de az asztal alatt megrúgtam, így befejezte.
Meg kellett szoknom, hogy valaki ül Patrick helyén. Ahogy előre nézve mozgolódást láttam onnan, odakaptam a fejem, mert azt hittem ő az, de mindig csalódottan kellett konstatálnom, hogy nem ő az. Viszont ahányszor odanéztem, Adam magabiztosan felhúzta a szemöldökét, én pedig magamban nevetve, és a szememet forgatva fordultam előre. Pár nap után viszont azt vettem észre, hogy amikor Patrick helyére-vagyis most már Adam helyére- nézek, nem csalódok, csak összemosolygok Adammel. Szünetekben mindig a nyakunkon lógott, és a beképzelt hozzászólásaival szórakoztatott minket. Egy idő után már megszokottá vált a jelenléte.
Egyik nap, amikor kint a szabadban ebédeltünk Vikivel (május vége felé elég meleg volt már), Adam jött oda hozzánk.
-Lányok, megérkeztem.-mondta a nagyképű vigyorával a fején, ami úgy tűnik, a védjegyévé vált.
-Senkit sem érdekel.-dobta meg Viki egy alufólia galacsinnal. Fura, de ők jól kijöttek.
-Á, ez fájt. Még akkor sem, ha foglaltam asztalt holnap a luie's-ba?-kérdezte na-most-mit-szólsz nézéssel.
-És ismét kérdezem: kit érdekel?-kérdezte Viki nevetve.
-Hát téged biztos nem, mert nem téged akartalak meghívni.-mondta.
-Még szerencse.-jegyezte meg halkan Viki.
-Rita, eljössz velem pizzázni?-kérdezte Adam.
-Szombaton nincs semmi programom...hm... talán belefér a napirendembe...-húztam az agyát.
-Akkor szombaton.-nyomott egy puszit az arcomra.
-Hoppá, ez mi volt?-kérdezte Viki, miután Adam hallótávolságon kívül került.
-Hát...-mondtam kuncogva.
Órák után hazamentünk, és eszembe jutott, hogy nem is kérdeztem meg Adamtől, hogy mikor megyünk. Péntek lévén nem kellett tanulnom, úgyhogy Vikivel vásárolgattunk egy kicsit, filmet néztünk estig, aztán a másnapon gondolkodva elaludtam...

Just one yesterday: 24., rész

Mielőtt a részt kezdeném írni, meg szeretném köszönni Vikinek a fejlécemet! :) <33333 *-*
Látogassatok el a blogjára! :3

24., rész-szánalmas vagyok?!

-Na jó, Rita, kelj fel!-jött be Viki idegesen a szobámba, és elkezdte kihúzogatni a függönyöket.
-Hmmmm!-tiltakoztam halkan.
-Nem, nem! Fel kell kelned! Egy hete ki sem mozdulsz, csak a szobában fekszel és teljesen befordulsz! Ne csináld már!-állt meg az ágyam előtt.
-De miért nem? Ezek után mi értelme bárminek?-kérdeztem.
-Rita, nézz már magadra! Szánalmas vagy! Na jó, ennek vége. Most szépen felkelsz, elmész zuhanyozni, felöltözöl, és bemegyünk a városba!-mondta Viki, és a nyomatékosítás kedvéért tapsolt kettőt.
-De én nem akarom! Még csak egy hete...-emlékeztem vissza.
-Igen, felfogtuk, elmentek, szakítottatok, egyébként nem is értem miért, de mindegy, te bedepiztél. Lapozzunk. -mondta.
-Igazad van.-mondtam egy hatalmas sóhajtás után.
-Na, menj el, zuhanyozz le, moss hajat, satöbbi, aztán bemegyünk a városba. -mondta.
-Jó.-mondtam. Semmi kedvem sem volt hozzá. Igazából azok után amik történtek, semmihez sem volt kedvem. Egy hete, pontosan. 168 órája hullott darabjaira az életem. Jó, nem pontosan, de a drámai hatás kedvéért mondjuk hogy pont annyi. Akkor szakítottunk Patrickkel, és omlottam össze. Sosem akartam újra randizni. Azt mondják, az idő minden sebet begyógyít, de ha még igaz is, hát, én nem látom. Nem lesz jobb, csak rosszabb. Sokszor átrágtuk Vikivel a helyzetet, minden apró kis mozzanatát, és ő szerintem már unta. Én is untam volna magamat. Bementem a fürdőbe, beálltam a tus alá, és nyakon öntöttem magam egy csomó rózsaillatú tusfürdővel. Alaposan hajat mostam, ami rám is fért. Kb fél óra után szálltam ki a zuhanykabinból, és amikor letöröltem a párás tükröt, egy új lányt láttam meg benne. Végre nem volt elfolyva a sminkem, mivel nem is volt rajtam, nem egy elnyűtt pulcsiban voltam, és nem kócos kontyban volt a hajam, hanem tisztán és vizesen omlott a vállamra. Felöltöztem, és kisminkeltem magam. Nem tudom mikor volt rajtam utoljára normális smink. Így már sokkal jobb volt a közérzetem.
-Na, végre, fel lehet ismerni!-mondta Viki, mikor megállt az ajtómban.
-Muszáj?-kérdeztem.
-Igen!-mondta, mire grimaszoltam egyet.
-Hova akarsz menni?-kérdeztem.
-Csak sétálunk...legalább kimozdulnál.-mondta szemrehányóan. Bementünk a városba, beültünk egy kávézóba, elmentünk plázázni...lányos programok. Egy kívülálló azt hitte volna, hogy boldog vagyok. Pedig nem voltam. Csak éppen Viki elterelte a figyelmemet, amiért nagyon hálás voltam. Legalább napközben nem Paten gondolkodtam. Hogy éppen hol lehet, kivel van, és mit csinál...de este már nem bírtam tovább. Rádőltem az ágyamra, a zsebemből elővettem a telefonom, és tárcsáztam.
-Szia, zavarlak?-szóltam bele.
-Szia, nem.-mondta Pete jókedvűen.
-Figyelj, mi van...-kezdtem el a mondatot, de befejezni nem tudtam.
-Egy pillanat, arrébb megyek, mert...fúj, Joe, vidd innen, hány napos az a pizza?-kérdezte, én pedig elmosolyodtam, mert elképzeltem, ahogyan ezek négyen egy buszban laknak, igényes ember nélkül. Igen, kicsit kosz lehetett. Ahogy rájuk gondoltam, az a mosoly a végén már inkább szomorú volt, mint vidám. Nagyon hiányoztak. Mind a négyen. De főleg Pat....egy héttel ezelőtt bármikor megölelhettem, megcsókolhattam, vagy csak felhívhattam... most már nem. Egyrészt, mert valahol nagyon messze lehetett, másrészt, pedig már nem volt hozzá jogom. És ez lehet, hogy jobban fájt, mintha csak szimplán messze lenne.
-Itt vagyok, kimentem. Jobban vagy?-kérdezte. Hogy honnan tudhatta hogy szétestem? Mert Viki valószínűleg mindent elmesélt neki. De nem zavart.
-Az igazat vagy a szokásosat?-kérdeztem.
-Az igazat.-mondta Pete.
-Nem jól. Hiányzik. Nagyon.-mondtam szomorúan. Egy sóhajtás után összeszedtem magam, és nem kezdtem el sírni. Hm. Haladás.-És mi a helyzet ott?-direkt nem azt kérdeztem, hogy hogy van Patrick, mert akkor haladás ide vagy oda, biztos eltört volna a mécses. És ezt Pete is tudta.
-Nagyon hiányzol neki. Mikor elindultunk majdnem szétverte a buszt. Nincs poharunk, és behorpadt a hűtő.-mondta, mire én szipogva elnevettem magam. -De komolyan. Nincs miből inni, és most van egy bazinagy horpadás a hűtőn amit nem tudom még hogyan fogunk kimagyarázni...-mondta Pete, én pedig még jobban nevettem.
-És kényelmes a busz?-egyrészt el akartam terelni a témát, másrészt tényleg érdekelt.
-Két franciaágy van.-mondta Pete bosszúsan.
-Megérdemlitek.-mondtam nevetve.
-Azt hiszed úgy alszunk? Dehogy is! Én és Andy a földön alszunk... Joe túl hamar érte el az egyik ágyat, Pat pedig megkapta a másikat, legalább aludni tudjon...de esküszöm, ma lerángatom az ágyról, mert alvás közben kicsit idegesítő, ha Andy lába majdnem a számban van.-mondta Pete, én pedig elképzeltem a helyzetet, amitől újra nevetnem kellett.
-Akkor ti elvagytok... bár nem szívesen látnám most a buszt.-mondtam.
-Nem mind vagyunk el...-mondta halkan Pete, nekem pedig összeszorult a mellkasom.
-De... jól van azért?-kérdeztem.
-Nem.-mondta Pete, kicsit sem szépítve a helyzeten, aminek örültem. Nem a szépített verzióra vagyok kíváncsi, hanem az igazságra, bármennyire is fáj.-Nem tudja, mit rontott el.
-De ő semmit!
-Tudom, egy hete ezt próbáljuk megértetni vele. -mondta Pete sóhajtva.
-Sajnálom, hogy fáj neki...-mondtam.
-Egyébként, miért is szakítottatok?-kérdezte Pete.
-Mert nem akarom visszatartani. Azt akarom, hogy rátok koncentráljon...-mondtam szomorúan.
-De te miért tartanád vissza?-kérdezte Pete értetlenül.
-Nem akarom, hogy csúnya vége legyen. Ennél már csak rosszabb lehetett volna. A turnék miatt sose látnám. Inkább elengedtem most, mert később már nem biztos, hogy el tudtam volna. Akkor pedig itt maradt volna velem. És akkor...-mondtam.
-Értem.-mondta Pete szomorúan.-Egy dolgot magyarázz még meg nekem: nem lehet, hogy attól féltél, hogy megcsalna?-kérdezte.
-Hát... biztos vannak lány rajongóitok. És én nem hiszem, hogy...-kezdtem volna, de Pete a szavamba vágott.
-Rita, mondd, te hülye vagy?! Szerinted Patrick megcsalna téged?? Ő sosem bántana...-mondta Pete szemrehányóan.
-Figyelj, most mennem...
-Pete, hallod, gyere vissza, megérkezett a csaj!-üvöltötte Joe a telefonba.
-Mi van?-kérdezte Pete.
-Ja bocs, azt hittem Vikivel beszélsz...-röhögött Joe.
-Nem, Ritával beszélek.-mondta Pete, de amint elhagyta a mondat a száját, meg is bánta.
-Rita? Add ide.-mondta valaki.
-Figyelj, most leteszem, szia!-mondta Pete sietősen. Ajjaj, mit csináltam megint? Lehet, hogy Pete egy kiadós veszekedésnek néz elébe, csak miattam.
Viki egész nap elterelte a gondolataimat,-amiért nagyon hálás voltam neki- de este egyedül maradtam velük...

Just one yesterday: 23., rész

23. rész- a turné

Két héttel később
Idegesen keltem, mert ma egy szörnyűséget kellett elkövetnem. Nem akartam. Mert így lehet, hogy egy életre megutál Patrick? Mert lehet, hogy most teszem tönkre az életemet? Nem, nem lehet, ezekben biztos voltam. De akkor is muszáj volt. Lassan elkészültem, és kiléptem az esőbe. Szeretem az esőt. A turnébusz egy óra múlva indul az első helyszínre. Amikor odaértem, mindenkinek köszöntem, majd Patet félrehívtam.
-Figyelj...ennek sokszor indultam neki az elmúlt napokban, de sosem sikerült.-kezdtem.-Sajnálom. Nem szeretném, ha miattam aggódnál. És... -mondtam a sírőgörcs határán.-Most még csak három hónap. De aztán mennyi lesz?-kérdeztem inkább magamtól. Patrick arca elsötétült, és csak állt. .Csak azt kérem, hogy ne utálj meg.-mondtam.
-Ezt így, előre ígérjem meg?- kérdezte.
-Tudom, ez így nehéz, de szeretném, ha később szépen emlkeznél ránk.-mondtam sírva. Ott hagyott, én pedig most egyedül álltam a szakadó esőben.. Nem látszott, hogy sírok. Ezt szeretem az esőben. Leültem a földre, nem törődve a sárral, és nekidöntöttem a hátamat az egyik ládának. Nem, most el kell köszönnöm a többiektől, csak utána omolhatok össze. Előre mentem a többiekhez, ahol szerintem csak rám vártak a búcsúzkodással. Patrick megsemmisülten álldogállt a busz mellett.
-Hát, három hónap.-mondta Andy, és elindult felém. Megöleltem, és már nem tudtam tovább rejtegetni, hogy sírok. Remélem betudták azzal, hogy hiányozni fognak, és meghatódtam. Aztán Pathez mentem oda, és reméltem, hogy még rám néz. Hát, rám nézett, de azt a nézést nem kívánom senkinek.
-Kérlek.-mondtam elcsukló hangon. Kelletlenül adott egy ölelésnek nem mondható valamit, Ő csak állt, én pedig valósággal rácsimpaszkodtam. A kezemet rákulcsoltam a nyakára, belefúrtam a vizes fejem a vállába, és sírtam. Nem akartam elengedni. De el kellett. Nem voltam már a barátnője, nem tarthattam itt magamnak. Azt éreztem meglepetten, hogy ő is megölelt. Először bátortalanul, majd már normálisan is. Ő sem akart elengedni. Akkor miért tette? Nem kellett volna. Ezért ha már ő elengedett, most én is elengedem. El is engedtem, és lehajtott fejjel mentem tovább Joehoz. Nevetve-sírva öleltem át, ő pedig sután viszonozta az ölelését, és a fülembe súgott:
-Meg fogja bocsájtani. Csak idő kell neki.
-Remélem. -Joe elengedett, majd tovább mentem Petehez. Pat pedig eltűnt a busz mögött, majd pár pillanat múlva csattanásokat hallottunk. Igen, Patrick valószínűleg éppen átrendezte a ládákat és bőröndöket. A lábával. Andy gyorsan utánasietett. Pete jött felém mosolyogva, én pedig a könnyeim között elnevettem magam.
-Én kimaradok?-kérdezte Pete a nőcsábász mosolyával.
-Gyere ide, te idióta.-mondtam nevetve.-Leszel a kémem?-kérdeztem a fülébe súgva.
-Persze.-mondta.-Aztán vigyázz magadra! És nem mindig leszünk olyan messze, ha valakit seggbe kell rúgni, csak szólj.-mondta.
-Jó. Én viszont seggbe fogok rúgni pár rajongó csajszit.-mondtam.
-Indulunk.-mondta Joe.
-Hát... vigyázzatok magatokra.-mondtam, és Vikivel zomorúan néztük, ahogyan felszállnak a buszra. Az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy Pat ellent fog nekem mondani. Hogy együtt maradunk. AMíg a busz eltűnt a szemünk elől. Utána kitört belőlem a sírás, lerogytam az elhagyatott parkolóban, és nem érdekelt a víz, sár, semmi, csak ültem a földön és üvöltöttem.
-Rita, mi történt??? Rita, szólalj meg!-kérte Viki, de én nem tudtam. Csak sírtam, és az sem érdekelt volna ha ott a parkolóban áthajt rajtam egy busz. Sőt, még jó ötletnek is tartottam volna. Akkor minden fájdalom elmúlt volna. Viki valahogy hazarángatott, elküldött, hogy zuhanyozzak le. És miután megláttam magam a tükörben, beláttam, hogy valóban hasznos lenne. Mindenhol bőrig áztam, a cipőm minden lépésnél slattyogó hangot adott ki, a gatyám térde ki volt szakadva, a sminket teljesen elkenve és lefolyva.A hajam tincsekben összeállva. Mintha leöntöttek volna egy vödör vízzel. Elmentem lezuhanyozni, jól esett magamra folyatni a forró vizet, és a mai nap minden piszkát lemosni. Kimentem, a hajamat egy törölközőbe csavartam, és ledőltem az ágyamra, arccal előre. Nem szándékoztam felkelni vagy egy hétig. Ja, ezt meg is tehettem, mivel a következő 2 hét érettségi szünet lesz. Pár perc múlva Viki kopogtatott be.
-Hbad.-így hangzott a szabad a párnám mélyéről.
-Na, elmondod végre normálisan is?-kérdezte. Hát igen. Elmondtam neki a taxiban is, de ott a visításomból és a nyöszörgésemből kb semmit se értett.
-El.-mondtam megint sírógörcs határán, ahogyan visszaemlékeztem az elmúlt 2 órára. Töviről-hegyire elmeséltem neki az egész történetet, ő pedig most csöndben üldögélt az ágyamon. Újra és újra átrágtuk minden egyes percét. Bekapcsoltam a zenét, és szépen lassan elaludtam. Sose akartam felkelni. Soha.

Just one yesterday: 22., rész

22., rész-Pete

Reggel deja vu érzésem volt, mivel a tegnap reggelhez hasonlóan ébredtem, annyi különbséggel, hogy most nem magamtól, hanem az ébresztőmtől. Felüvöltött a Paramore Daydreaming című száma, én pedig nyöszörögve kinyitottam a szemem.
-Méég öt perceet!-mondtam, és a fejemre húztam a paplant.
-Minek kelsz te ilyen korán?-kérdezte Pat enyhén kómásan.
-Mert még lezuhanyozok, hajat mosok, és éppen hogy elkészülök.-mondtam úgy, mintha ez teljesen természetes lenne. Nekem az is.
-Igen, ez nálam kb tíz percet vesz igénybe.-mondta Pat, és felült. Álmosan megdörzsölte a szemét, és felvette a szemüvegét. Én még mindig a paplant a nyakamig felhúzva tervezgettem, hogyha most reggel nem mosok hajat, akkor mennyit tudok még aludni, amikor valaki lehúzta rólam a paplant.
-Hééj, add vissza!-nyöszörögtem.
-Mert?-kérdezte Pat, és a hangján hallottam, hogy mosolyog.
-Mert még aludni akarok!-vágtam rá a logikus választ.
-Rossz válasz.-csóválta meg a fejét.
-Mi a jó válasz?-kérdeztem nevetve.
-Olyan nincs. -mondta Pat, és lement, gondolom a konyhába. Miután lezuhanyoztam, és hajat mostam, a nedves hajam éppen csak megtörölve mentem le a konyhába, ahol Patrick ült a pult mellett, és amikor meglátott, egy kávés bögrét nyújtott nekem. Elvettem tőle, nekitámaszkodtam a pultnak, és ittam egy korty kávét.
-Köszönöm. Ez most életmentő volt.-hálálkodtam, és adtam neki egy puszit.
-Nincs mit.-mondta, megfordított, és az ölébe ültetett. Háttal nekidőltem, és szép lassan a kávémat kortyolgattam.
-Hogy tudsz te ilyen jó kávét csinálni?-kérdeztem hirtelen hátrafordulva.
-Régen én is a kávézóban dolgoztam nyáron.-mondta nevetve.
-Akkor mostantól nem én főzöm a kávét. -jelentettem ki, mire Pat halkan felkuncogott. Egy még vizes hajtincsemet tekergette az ujja körül. Lépteket hallottam a lépcső felől, és pár pillanat múlva Vikit pillantottam meg.
-Pete itt van?-kérdezte.
-Nem láttam még reggel. -mondtam.
-Én se. -mondta halkan Pat.
-Amikor felébredtem, nem volt mellettem. -mondta aggódva.
-Biztos dolga van, és nem akart felébreszteni.-mondta Pat nyugodtan.
-Biztos.-mondta Viki, és felment készülődni.
-Találkoztál Pete-tel, igaz?-kérdeztem hátrafordulva.
-Ez...-mondta egy hatalmas sóhajtás után.-Igen, találkoztam Petettel.
-És miért nem mondtad el Vikinek?-kérdeztem rosszat sejtve. Ő csak nézett maga elé.-Jó, én most megyek el Petehez és verem szét!-mondtam idegesen. Felszaladtam az emeletre, és a gyorsan megszárítottam a hajam. Patrick megállt az ajtóban, és engem figyelt. Mivel nem engedett visszaaludni, volt még egy kis időm pluszba. Gyorsan felkaptam a dzsekim, és kisiettem a kapun. Még egy kicsit köd volt, és a fű is harmatos volt. Pat jött utánam.
-Most mit csinálsz?-kérdezte, amikor mellém ért.
-A próbaterem Pete lakásában van, tudom hol lakik, elmegyek hozzá, és beverem a fejét. -mondtam idegesen.
-Rita, ne csináld!-kért Patrick, de nem figyeltem rá.
-Nem teheti meg Vikivel!-fordultam idegesen hozzá.-Ő a legjobb barátnőm!
-De nem tudjuk mit akar Pete, lehet hogy tényleg csak dolga volt!-mondta Pat, de én nem foglalkoztam vele. Nemsokára odaértünk a lakáshoz, és mivel éppen akkor jött le valaki, még csak csöngetnem sem kellett, csak besurrantam mellette. Amikor felértünk, idegesen dörömböltem az ajtón.
-Sziasztok!-nyitott ajtót Pete.
-Nekem ne sziázzál, érted? -löktem meg. -Peter Lewis Kingston Wentz, mi a büdös franc folyik itt?-kérdeztem.
-Mi van Ritával?-kérdezte Pete Pattől.
-Viki keresett téged.-mondta Patrick mélyen Pete szemébe nézve.
-Gyertek inkább be. -mondta Pete, és félreállt az ajtóból.
-Ha ez valami trükk, én esküszöm...-mondtam.
-Ezt... nem itt kéne megbeszélni.-mondta Pete, én pedig mint aki csak szívességet tesz, bementem.
-Mielőtt bármit is mondanál, ha átvered Vikit, én beverem a képed!-mondtam dühösen, és bár Pete majdnem egy fejjel magasabb nálam, szerintem megijedt. Hahh, ijedjen is csak meg!
-Nyugodj le!-dörzsölte meg idegesen az arcát. -Szeretem Vikit... de... én... -mondta.
-Te mi?-kérdeztem.
-Basszus, Rita, te kicsinálsz. Tiszta ijesztő vagy. -mondta Pete.
-Ne tereld el a témát.-szóltam rá.
-Jó, na. Én... nem akarom megbántani, de én tudom hogy meg fogom... -mondta Pete.
-Nem fogod. Ha igazán szereted akkor nem fogod. -mondtam, és egy kicsit megsajnáltam.
-NA jó, menjél te a nyálas szövegeiddel!-nevetett fel Pete, és megölelt.
-De tudod hogyha megbántod akkor eltöröm a nyakad.-suttogtam a fülébe.
-Tudom. -mondta nevetve.
-Rita, szerintem mennünk kéne....-húzta el a száját Pat.
-Jó, menjünk. Szia Pete! -köszöntem, Pete pedig kikísért minket. Amikor leértünk, Pat megfogta a kezem, és úgy sétáltunk haza.
-Te mindenkit helyre teszel. -szólalt meg. -Mit mondtál Pete-nek?-kérdezte.
-Csak szépen elmagyaráztam neki, hogy milyen következményekre számíthat.-mondtam diplomatikusan. Pat felnevetett, amitől én is elmosolyodtam. Puszit nyomott a hajamra, majd mosolyogva tovább mentünk. Amikor visszaértünk hozzánk, én már szinte kész voltam, úgyhogy csak a táskámat kellett felkapnom. Viki nem volt már otthon, kicsit késve indultunk, de még beértünk. Leültem a padomba, mivel nem is sokára becsöngettek. Óra után (szórólapokat kaptunk nyári fesztiválokról), odamentem Patrickhez, és az ölébe ültem.
-Olyan jó fesztiválok lesznek!-mondtam neki izgatottan. -Elmegyünk egyre?-kérdeztem. Pat olyan...fura volt. Fura volt a mosolya. Nem őszinte. Szomorúnak tűnt. -Mi a baj?-kérdeztem, ő pedig a szemét lesütve rázta a fejét. -Látom. Most komolyan. Mi az?-kérdeztem aggódva. Pat nem egy nyafogós típus, ha neki baja van akkor az komoly... Megfordultam, és mélyen a szemébe néztem. Ő átfogta a derekamat, és elmosolyodott.
-Minden rendben.-mondta, de én nem hittem el. Úgy döntöttem, megvárom, amíg ő elmondja. Nyomtam egy puszit a szájára, megsimítottam a nyakát, és felálltam. Amikor visszanéztem rá, még elkaptam a pillantását. Szomorúan nézett végig rajtam. Valami nagyon nem stimmelt. Utolsó óra után hárman indultunk le, és az iskola előtt hárman vártak ránk. Köszöntem a fiúknak, majd hatan indultunk el a próbára. Amiről egyébként teljesen megfeledkeztem. A próbát végigröhögtük, amíg Joe valami furcsát nem mondott.
-Most élesben. Mintha a turnén lennénk. -mondta, mire felkaptam a fejem.
-Mi?-kérdeztem, Patrick pedig dühös pillantást vetett Joera.
-Semmi.-mondta gyorsan Joe, de már késő volt.
-Furák vagytok egész nap. Valaki nagyon gyorsan mondja el, mi folyik itt!-mondtam, mire síri csend volt a válasz.
-Figyelj, Rita, nem itt és nem most akartam ezt elmondani neked, de... -kezdte Patrick.
-De mi?-kérdeztem. Pat pedig csak nézett.-Mondd már!-kértem.
-Szóval... le akarnak minket szerződtetni.-mondta Pat, mire én a szám elé kaptam a kezem.
-Ez... csodálatos! Gratulálok!-ugrottam egyből a nyakába, mire ő szorosan megölelt. De hirtelen elhúzódtam. -Ugye elfogadtátok?-kérdeztem.
-Ha elfogadjuk a szerződést, nem sokára három hónapos turnéra indulnánk...-mondta a szemét lesütve. Én egy pillanat alatt komorodtam el, majd borult el az agyam.
-És ezt mikor szándékoztad közölni? Amikor már a buszon ülsz?!-Pat csak megsemmisüten állt, és szomorúan nézett. -Mert nyilván elfogadjátok.-bólintottam.
-Én... még gondolkozok. -jelentette ki Patrick dacosan. Nekem pedig ebben a pillanatban borult el még jobban az agyam.
-Azon gondolkodsz, hogy nem fogadod el?-kérdeztem, remélve, hogy nem jól hallottam.
-Igen.Vagy nem. Nem tudom!-mondta Patrick.
-Miért?-kérdeztem halkan.
-Miattad.-mondta. Bennem pedig megállt az ütő.
-Eszedbe. Ne. Jusson. Miattam. Visszautasítani.-mondtam csukott szemmel, halkan, mégis idegesen. -Ez nem csak rólunk szól, hanem a jövőtökről.-mondtam.
-Tudom. De rólunk is. -mondta halkan.
-Én... el kell fogadnod.-mondtam halkan. Pat közelebb jött, és megsimította az arcomat. Nem pont ettől a mozdulattól, de kiszakadt belőlem a zokogás. A fejemet a mellkasának döntöttem, ő pedig megint átölelt. Így álltunk egészen addig, amíg hirtelen fel nem kaptam a fejem.
-Hé! Ünnepelnünk kell! Befutottatok!-mondtam. Kimentünk a teraszra, ahol eddig Andy és Joe várakoztak, akik a balhé elején ide húzódtak. Lassan Viki és Pete is kijöttek a szobából, ahova beszélni mentek, nekik is volt miről.
-Van pezsgőd?-kérdeztem Pete-től. Benéztem a hűtőbe, és háát... Pezsgő nem volt benne, de találtunk egy fél doboz bontott kólát, miben nem sok volt már a szénsav. Azzal koccintuttunk. Szomorúan néztem végig a társaságon, majd úgy döntöttem, kell nekem egy kis levegő. Kimentem a teraszra, és elgondolkodtam, hogy hogyan tovább. A kis filozofálásomat az ajtó csukódása szakította félbe. Joe jelent meg mellettem.
-Szia.-köszöntem neki.
-Szia. Mi a baj?-kérdezte.
-Tudod...nehéz menni hagyni titeket. -mondtam.
-Csak három hónap, nem egy örökkévalóság.-mondta Joe.
-Nekem örökkévalóság lesz. -egy kis csend után szólaltam meg újra.-Szakítanom kell Patrickkel, te is tudod.-mondtam a szemébe nézve.
-Tudom.-mondta egy sóhajtás után. -Nagyon önzetlen vagy. Más lány nem engedné el. Itt tartaná.-mondta Joe, én pedig könnyes szemmel néztem az utcát. Bólintottam egyet.
-Ő megpróbálná a távkapcsolatot, de akkor nem lenne teljesen ott nektek. -mondtam.
-Viki és Pete megpróbálják.-nézett rám.
-Én...nem tehetem ezt veletek. -fejeztem be egy kis szünet után a mondtatomat. -Petenek jót tesz. Komolyabbá teszi egy kapcsolat. Megéri. Pat meglesz. -mondtam inkább magamat nyugtatva.
-Pokolian fog szenvedni.-mondta Joe. -Tudom, hogy muszáj, de akkor sem tetszik. -nézett le az utcára.
-Nekem se. -mondtam, és irigyeltem az utcán sétáló embereket. Boldogok voltak. Nekem most hullott darabjaira az életem.
-Sziasztok.-jött ki hozzánk Pat, Joe pedig diszkréten bement. Nem. Nem tudom most megtenni. Amint megláttam, a bűntudat és a fájdalom úgy mart belém, hogy sírni lett volna kedvem.
-Szia.-mondtam neki a vállam felett. Észre sem vettem eddig, hogy milyen hideg az áprilisi este, én pedig kint álldogálok egy trikóban. Vagy csak én éreztem annak?
-Nem fázol?-kérdezte Patrick, miközben hátulról átölelt.
-De.-mondtam, és már mentem volna be a dzsekimért, amikor ezt meg sem várva Pat levette a bordó pulcsiját, és belebújtatta a kezemet. Velem együtt leült az egyik kerti fotelbe, amik a teraszra voltak kirakva.Én nekidőltem a mellkasának, ő pedig a hideg kezemet simogatta. -Ha fázol, bemegyek a dzsekimért.-mondtam hátrafordulva.Hát, addig oké, hogy én nem fázok, de ő egy szál pólóban üldögélt.
-Nem kell.-simogatta meg a vállam. Hirtelen nagyon fáradtnak éreztem magam.
-Ritám...-simogatta meg a karomat Patrick.-Lassan induljunk.-mondta.Kinyitottam a szemem, és ránéztem. Már besötétedett. Elaludtam.
-Miért nem szóltál? Biztos kényelmetlen volt.-mondtam a számat elhúzva.
-Nem volt az.-mondta mosolyogva. Taxit hívtunk, és amikor hazaértünk, egy gyors zuhany után fáradtan dőltem be Pat mellé az ágyba.

Just one yesterday: 21., rész

21., rész-egy nap a városban

Reggel Patrick mellett ébredtem, ahogyan elaludtam, vagyis hozzábújva, ő pedig az egyik kezét a fejem alá tette, a másikkal pedig átkarolt. Meg akartam nézni, hogy mennyi idő, a telefonomat kerestem a szememmel... ami a Patrick oldalán lévő éjjeliszekrényen volt. Na, de jó. De én nem akartam felkelni, mert akkor felébresztem Patet, plusz akkor már nem tudok így visszafeküdni, de nagyon meg akartam nézni az időt, így hát félig Patricken átmászva próbáltam megkaparintani a telefonom, ami túl messze volt, ezért fel kellett tápászkodnom, és fél kézzel támaszkodva nyúltam a telefonomért. Ennek az lett az eredménye, hogy Paten landoltam, aki természetesen eléggé megijedt, amit meg is értek. Elképzeltem, hogy én nagyban alszok, amikor valaki egyszer csak rám esik. Hát, én is megijedtem volna, az biztos. Pat hirtelen kinyitotta a szemét, és nem értette, hogy mi történt.
-Mit csinálsz?-kérdezte nevetve, de még érezhetően álmosan.
-Éppen a telefonomat próbáltam megnézni...-mondtam.
-Uhh. Elkésünk. -mondta Pat.
-Á, ne siess, 11 óra van, már nem lenne sok értelme bemennünk...-mondtam az időt megnézve.
-Egyébként, addig oké, hogy a telefonodat akartad megnézni, de... még mindig nem értem.-mondta a homlokát ráncolva.
-Hát, az úgy volt... hogy meg akartam nézni a telefonom, és gondoltam ha felkelek akkor felébredsz, ezért megpróbáltam az ágyból elérni... -mondtam.
-Mert gondoltad, arra, hogy rám esel, nem fogok felkelni?-kérdezte nevetve.
-Az nem volt tervben.-mondtam diplomatikusan.
-Értem. -mondta nevetve. -Hát, ma akkor be kell mennünk orvoshoz, hogy borzalmasan betegek vagyunk. -mondta.
-Nekem megérte.-csúszott ki a számon.
-Nekem is.-suttogta. Ennek a gyengéd pillanatnak az vetett véget, hogy megrántotta a kezem, és mivel még mindig a mellkasán támaszkodtam, ismét ráestem. Most legalább nem érte váratlanul. Nevetve próbáltam feltápászkodni, ami persze nem sikerült.
-Héé! Engedj felülni!-próbálkoztam.
-Jó.-mondta, és hirtelen elengedett (!!), én pedig hátraestem, majdnem csináltam egy hátrabukfencet.
-Na, mit csináljunk, most, hogy lett egy kis szabadidőnk?-kérdeztem.
-Hm.-nézett félreérthetetlenül.
-Nem!-mondtam nevetve.
-Nem jössz velem a városba?-kérdezte.
-Ja, én már azt hittem...
-Mit hittél?-kérdezte, és kinevette a zavarom.
-Semmit. -mondtam már én is nevetve.
-Akkor bemegyünk a városba? -kérdezte.
-Igen. -virultam.
Lassan elkészültünk, én felvettem egy kényelmes, tavaszi szettet, Patrick is elkészült, felvette a szemüvegét és a kalapját, és elindultunk a városba.
-Tulajdonképpen hova megyünk?-kérdeztem, mert nem beszéltük meg.
-Valahova. -mondta sejtelmes mosollyal.
Nem sokára meg is érkeztünk. Egy aranyos kis kávézóba mentünk be. Amikor beléptem, elámultam. Nagyon otthonos volt, eldugott kis sarkokkal, sok ablakkal és virágillattal. Leültünk egy fehér asztalkához az egyik sarokban, én pedig le voltam nyűgözve.
-Olyan jó ez a hely... honnan ismered?-kérdeztem.
-Mindjárt megtudod.-mondta.
-Patrick, szia!-köszönt egy lány. Kb 5 évvel lehetett nálunk idősebb, és vörösesbarna haja volt.
-Szia!-mondta mosolyogva Pat. -Megan, ő itt a barátnőm,  Rita. Rita, ő itt a nővérem, Megan.-mutatott be minket egymásnak. Teljesen elképedtem. Patricknek van testvére? Miért nem mondta?
-Szia!-mondtam mosolyogva.-Szalay Rita vagyok!-mutatkoztam be.
-Szia! Megan Stump vagyok, Patrick nővére!-mondta a lány mosolyogva. Most, hogy volt időm megnézni a lányt, le sem tagadhatták volna egymást. Megannak is olyan vörösesbarna haja volt, mint Patnek, és hasonló, angyali arcvonások.
-Szóval, kértek valamit?-kérdezte a lány mosolyogva.
-Én egy kávét szeretnék.-mondtam.
-Én is. Ó, és Magen, kérlek hozol párat anya vaníliás muffinjából?-kérdezte.
-Mit követtél el, hogy muffin kell hozzá?-kérdezte Megan nevetve.
-Miért kell azt feltételezni, hogy elkövettem valamit?-kérdezte Pat is nevetve. Megan kuncogva elsietett, én pedig Pathez fordultam.
-Nem is mondtad, hogy van egy testvéred.-mondtam.
-Nem kérdezted. És egyébként egy bátyám is van, de vele... nem annyira tartom a kapcsolatot.-mondta halkan.
-Szóval itt dolgozik a nővéred.-mondtam pár pillanat csend után.
-Ez a kis kávézó a szüleimé. -mondta. -De igen, többek között Megan is itt dolgozik.-mondta úgy, mintha ez természetes lenne.
-Hú, nagyon otthonos, és tágas, és... -mondtam lelkesen, Pat pedig elmosolyodott a lelkesedésemet látva.
-Tetszik?-kérdezte.
-Nagyon!-mondtam csillogó szemmel. 
-Itt a két kávé, plusz a muffinok... de egyébként Pat, kiszolgálhatnád magatokat. -mondta Megan szúrós szemmel.
-Nem akarom tőled elvenni a munkát.-mondta egy szemtelen mosollyal, mire Megan simán, nevetve tarkón csapta.
-Ezt a módszert ajánlom neked is. Néha kicsit elszáll. Ilyenkor ráfér. -mondta Megan mosolyogva hozzám fordulva, én pedig nevetve bólintottam egyet.
-Akkor ez egy felhatalmazás?-kérdeztem.
-Igen.-bólintott Megan, és elsietett.
-Bírom a nővéred. -mondtam Pat szemébe nézve.
-Nem lesz az annyira jó, ha ti ennyire jól kijöttök. Még a végén összefogtok ellenem. -mondta grimaszolva. Nevetve egy csókot nyomtam a szájára. Hihetetlen, hogy mennyire szeretem.
-Kóstold meg a muffint!-mondta nekem.
-Mi lehet olyan jó egy... hmmmmm.-kóstoltam bele. Isteni volt! Tényleg nem túlzott Megan, ezzel bármit el lehetne feledtetni. -Most már tényleg gyanakszom. Mit csináltál?-kérdeztem Patet, ő pedig elnevette magát. Miután megittuk a kávét, és én teleettem magam muffinnal, elköszöntünk Megantől, és kézenfogva indultunk el a napsütésben.
-Úgy szeretem a napsütést... -mondtam csukott szemmel, de kis is nyitottam, mert féltem, hogy esetleg nekimegyek valakinek vagy valaminek.
-Na, szerintem lassan elindulhatunk vissza, mert még ugye kell egy igazolás is...-mondta Pat.
-Pedig olyan szívesen sétálnék még.-mondtam szomorúan.
-Ha szeretnéd, akkor délután sétálhatunk még.-mondta Pat. Haha, a szomorú fej mindig bejön. Lassan felénk vettük az irányt, és amikor beléptünk a házba, Pete és Viki ültek a konyhában álmos fejjel.
-Hohó, valakik elaludtak.-mondtam nevetve.
-Ti se iskolából jöttök gondolom...-törölte meg a szemét Pete.
-Hát az úgy volt... -mondtam.
-Jó, na. Nem vagyok kíváncsi rá!-mondta Pete röhögve.
-Ó, ha már itt tartunk, milyen volt a film amit este néztetek?-kérdezte Patrick vigyorogva.
-Jó, na! -biccentett Pete felé vigyorogva.
-Akkor megyünk négyen igazolásért?-kérdeztem.
-Hárman. Nekem nem kell.-vigyorodott el Pete. -Egyébként, szerintem még maradt kamu igazolásom a sulis időkből...-töprengett Pete.
-Te kis lógós. -mondtam nevetve.
-Hé, éppen segíteni próbálok. De ha te mindenképp az orvoshoz akarsz menni igazolásért, akkor nem tarthatlak vissza...-mondta Pete vigyorogva.
-Jó, na nem mondtam semmit.
-Egyébként mit csináltatok délelőtt?-kérdezte Viki.
-Fúj, nem akarom tudni!-mondta Pete.
-Sétáltunk... és bevittem Ritát a Monet's-ba.
-Bevitted a Monet's-ba? -lepődött meg Pete.
-Ez... miért olyan meglepő?-kérdeztem.
-Semmi...-mondta Pete.- Egyébként mi onnan ki vagyunk tiltva!-mondta röhögve.
-Mit csináltatok?-kérdeztem.
-Volt egy kis incidens a vendégekkel....-emlékezett vissza Pete röhögve.
-Egy kis incidens?-nevetett fel Patrick is. -Konkrétan ezek a barmok ráborítottak egy tortát egy emberre!-mondta Pat.
-Ő kezdte!-védekezett Pete.
-Igen, képzelem.-mondtam nevetve.
-Hazaszaladok az igazolásokért. -mondta, majd szedelődzködni kezdett.
-Mindjárt jövök.-mondta.
-Kikísérlek. -mondta Viki. Miután mindketten kiléptek az ajtón, bementem a konyhába.
-Ne máár, nem akarok mosogatni!-nyöszörögtem a hegyekben álló piszkos edények láttán.Nagy nehezen nekiálltam, kinyitottam a csapot, amiből pár másodperc múlva gőzölgő, forró víz kezdett folyni. Lassan elkezdtem mosogatni, amikor valaki hátulról megölelt.
-Elmosogassak?-kérdezte Pat.
-Dehogy is! Ne hogy már te mosogass nálunk.-mondtam.-De azért köszönöm. Aranyos vagy.-folytattam, de megakadt a szemem valamin. Illetve inkább valakiken. -És mi vagyunk a nyálasok.-nevettem, mikor megláttam, hogy Pete és Viki a kapuban ácsorognak, és erre a kis időre sem tudnak elszakadni egymástól. Mögöttem Patrick nevetett fel.
-Hát, csak attól félek, hogy Pete megrémül ettől.-mondta szomorúan.
-Mitől rémülne meg?-kérdeztem.
-Hát, tudod, Pete kicsit... hogy is mondjam...
-Nőcsábász? Igen, egy cseppet. -fejeztem be.
-Szereti Vikit,nem arról van szó, csak remélem ezért képes lesz majd feladni ezt az életmódot.-mondta Patrick.
-Mióta lettél te ilyen bölcs?-kérdeztem nevetve hátrafordulva.
-Okos vagyok és kész.-mondta egy cuki mosollyal.
-És egy cseppet sem beképzelt.-mondtam neki. Pete nem sokkal ezután megérkezett az igazolásainkkal.
-Pat, szerintem lassan indulnunk kellene... jöttök velünk próbára?-kérdezte Pete.
-Persze.-vágtuk rá Vikivel egyszerre.
-Akkor indulhatunk?-kérdezte Pat, aki azt hitte, hogy ilyen egyszerű lesz.
-Nem megyek ki így az utcára!-mondta Viki.
-Persze, majd így, ahogy vagyok?-kérdeztem felháborodva.
-Miééért?-kérdezte Pete az égre (vagyis jelen esetben a plafonra ) emelve a szemét.
-Mindjárt jövünk!-mondta Viki már a lépcsőfordulóból. 15 perc múlva kész is lettünk, ami azért elég gyors.
-Mi tartott ennyi ideig?-kérdezte Pat, miközben kifelé indultunk.
-Mi? Tök gyorsak voltunk!-kérte ki magának Viki.
-Mihez képest?-kérdezte Pete nevetve. Megérkeztünk a próbateremmé átalakított lakásba, ahol már Andy és Joe vártak ránk. Két dolog tűnt fel, amikor beléptünk. Hogy valami nagyon ragad a padlón, és hogy iszonyatosan édes illat terjeng.
-Mi a...?-kérdeztem.
-Unatkoztunk. -magyarázta meg Joe.
-És ezért... fúj, ez fanta?-kérdezte Viki.
-Lehet.-vonta meg a vállát Joe.
-Miért nem vártatok meg vele minket is?-kérdezte Pat elkenődve.
-Van még.-mondta Andy.
-Fúj, ha te is fantás leszel, nem jöhetsz be!-mondtam.
-Az asszony irányít?-kérdezte Joe. Na, ez volt az a pillanat, amikor tarkón vágtam, amitől természetesen csak jobban vihogtak a többiek. Egyébként a próbán a fiúk megint teljesen lenyűgöztek, de szerintem nem csak engem, Viki is szájtátva nézte őket. Amikor vége lett, négyen indultunk el haza...

Just one yesterday: 20., rész

20., rész-félelmek

Másnap reggel felkeltem, lezuhanyoztam, és éppen a hajamat szárítottam, amikor pittyegett a telefonom.
"Eléd megyek.:)  xxx"
Az üzeneten elmosolyodtam.
"Hm. És ha nem akarom? :)"
Szívattam. Nem telt bele egy percbe, és jött a válasz.
"Akkor nem megyünk együtt. Kár, pedig be akartalak vinni a Starbucksba. :) De így sajnos nem tudlak... "
"Meggondoltam magam! :) "
Még miután elküldtem az üzenetet, pár pillanatig mosolyogva néztem a telefonom, majd megráztam a fejem, a telefont leraktam az asztalra, és készülődtem tovább. Amikor kiléptem az ajtón, Patrick állt nekem háttal, és éppen a telefonját nézte.
-Akkor elviszel a starbucksba?-kérdeztem természetesen viccből, miközben hátulról megöleltem.
-Hát, miután ilyen későn jöttél ki, nem biztos....-mondta, miután megcsókolt, ami kicsit felébresztett.
-Akkor inkább visszamegyek aludni...-hülyültem tovább, miközben kézen fogva elindultunk a kicsit hideg áprilisi reggelben. Kaptam kávét, aminek nagyon örültem. Lenéztem az összekulcsolt kezeinkre, és hirtelen boldogság öntött el. Besétáltunk a suliba, ahol szintén kézen fogva mentünk végig a folyosón, a diákok legnagyobb megdöbbenésére. Amióta járunk, nem láttak minket együtt még. Próbáltam nem figyelni, de bevallom, elég nehéz volt, mert mindenki leplezetlenül bámult minket. Egy darabig mi leszünk a téma, az biztos.
-Ne figyelj rájuk.-súgta Patrick a fülembe. Nem vagyok egy félős típus, nem is az én érdekemben állt, hogy ne foglalkozzak a bámulókkal, hanem az övékben.
-Mit bámulnak ennyire?-kérdeztem kicsit ingerülten.
-Hadd bámuljanak, ne érdekeljenek téged. Majd csak egyszer abbahagyják...-mondta.
-Aha, majd egyszer.-mondtam inkább magamnak, mint Patnek.
-Nyugodj meg.-mondta, miközben átölelt, és egy puszit nyomott a fejemre, amitől még többen susogni kezdtek. Beléptünk a terembe, ahol szintén hasonló volt a helyzet. De tényleg: kb 2 perce vagyunk a suliban, de már itt is tudják? Ezt meg hogy? Hát, itt tényleg gyorsan terjednek a hírek...
-Sziasztok!-köszöntem Vikinek és Ashleynek, akik rögtön odajöttek hozzánk.
-Hű, még be se jöttetek, de már ti vagytok a téma. Durva.-mondta Viki.
-Hát igen, ez nekem is feltűnt...-mondtam kicsit még mindig feszülten.
-Hé, Stump, lenyúltad a csajom?-üvöltötte valaki a terem másik végéből, és már láttam, ahogyan David vág át a termen, majd lassan odaér hozzánk.
-Nem... vagyok... a... csajod...-mondtam, miközben elszámoltam magamban tízig a biztonság kedvéért.
-Te csak kussolj, nem hozzád szóltam!-mondta David, mintha csak egy kutyához szólt volna.
-Takarodj innen! Ha még egyszer meghallom, hogy így beszélsz Ritával, csak még egyszer... -mondta Patrick halkan, mégis eléggé fenyegetően. Ezt David is észrevette, mert visszament a haverjaihoz.
-Szerintem mindjárt becsöngetnek. -mondta Viki.
Nagyon gyorsan eltelt a nap, szinte észre se vettük.
-Viki, Rita, eljöttök velem a Tallyba? Kinéztem egy ruhát, és kéne a véleményetek, csak tíz perc, ha jó megveszem, ha nem, akkor nem. -mondta Ashley.
-Hát, én nem vagyok valami nagy divat guru.-húzta el a száját Viki.
-Én megnézem. -mondtam. -Ó, de ma úgy volt, hogy filmet nézünk Pete-ékkel.-mondtam segítség kérően Patre nézve.
-Semmi baj, azt mondta Ashley nem hosszú.-mondta Patrick.
-Várj meg nálunk...-mondtam neki, mire ő bólintott egyet, majd egy gyors csók után (igen, még mindig, mindenki bámult) elindultunk Ashleyvel a közeli plázába, Patrick meg Viki pedig hozzánk. Amikor Ashley megmutatta a ruhát, megállapítottam, hogy tökéletesen áll rajta, majd miután megvette, haza indultunk. Amikor beléptem a házba, felmentem, és Patrick a szobámban válogatta a dvd-ket.
-Szia!-köszöntem neki, és egy csókot nyomtam a szájára, de ő olyan... fura volt... mintha nem is lenne ott...
-Mi az?-kérdeztem, miközben leültem mellé a szőnyegre.
-Meg lettem fenyegetve.-mondta halál komoly fejjel.
-Mi... mi van? Ki?-kérdeztem aggódva.
-Viki. És most tényleg félek. -mondta, én pedig elnevettem magam.
-Na, mi történt?-kérdeztem, miközben a fejem az ölébe hajtottam, ő pedig kisöpörte a hajam a szememből.
-Hazajöttünk, és nekem esett, hogy ha nem vigyázok rád, vagy esetleg szakítani merek, akkor tudja hol lakom...-mondta fura fejjel.
-Ennyi?-kérdeztem, mert Vikire a nagy monológok jellemzőek.
-Hát, kisebb előadást tartott nekem, hogy hogyan kell veled bánni...-mondta, én pedig elnevettem magam, ahogyan elképzeltem, hogy Viki a maga kis termetével, idegesen magyaráz a nappaliban, Patrick pedig falfehér arccal ül a kanapén, és bólogat. Érdekes jelenet lehetett. -És utána kikérdezett, hogy mindent megjegyeztem-e. -mondta Patrick még furább fejjel. 
-És mindent megjegyeztél?-kérdeztem mosolyogva.
-Persze.-mondta komolyan, holott én csak viccből kérdeztem. Még mindig az ölében feküdtem, de most hirtelen felkeltem, és megcsókoltam.
-Szeretlek. -mondtam. De idióta vagyok! Nem több, mint három hete járunk, én pedig azt mondom neki, hogy szeretlek? Ő semmit sem szólt, csak nézett, és kiolvashatatlan volt a tekintete. Bár már mondtam neki, de csak viccelődve, nem komolyan. De most letámadtam vele. Mi van, ha megijesztettem? Á, ezt nem kellett volna!! Szerencsémre éppen kopogtak, mire felpattantam.
-Gyertek!-mondtam, mire Pete és Viki jöttek be a szobámba.
-Akkor még áll a mai filmezés, ugye...?-kérdezte Pete, mert nem tudta mire vélni ezt a kis feszültséget a levegőben.
-Persze.-mondtam, és odamentem hozzá köszönni. Lassan Patrick is felállt, és Pete-tel egyszerűen majdnem egymásra ugrottak (???). Hát, fiúk, vagy mi, de ezt én személy szerint nem nagyon tudtam hova tenni. Ezután Pete megszólalt.
-Na, milyen filmet nézünk?-kérdezte.
-Ú, van egy film, amit kinéztünk Vikivel!-mondtam. -A csillagainkban a hiba!
-Jaj, igen, az olyan romantikus!-bólogatott Viki csillogó szemmel.
-Felejtős.-vágta rá egyszerre Patrick és Pete.
-Miért?-kérdeztük felháborodottan.
-Rita, Viki. Már csak ha az alapsztorit nézzük: egy srác és egy lány szerelme. A lány rákos, a fiúnak meg nincs meg az egyik lába. Nem. -mondta Pete.
-Naa...-mondta Viki, miközben odament Petehez, és szomorú kiskutya fejet vágott.
-Viki, ezzel nem mész semmire...-mondta Pete olyan hangsúllyal, amiből rögtön tudtam, hogy nála nyert ügyünk van. Már csak Patricket kellett meggyőznöm.
-Na, egy kis sírós film nézés se ártott még senkinek...-mondtam, és átöleltem a nyakát. Ő pár pillanatig csak nézett, majd sóhajtott egy hatalmasat.
-De legközelebb mi választunk.-mondta.
-Hát persze.-mondtam mosolyogva. Kis naiv. Busszal indultunk el a mozi felé, ahol Pete és Patrick kicsit összevesztek azon, hogy ki fizessen, míg végül megállapodtak abban, hogy a jegyet Patrick fizeti, és a kukoricát meg az üdítőt pedig Pete. Én még sohasem sírtam filmen. Szerintem Viki sem. Egyikőnk sem az a fajta, de ez a film megríkatott mindkettőnket. Ott bőgtem az egyik oldalamon Vikivel, aki szintén hasonló helyzetben volt, a másik oldalamon pedig Patrickkel, aki szerintem nagyon unta a filmet. Amikor látta, hogy sírok, magához húzott, és megcsókolt, én pedig szinte az ölébe ülve (éljen a felhajtható karfa!) néztem tovább a filmet. Amikor oldalra néztem, olyat hallottam és láttam, amit szerintem nem sűrűn fogok. A szipogó Vikit Pete ölelte át (a karfa szintén felhajtva, így egy kisebb padjuk lett, mint nekünk), és a következő beszélgetés zajlott le:
-Ha te rákos lennél... én nem tudom mit csinálnék...-mondta Viki sírva Petehez fordulva.
-Nem tudom, de ha te azzal jönnél, hogy neked nem sok van hátra... én... biztos, hogy nem tudnék nélküled tovább élni. Nem lenne értelme. Nem folytatnám.-mondta Pete halkan, mire Viki sírva megcsókolta, és háttal nekidőlt Pete mellkasának, aki nekitámasztotta az állát Viki fejének, így nézték tovább a filmet. Ez egy nagyon elkapott pillanat volt, amit valószínűleg, ha tudnák, hogy láttam,meg kellene, hogy öljenek, de ezt nem mondtam el senkinek. Csak néztem tovább a filmet, majd én is azt mondtam Patricknek, mert kíváncsi voltam, hogy neki mi lenne a válasza.
-Én nem tudom, mit csinálnék, ha te rákos lennél.-mondtam neki szipogva.
-Én tudom mit csinálnék, ha te rákos lennél.-súgta a fülembe.-Szerintem kiugranék az ablakon. Esetleg leugranék egy hídról.-mélázott el. Csendben néztük tovább a filmet, majd amikor vége volt, a fiúk szedelődzködni kezdtek, mi viszont, Vikivel, megsemmisülten ültünk a helyünkön.
-Én még sosem sírtam filmen, de ez...-kezdtem.
-...ezen nem lehet nem sírni.-fejezte be helyettem Viki.
-Na, gyertek, ti bőgősök.-mondta Pete, és felállította mindkettőnket. Ők még a buszon is azt hallgatták, hogy "szegény Gus" meg hogy "szegény Hazel"... Hatással volt ránk a film, na. Amikor hazaértünk, elhívtam magammal Vikit egy kicsit, amikor a fiúk a nappaliban ültek, és a tévét nézték, mondván "most kell valami normálisat is nézniük".
-Mi a baj?-kérdezte Viki.
-Csak, hát, tudod az a helyzet...-kezdtem lassan.-Hogy Pat... tudod... -mondtam.
-Nem, nem tudom. Mondd már!- Igen, lehet, hogy egy kicsit...nehezen lehetett belőlem kihúzni.
-Érted, mi még nem...-mondtam.
-Ó. Óóó. Értem. És most...?-kérdezte.
-Hát, tudod nagyon félek. -mondtam szemlesütve.
-Mitől? Patricktől? Ha valami olyat csinál, amit te nem szeretnél, akkor én esküszöm...
-Nem, nem erről van szó, csak érted. Mi van, ha nem is tudom...-kezdtem volna, de Viki a szavamba vágott.
-Ne félj! Nincs mitől. Ha te készen állsz, akkor készen állsz. Szereted, ő is téged. Nem kell ezt túlbonyolítani.
-Köszönöm!-mondtam Vikinek, és megöleltem.
-Nincs mit.-visszamentünk a többiekhez, és Viki felment Pete-tel, hogy akkor ők néznek még egy filmet, de most Pete választ. Mi is felmentünk filmet nézni.
-Mit szeretnél nézni?-kérdeztem Patricktől.
-Mindegy.-mondta.
-Figyelj... ma mondtam valamit... nem akartalak vele megijeszteni, vagy ilyenek, csak kicsúszott a számon...-kezdtem lehajtott fejjel. Odajött hozzám, megfogta az állam, és felemelte a fejem.
-Szeretlek. Komolyan mondom. Szeretlek.-mondta szemembe nézve. Lábujjhegyre álltam, és megcsókoltam. Lassan le akartam venni a pólóját, amikor hirtelen hátrahúzódott.
-Figyelj, azt szeretném mondani, hogy én várok rád. Nem kell semminek megfelelned. Ha úgy érzed, nem állsz készen, nekem nem baj.-mondta iszonyatosan cuki mosollyal.
-Tudom. -mondtam, és ismét megcsókoltam.-Kész vagyok.-mondtam neki, és közben lehúztam a trikóját...

Just one yesterday: 19., rész

19., rész- személyiségtörés

Másnap reggel Patrick mellett ébredtem, és mivel a nap pont besütött, alaposan meg tudtam nézni. Ahogy a nap átsütött a haján, egészen szőkének tűnt. Az arca közel volt az enyémhez, úgy aludtam el, hogy odabújtam hozzá, és félig rajta fekve aludtam, de úgy látszik, őt ez nem zavarta. Úgy akartam felkelni, hogy ő azért még aludhasson tovább, és ez sikerült is. Álmosan mentem le a konyhába, csináltam egy nagy adag kávét, hogy a többieknek is maradjon, majd felnéztem Viki szobájába, de nem volt sehol, ahogy azt sejtettem is. Lementem a nappaliba, és a kanapén ülve kortyolgattam a kávémat, amikor egyszer csak ajtócsukódást hallottam, és pár pillanat múlva Vikit láttam meg.
-Jó reggelt!-mondtam.
-Szia!-mondta ő is.
-Nem feszegetem, hogy hol voltál...-mondtam, kiélvezve, hogy elpirult.
-Este már nagyon fáradt voltam hazajönni...-ködösített.
-Aha, tudom én.-bólogattam kajánul.
-Sziasztok.-mondta Patrick álmos arccal, ahogy kómásan letámolygott mögöttem a lépcsőn. Hát, így egy kicsit elveszítettem a hitelességem, hiába magyaráztam volna Vikinek, hogy Patrickkel csak filmet néztem, úgyse hitte volna el. Most rajtam volt a sor, hogy elpiruljak.
-Patrick, azt hiszem beszélnünk kellene az időzítésről...-fordultam hozzá nevetve. Elindult felém, szorosan a karjába zárt, és egy gyengéd csókot nyomott a számra, én pedig a pólója nyakába kapaszkodtam.
-Fúj, mintha egy rossz romantikus filmben lennék.-mondta Viki mosolyogva a hátunk mögül, enyhén szólva is megölve a pillanatot.
-Mondja ezt az, aki éppen belopódzik egy házba, amit egyébként nem is értek, mivel nem vagyunk a szüleid...-ráncoltam a szemöldököm.
-Megszokás.-vágta rá Patrick, mire elnevettük magunkat.
-Viki, nem is mondtam, hogy ki hívott tegnap!-fordultam felé hirtelen. Elmeséltem neki az egészet, és megkértem, hogy ő is jöjjön el. Természetesen, mint legjobb barátnőm, egyből igent mondott. Elmentem zuhanyozni, és a puha törölközőt magamra csavarva léptem ki a a fürdőszobából, és a szobám felé vettem az irányt. Felvettem egy fekete pánt nélküli, hátul hosszú ruhát, rá egy farmer mellényt, a hajamat pedig csak kifésültem, így egy kicsit hullámosan hullott a vállamra. Amikor éppen a szememet húztam volna ki, valaki megölelt hátulról, és belepuszilt a nyakamba, amitől felnevettem.
-Gyönyörű vagy, mondtam már?-kérdezte Patrick, miközben mosolyogva nézett engem a tükörben.
-Hát, ha befejezhetném a sminkem...-utaltam arra, hogy így nem nagyon tudok a sminkelésre koncentrálni.
-Gyönyörű vagy smink nélkül is.-mondta dacosan.-Tudom. Szoktalak reggel nézni, amikor még alszol, és akkor olyan gyönyörű vagy...
-Szoktál alvás közben nézni?-kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
-Igen.-mondta, szerintem nem értve, hogy ez miért olyan furcsa nekem.
-Ne tedd. Alvás közben olyan védtelen vagyok. Mi van ha horkolok? Vagy... mi van, ha... Nyáladzok?-kérdeztem szörnyülködve. Erre elnevette magát.
-Nyugodj meg, nem nyáladzol. -nyugtatott meg. Én folytatni próbáltam volna a szemem, de megint belepuszilt a nyakamba, aztán elkezdtem nevetni és kapálózni, mivel elkezdett csikizni.
-Hé, ne máár, készülnöm kell...-mondtam a nevetéstől sírva, amitől kezdhettem újra a sminkemet. De szerintem megérte. Aztán lassan maga felé fordított, és megcsókolt. Whoooaa. A világ fordult velem egyet. Átölelte a derekam, és finom kis puszit nyomott a számra, majd a szemembe nézett.
-Na jó, most már nem sajátítalak ki, készülődj nyugodtan. -suttogta alig hallhatóan.
-Te is átöltözhetnél már...- mondtam neki. Bár... egyáltalán nem zavart, hogy pizsiben volt, már ha egy alsógatyát pizsinek lehet nevezni...Hm. Szerintem lehet.
-Kimész?-kérdezte kajánul vigyorogva, a tegnapi beégésemre utalva. -Mert így nem tudok átöltözni. -a fejem lassan rákvörös lett.
-Jól van na, le lehet rólam szállni!-mondtam kínosan nevetve. Odalépett hozzám, megölelt, és nyomott egy puszit a fejemre.
-Tudod, hogy mennyire szeretlek?-suttogta a hajamba.
-Nem, mennyire?-húztam az agyát.
-El sem tudom mondani... Azonnal megakadt rajtad a szemem, amint megláttalak. -suttogta a szemembe nézve. -Egész nap téged néztelek. Le sem bírtam rólad venni a szememet.
-Kérdezhetek valamit?-kérdeztem.
-Persze. Mit?-kérdezte Patrick őszinte figyelemmel.
-Akkor, ott, a társalgóban, miért nem csókoltál meg végül?-hadartam, ami a szívemet nyomta. Patrick felsóhajtott.
-Meg akartalak csókolni, de sajnos nem voltam elég bátor...-fintorgott. Láttam rajra, hogy bántja. Megöleltem, úgy, ahogy akkor, ott a társalgóban, a fejemet a nyakába fúrtam, ő pedig szorosan magához húzott. Olyan jó volt, hogy ott van nekem! Amikor elengedett, a fejem a mellkasának támasztottam.
-Na, most már tényleg készülődj!-utasított kedvesen.
-Te is.-utaltam arra, hogy még mindig egy szál alsógatyában volt. Miközben befejeztem a készülődést, ő lezuhanyozott és fel is öltözött.
-Ennyi?-kérdeztem, mivel ő kb 10 perc alatt készült el.
-Igen. Miért, nekem is sminkelnem kéne?-kérdezte.
-Nem, dehogy is.-mondtam nevetve. -Csak az annyira nem ér, hogy te 10 perc alatt olyan jól nézel ki..
-Milyen jól nézek ki?-kérdezte egy huncut mosoly kíséretében.
-Elfogadhatóan. Nehogy nekem itt elbízd magad!-mondtam neki viccesen, és odamentem, összeborzoltam a vizes haját, ő pedig elkapott, és magához húzott.
-Nekem meg egy óra kell, hogy a hajamat megcsináljam! Ez nem igazság!-mondtam mélyen a szemébe nézve.
-Hát, ez van!-mondta egy szemtelen mosoly kíséretében. Lementünk, mert lassan indulnunk kellett. Amikor odaértünk a szállodához, és Norbi lejött, döbbenten nézett rám.
-Ritám!-szaladt oda hozzám megölelni. Patrick szúrós szemmel nézte, ahogy Norbi a kelleténél kicsit hevesebben reagál az érkezésemre.
-Viki, szia!-szólt neki is,de őt (valamiért) nem ölelte meg, és ez nem csak nekem tűnt fel. Egyébként sem volt jó a kapcsolatuk, Viki akkor is utálta, amikor jártunk, és hát, ez most sem változott meg, inkább csak még jobban utálta, most már nem kellett arra tekintettel lennie, hogy együtt vagyunk.
-Szia, Patrick Stump vagyok.-nyújtotta Patrick a kezét, és közben átölelte a derekam, kicsit sem diszkréten mindenki tudtára adva, hogy mi igenis összetartozunk.
-Szia, Tóth Norbi vagyok.-mondta ő, és a kezét nyújtotta, de közben végig engem bámult.
-Khm. Patrick, ő itt Norbi, egy osztálytársam otthonról.
-Szerintem mi kicsit többek voltunk egymásnak, mint osztálytársak...-közölte ő is kicsit feltűnően.
-Norbi, ő pedig a barátom, Patrick.-mutattam be neki Patricket, mire Norbi felhorkant.
-Erre cseréltél le engem?-nézett Patrickre lesajnálóan.
-Hogy érted azt, hogy "erre"?-kérdezte Patrick félrebillentett fejjel.
-Sehogy. Ugye Norbi?-kérdeztem gyorsan, mentve a menthetőt, de nem is figyeltek rám, farkasszemet néztek. Pár örökkévalóságnak tűnő pillanat után Norbi megszólalt, még mindig Patrick szemébe nézve.
-Hát persze. -mondta lassan, és volt benne egy kis gúny is, csak egy kicsi.-Na, indulhatunk?-kérdezte, mintha mi sem történt volna.
-Igen.-mondta Patrick, még mindig az arcát fürkészve. Megfogta a kezem, és lassan a buszmegállóhoz indultunk.
-Ne csináld!-suttogtam a fülébe.
-Mit?-kérdezte, pedig pontosan tudta, miről beszélek.
-Tudod te azt jól!-sziszegtem a fülébe. Hátranéztem. Eddig nem is tudtam Norbit jobban megnézni, de most volt alkalmam rá. Szöges ellentéte volt Patricknek. Barna haj, barna szem. Ma egy farmer, egy nyomott mintás felső, egy bőrdzseki és edzőcipő volt rajta. Patricken világoskék pamutpóló, a bőrdzsekije, egy farmer és fekete tornacipő, és természetesen a kalapja és a szemüvege volt. Az ő vörösesbarna tincsei kuszaságban álltak, Norbi sötét haja pedig mérnöki pontossággal volt beállítva. Összetalálkozott a tekintetünk, ő rám mosolygott, én pedig előrefordultam. A bal oldalamon Patrick sétált, miközben a kezemet fogta, a a jobb oldalamra pedig Norbi érkezett meg nem sokára. Viki is jött mellette, erősen azzal a szándékkal, hogy befurakodjon közéjük, szemmel jeleztem csak neki hogy segítség kéne, és ő rögtön vette a lapot. Norbi viszont nem engedte be közénk, hanem még közelebb jött hozzám, Patrick pedig átfogta a vállam, és puszit nyomott a fejemre. Valahogy úgy éreztem, hogy ez most nem nekem szólt, hanem Norbinak, és ez nagyon bántott. Miért csak egy eszköz vagyok az ő kis gyerekes játékában Norbival?
-Hova megyünk?-kérdeztem, miközben kicsit feltűnőbben húzódtam el Patricktől, mint szerettem volna, ezért furán nézett rám.
-Szerintem együnk, én nagyon éhes vagyok!-próbálkozott Viki kicsit oldani a feszültséget. -Van egy jó pizzázó a közelben, ahova Pete vitt, ott tényleg nagyon finom minden.-mondta. Így hát a pizzázó felé vettük az irányt. Norbival is sokat jártunk el. Fura, Patrickkel eddig még sose mentünk sehova. Miért nem? Bementünk a pizzázóba, és kiválasztottunk egy ablak melletti asztalt, két-két székkel a két párnázott paddal egymással szembe. Egyik oldalra leült Viki, a másikra pedig Norbi. Ekkor elkezdtem hezitálni, hogy melyik padra üljek, mert ha ugye Viki mellé ülök, akkor Patnek kell Norbi mellé, az pedig sehogyan sem jó. De ha pedig Norbi mellé ülök, akkor Patricknek rosszul fog esni. Vikit nem kérhetem meg, hogy Norbi mellé üljön, mert fix, hogy meggyilkolnák egymást. Akkor csak Norbi mellé ülhetek, hiába esik rosszul Patricknek. Nem érdekelt. Nekem is rosszul esett, amit művelt, így indulatosan beültem Norbi mellé. Viki értetlenül nézett. Norbi mosolyogva nézett rám, ahogyan azt régen is tette mindig, ha meglátott.
-Khm-khm- krákogott egyet Patrick ismételten nem túl diszkréten. Jött a pincér, fel akarta venni a rendelésünket.
-Nekem egy sonkás-kukoricás, a hölgynek pedig egy hawaii pizza lesz, egy-egy kólával. -adta le a rendelést helyettem is (!!!).
-Miből gondolod, hogy Rita azt kéri?-kérdezte Patrick kötekedve.
-Azt kérem.-szóltam a pincérnek. Patrick úgy nézett rám, mintha cserben hagytam volna, ami részben igaz is volt, csak nem zavart, mert még mindig idegesített a viselkedése.
-Szóval, Norbi, végre találtál mást, vagy most azért jöttél, hogy tönkretegyél egy kapcsolatot..?-kérdezte Viki nem kis éllel a hangjában, félrebillentette a fejét, és mosolyogva nézett Norbira, mint aki semmi különöset nem mondott.
-Köszönöm kérdésed, jól vagyok, csak valami hiányzik az életemből... vagyis inkább valaki.-mondta rám nézve, figyelmen kívül hagyva Viki eredeti kérdését.
-Na jó, én megkérdezem, mikor jön a pizza. (??)-mondta Patrick, és indulatosan felállt, majd elviharzott.  Hozzáteszem, két perce rendeltünk.
-Rita, beszélhetnénk négyszemközt?-kérdezte Norbi, Patrick pedig a pult mellől nézett minket. Viki óvatosan megrázta a fejét, de nem figyeltem rá.
-Igen, persze. -mondtam. Kimentünk, mondjuk még így is láttak minket, mivel az ablak mellett ültünk, de legalább nem hallották, hogy mit beszélünk.
-Miért csinálod ezt, Norbi?-kérdeztem kicsit ingerülten.
-Vissza akarlak kapni, Rita, hát nem érted? Mióta elköltöztél csak rajtad járt az eszem!-mondta azokkal a kiskutya szemeivel, amivel régen is megfogott. Hirtelen feltörtek bennem az emlékek. Kézen fogva sétáltunk... Virágot hozott nekem.... Elalvás előtt smseket küldött... boldog voltam. Szerettem. De most Patricket szeretem. Nem? Vagy mégsem? Vagy csak ezek a kis gesztusok hiányoznak? Vajon egy kapcsolat élhet ezek nélkül? MI van, ha ez nem lesz meg a mi kapcsolatukban Patrickkel? Vajon jól döntöttem? Mi lesz, ha nem fogom sose azt érezni vele, mint Norbival?
-Rita, én... nekem csak te kellesz!-mondta, közelebb hajolt hozzám, és a számra tapasztotta az övét, átölelt, hogy még tiltakozni se tudjak, amíg valaki hirtelen elrántotta, én pedig nem tudtam mit szóljak. Patrick rántotta el, gondolom figyelt minket bentről. Miért is ne? Nem tudtam hirtelen, mit akarok, kit akarok, csak azt tudtam, hogy el kell innen mennem. Patrick és Norbi éppen egymással ordibáltak.
-Mit képzelsz, te? Megcsókolod a barátnőmet?!-üvöltötte Patrick magánkívüli állapotban, de Norbi nem úgy tűnt, mint aki fél.
-Csak azért a barátnőd, mert én nem voltam itt neki!-válaszolt Norbi, és ez elgondolkodtatott. Lehet, hogy igaza van? De én úgy éreztem, Patricket jobban szeretem... de ha ő így látja, lehet, hogy mégis igaz? Hogy Patrick csak egy pótlék? El kellett mennem, de gyorsan. Viki is kijött az étteremből, én pedig sírni kezdtem. Felszakadt belőlem a sok kétségbeesés, és zavar. Pont egy busz jött, én pedig gondoltam egyet, és amilyen gyorsan csak tudtam, futni kezdtem, csak egy pillanatra néztem hátra, és láttam, hogy mindannyian futnak utánam, elöl Patrick, egy kicsit lemaradva mögötte Norbi, és végül Viki. Felléptem a buszra, éppen az utolsó pillanatban, mielőtt az ajtó becsukódott volna.
-Rita!-kiabált Patrick, és még egy utolsót rácsapott a csukott ajtóra, mielőtt a busz elindult volna. Néztem, ahogy távolodik, és ahogyan idegesen dörzsöli a homlokát. Amikor elvesztettem szem elől, elkezdtem bőgni úgy igazából, és nem érdekelt, hogy hülyének néztek. Nem is néztem, hogy melyik buszra szálltam, de szerencsére olyanra, ami hazafelé visz. Amikor leszálltam, jól esett a séta, hogy egy kicsit kitisztítsa az agyamat. Döntöttem. Nem tudom, hogy jól döntöttem-e, majd meglátom. Egy viszont biztos. Nagyon féltem attól, hogy valakinek össze kell majd törnöm a szívét, olyasvalakinek, akit szerettem. Hogy volt-e ez valaha szerelem? Nem tudom. Nem biztos, lehet, hogy csak kölcsönös szeretet, amire azt mondtuk, hogy szerelem. Ahogy hazaértem, lefeküdtem az ágyamra, összegömbölyödtem, és sírtam, mert valakit ma el fogok veszíteni. Egyszer csak valaki felemelt, és az ölébe vett.
-Sajnálom.-mondta nekem, miközben a hátamat simogatta. -Szeretnél vele beszélni? Ő is itt van kint. -mondta.
-Igen.-mondtam zokogva. A másik bejött a szobámba, és leült mellém az ágyra.
-Szia. Figyelj mondanom kell valamit... ez nem mehet így tovább... ebből nem lesz semmi. Szeretlek, de nem vagyok beléd szerelmes... Nem szeretnék veled többet találkozni. - mondtam neki. Éppen az életemből sétál ki örökre Patrick...helyett Norbi.
-Megértelek, de tudd, hogy én nem csak úgy foglak szeretni, mint egy barátot. -mondta elcsukló hangon. Az orrából vér csöpögött, de nem látszott frissnek.
-Mondd, hogy nem Patrick csinálta... -mondtam ingerülten.
-Nem, nem Patrick volt...
-Akkor ki?-kérdeztem.
-Hát, öhm... szóval, Viki kicsit pikkel rám...-mondta.  Egy baráti ölelés után, amitől megszakadt a szívem, kement a szobából,
 Patrick bejött hozzám, és megint felemelt, és az ölébe vett, mint egy kisbabát. A karjaiban tartott, és puszit nyomott a fejemre, majd az állát nekitámasztotta. Én pedig csak sírtam.
-Szeretnél beszélni róla?-kérdezte Patrick egy kis idő után. Szipogva emeltem fel a fejem, és lassan bólintottam egyet.
-Tudod, sajnálom, de egy kicsit meginogtam. Mi van akkor, ha rossz életet választottam? Ha nekem ő van "elrendelve"?-mondtam hatalmas lelkiismeret-furdalással. Patrick erre fájdalmasan bólintott egyet. -De aztán rájöttem, hogy sosem szerettem. Vagyis szerettem, de nem szerettem belé, érted, ez csak olyan...
-Szeretet volt?-kérdezte, befejezve a mondatomat.
-Igen, az volt, nem pedig szerelem, és beláttam, hogy amíg őt nem küldöm el, addig valahogy sosem lesz nyugtom, és mindig pörögni fog az agyam, hogy mi lett volna, ha... -mondtam szomorúan.
-Ha ez az igazság, akkor lehet, hogy tényleg nem én vagyok, akivel együtt kellene lenned, és talán nem is kéne ezt folytatni...-mondta halkan.
-Nem, ez honnan jutott eszedbe? Soha többet nem akarom ezt hallani, érted? Soha!-mondtam kétségbeesetten. -Persze ha te nem akarod folytatni, az ellen nem tehetek semmit...-mondtam lehajtott fejjel.
-Szalay Rita, milyen hülyeségeket hordasz te itt össze? Hogy én nem akarom folytatni? Én?...-mondta nekem, és egy puszit nyomott a fejemre, én pedig belekapaszkodtam, és sohasem akartam elengedni.-Nem lesz semmi gond, megígérem. -suttogta a fülembe. -Addig leszek itt neked, amíg csak szeretnéd, vagy inkább... örökké... -mondta nekem, belőlem pedig hatalmas megkönnyebbülés áradt. Itt lesz nekem örökké. Elkezdte csókolgatni a homlokomat, majd lassan rátalált a számra is, én pedig még mindig az ölében, mint egy kisbaba, csak feküdtem, és azt akartam, hogy tényleg itt legyen mindörökké.Egyre hevesebben csókolóztunk, amikor egyszer csak felpattantam, ő pedig értetlenül nézett rám, gondolom nem tudta hova tenni a viselkedésemet.
-Ö... szerintem le kellene mennünk... -mondtam rákvörös arccal.
-Ez mi volt?-kérdezte összevont szemöldökkel.
-Mi?-kérdeztem kicsit rosszul színészkedve. Ő homlok ráncolva jött utánam, és út közben a konyháig (kb 10 métert se kellet megtenni) megfogta a kezem. A konyhában ott találtuk Vikit és Pete-t (?).
-Na, itt vannak a brazil szappanopera legújabb főszereplői!-mondta Pete vigyorogva.
-Ezzel most ne viccelődj.-szólt rá Pat Pete-re.
-Ja, azt hittük, hogy már holnapig nem jöttök le.-mondta Viki, én pedig még jobban elvörösödtem.
-Egyébként, Viki, miért van bekötve a kezed?-kérdeztem.
-Hát, az úgy volt...
-...Hogy beverted Norbi orrát?-kérdeztem. 
-Bocsi Rita, de én nem bírtam tovább, muszáj volt egyszer megütnöm! Tudod, már rohadtul idegesített!-mondta Viki.
-Nem baj, megérdemelte.-mondtam nevetve.
-Te beverted annak a gyereknek az orrát?-kérdezte Pete meghökkenve.
-Hát, igen... -mondta Viki szemlesütve.
-Olyan... büszke vagyok rád!-mondta Pete extázisban, és felkapta Vikit.
-Szóval, ki is volt ez az úriember?- kérdezte, és nem. Nem úriembert mondott.
Patrick elmesélte az egész történetet Pete-nek, amit egészen addig tudtam, hogy eljöttem, onnantól nekem is érdekes lett.
-Aztán Rita felszállt a buszra, és akkor megegyeztünk, hogy ezzel nem sokra megyünk, és, bevallom, nagyon kicsi választott el attól, hogy beverjem azt a hülye fejét... amit végül Viki megtett helyettem.-mesélte Patrick, én pedig megöleltem. Ettől mintha kicsit feloldódott volna. Még sokáig beszélgettünk, de lassan besötétedett. Pete és Viki megbeszélték, hogy Pete ma itt fog aludni, ezért fel is mentek, , én pedig hazaküldtem Patricket (?).
-Szerintem lassan aludnom kéne...-mondtam neki, ő pedig megint furcsán nézett rám.
-Azt akarod mondani, hogy menjek haza?-kérdezte.
-Nem, én nem, csak fáradt vagyok, szerintem mindjárt bealszom...-mondtam. Szerintem nem nagyon vette be a "fáradt vagyok, ezért ma ne aludj itt" című mesét, de semmit sem akart rám erőltetni, ezért elköszönt és elment, én pedig lezuhanyoztam, és aludni mentem.

Ezt a részt Bankós Vikinek ajánlom :D