Másnap reggel felkeltem, lezuhanyoztam, és éppen a hajamat szárítottam, amikor pittyegett a telefonom.
"Eléd megyek.:) xxx"
Az üzeneten elmosolyodtam.
"Hm. És ha nem akarom? :)"
Szívattam. Nem telt bele egy percbe, és jött a válasz.
"Akkor nem megyünk együtt. Kár, pedig be akartalak vinni a Starbucksba. :) De így sajnos nem tudlak... "
"Meggondoltam magam! :) "
Még miután elküldtem az üzenetet, pár pillanatig mosolyogva néztem a telefonom, majd megráztam a fejem, a telefont leraktam az asztalra, és készülődtem tovább. Amikor kiléptem az ajtón, Patrick állt nekem háttal, és éppen a telefonját nézte.
-Akkor elviszel a starbucksba?-kérdeztem természetesen viccből, miközben hátulról megöleltem.
-Hát, miután ilyen későn jöttél ki, nem biztos....-mondta, miután megcsókolt, ami kicsit felébresztett.
-Akkor inkább visszamegyek aludni...-hülyültem tovább, miközben kézen fogva elindultunk a kicsit hideg áprilisi reggelben. Kaptam kávét, aminek nagyon örültem. Lenéztem az összekulcsolt kezeinkre, és hirtelen boldogság öntött el. Besétáltunk a suliba, ahol szintén kézen fogva mentünk végig a folyosón, a diákok legnagyobb megdöbbenésére. Amióta járunk, nem láttak minket együtt még. Próbáltam nem figyelni, de bevallom, elég nehéz volt, mert mindenki leplezetlenül bámult minket. Egy darabig mi leszünk a téma, az biztos.
-Ne figyelj rájuk.-súgta Patrick a fülembe. Nem vagyok egy félős típus, nem is az én érdekemben állt, hogy ne foglalkozzak a bámulókkal, hanem az övékben.
-Mit bámulnak ennyire?-kérdeztem kicsit ingerülten.
-Hadd bámuljanak, ne érdekeljenek téged. Majd csak egyszer abbahagyják...-mondta.
-Aha, majd egyszer.-mondtam inkább magamnak, mint Patnek.
-Nyugodj meg.-mondta, miközben átölelt, és egy puszit nyomott a fejemre, amitől még többen susogni kezdtek. Beléptünk a terembe, ahol szintén hasonló volt a helyzet. De tényleg: kb 2 perce vagyunk a suliban, de már itt is tudják? Ezt meg hogy? Hát, itt tényleg gyorsan terjednek a hírek...
-Sziasztok!-köszöntem Vikinek és Ashleynek, akik rögtön odajöttek hozzánk.
-Hű, még be se jöttetek, de már ti vagytok a téma. Durva.-mondta Viki.
-Hát igen, ez nekem is feltűnt...-mondtam kicsit még mindig feszülten.
-Hé, Stump, lenyúltad a csajom?-üvöltötte valaki a terem másik végéből, és már láttam, ahogyan David vág át a termen, majd lassan odaér hozzánk.
-Nem... vagyok... a... csajod...-mondtam, miközben elszámoltam magamban tízig a biztonság kedvéért.
-Te csak kussolj, nem hozzád szóltam!-mondta David, mintha csak egy kutyához szólt volna.
-Takarodj innen! Ha még egyszer meghallom, hogy így beszélsz Ritával, csak még egyszer... -mondta Patrick halkan, mégis eléggé fenyegetően. Ezt David is észrevette, mert visszament a haverjaihoz.
-Szerintem mindjárt becsöngetnek. -mondta Viki.
Nagyon gyorsan eltelt a nap, szinte észre se vettük.
-Viki, Rita, eljöttök velem a Tallyba? Kinéztem egy ruhát, és kéne a véleményetek, csak tíz perc, ha jó megveszem, ha nem, akkor nem. -mondta Ashley.
-Hát, én nem vagyok valami nagy divat guru.-húzta el a száját Viki.
-Én megnézem. -mondtam. -Ó, de ma úgy volt, hogy filmet nézünk Pete-ékkel.-mondtam segítség kérően Patre nézve.
-Semmi baj, azt mondta Ashley nem hosszú.-mondta Patrick.
-Várj meg nálunk...-mondtam neki, mire ő bólintott egyet, majd egy gyors csók után (igen, még mindig, mindenki bámult) elindultunk Ashleyvel a közeli plázába, Patrick meg Viki pedig hozzánk. Amikor Ashley megmutatta a ruhát, megállapítottam, hogy tökéletesen áll rajta, majd miután megvette, haza indultunk. Amikor beléptem a házba, felmentem, és Patrick a szobámban válogatta a dvd-ket.
-Szia!-köszöntem neki, és egy csókot nyomtam a szájára, de ő olyan... fura volt... mintha nem is lenne ott...
-Mi az?-kérdeztem, miközben leültem mellé a szőnyegre.
-Meg lettem fenyegetve.-mondta halál komoly fejjel.
-Mi... mi van? Ki?-kérdeztem aggódva.
-Viki. És most tényleg félek. -mondta, én pedig elnevettem magam.
-Na, mi történt?-kérdeztem, miközben a fejem az ölébe hajtottam, ő pedig kisöpörte a hajam a szememből.
-Hazajöttünk, és nekem esett, hogy ha nem vigyázok rád, vagy esetleg szakítani merek, akkor tudja hol lakom...-mondta fura fejjel.
-Ennyi?-kérdeztem, mert Vikire a nagy monológok jellemzőek.
-Hát, kisebb előadást tartott nekem, hogy hogyan kell veled bánni...-mondta, én pedig elnevettem magam, ahogyan elképzeltem, hogy Viki a maga kis termetével, idegesen magyaráz a nappaliban, Patrick pedig falfehér arccal ül a kanapén, és bólogat. Érdekes jelenet lehetett. -És utána kikérdezett, hogy mindent megjegyeztem-e. -mondta Patrick még furább fejjel.
-És mindent megjegyeztél?-kérdeztem mosolyogva.
-Persze.-mondta komolyan, holott én csak viccből kérdeztem. Még mindig az ölében feküdtem, de most hirtelen felkeltem, és megcsókoltam.
-Szeretlek. -mondtam. De idióta vagyok! Nem több, mint három hete járunk, én pedig azt mondom neki, hogy szeretlek? Ő semmit sem szólt, csak nézett, és kiolvashatatlan volt a tekintete. Bár már mondtam neki, de csak viccelődve, nem komolyan. De most letámadtam vele. Mi van, ha megijesztettem? Á, ezt nem kellett volna!! Szerencsémre éppen kopogtak, mire felpattantam.
-Gyertek!-mondtam, mire Pete és Viki jöttek be a szobámba.
-Akkor még áll a mai filmezés, ugye...?-kérdezte Pete, mert nem tudta mire vélni ezt a kis feszültséget a levegőben.
-Persze.-mondtam, és odamentem hozzá köszönni. Lassan Patrick is felállt, és Pete-tel egyszerűen majdnem egymásra ugrottak (???). Hát, fiúk, vagy mi, de ezt én személy szerint nem nagyon tudtam hova tenni. Ezután Pete megszólalt.
-Na, milyen filmet nézünk?-kérdezte.
-Ú, van egy film, amit kinéztünk Vikivel!-mondtam. -A csillagainkban a hiba!
-Jaj, igen, az olyan romantikus!-bólogatott Viki csillogó szemmel.
-Felejtős.-vágta rá egyszerre Patrick és Pete.
-Miért?-kérdeztük felháborodottan.
-Rita, Viki. Már csak ha az alapsztorit nézzük: egy srác és egy lány szerelme. A lány rákos, a fiúnak meg nincs meg az egyik lába. Nem. -mondta Pete.
-Naa...-mondta Viki, miközben odament Petehez, és szomorú kiskutya fejet vágott.
-Viki, ezzel nem mész semmire...-mondta Pete olyan hangsúllyal, amiből rögtön tudtam, hogy nála nyert ügyünk van. Már csak Patricket kellett meggyőznöm.
-Na, egy kis sírós film nézés se ártott még senkinek...-mondtam, és átöleltem a nyakát. Ő pár pillanatig csak nézett, majd sóhajtott egy hatalmasat.
-De legközelebb mi választunk.-mondta.
-Hát persze.-mondtam mosolyogva. Kis naiv. Busszal indultunk el a mozi felé, ahol Pete és Patrick kicsit összevesztek azon, hogy ki fizessen, míg végül megállapodtak abban, hogy a jegyet Patrick fizeti, és a kukoricát meg az üdítőt pedig Pete. Én még sohasem sírtam filmen. Szerintem Viki sem. Egyikőnk sem az a fajta, de ez a film megríkatott mindkettőnket. Ott bőgtem az egyik oldalamon Vikivel, aki szintén hasonló helyzetben volt, a másik oldalamon pedig Patrickkel, aki szerintem nagyon unta a filmet. Amikor látta, hogy sírok, magához húzott, és megcsókolt, én pedig szinte az ölébe ülve (éljen a felhajtható karfa!) néztem tovább a filmet. Amikor oldalra néztem, olyat hallottam és láttam, amit szerintem nem sűrűn fogok. A szipogó Vikit Pete ölelte át (a karfa szintén felhajtva, így egy kisebb padjuk lett, mint nekünk), és a következő beszélgetés zajlott le:
-Ha te rákos lennél... én nem tudom mit csinálnék...-mondta Viki sírva Petehez fordulva.
-Nem tudom, de ha te azzal jönnél, hogy neked nem sok van hátra... én... biztos, hogy nem tudnék nélküled tovább élni. Nem lenne értelme. Nem folytatnám.-mondta Pete halkan, mire Viki sírva megcsókolta, és háttal nekidőlt Pete mellkasának, aki nekitámasztotta az állát Viki fejének, így nézték tovább a filmet. Ez egy nagyon elkapott pillanat volt, amit valószínűleg, ha tudnák, hogy láttam,meg kellene, hogy öljenek, de ezt nem mondtam el senkinek. Csak néztem tovább a filmet, majd én is azt mondtam Patricknek, mert kíváncsi voltam, hogy neki mi lenne a válasza.
-Én nem tudom, mit csinálnék, ha te rákos lennél.-mondtam neki szipogva.
-Én tudom mit csinálnék, ha te rákos lennél.-súgta a fülembe.-Szerintem kiugranék az ablakon. Esetleg leugranék egy hídról.-mélázott el. Csendben néztük tovább a filmet, majd amikor vége volt, a fiúk szedelődzködni kezdtek, mi viszont, Vikivel, megsemmisülten ültünk a helyünkön.
-Én még sosem sírtam filmen, de ez...-kezdtem.
-...ezen nem lehet nem sírni.-fejezte be helyettem Viki.
-Na, gyertek, ti bőgősök.-mondta Pete, és felállította mindkettőnket. Ők még a buszon is azt hallgatták, hogy "szegény Gus" meg hogy "szegény Hazel"... Hatással volt ránk a film, na. Amikor hazaértünk, elhívtam magammal Vikit egy kicsit, amikor a fiúk a nappaliban ültek, és a tévét nézték, mondván "most kell valami normálisat is nézniük".
-Mi a baj?-kérdezte Viki.
-Csak, hát, tudod az a helyzet...-kezdtem lassan.-Hogy Pat... tudod... -mondtam.
-Nem, nem tudom. Mondd már!- Igen, lehet, hogy egy kicsit...nehezen lehetett belőlem kihúzni.
-Érted, mi még nem...-mondtam.
-Ó. Óóó. Értem. És most...?-kérdezte.
-Hát, tudod nagyon félek. -mondtam szemlesütve.
-Mitől? Patricktől? Ha valami olyat csinál, amit te nem szeretnél, akkor én esküszöm...
-Nem, nem erről van szó, csak érted. Mi van, ha nem is tudom...-kezdtem volna, de Viki a szavamba vágott.
-Ne félj! Nincs mitől. Ha te készen állsz, akkor készen állsz. Szereted, ő is téged. Nem kell ezt túlbonyolítani.
-Köszönöm!-mondtam Vikinek, és megöleltem.
-Nincs mit.-visszamentünk a többiekhez, és Viki felment Pete-tel, hogy akkor ők néznek még egy filmet, de most Pete választ. Mi is felmentünk filmet nézni.
-Mit szeretnél nézni?-kérdeztem Patricktől.
-Mindegy.-mondta.
-Figyelj... ma mondtam valamit... nem akartalak vele megijeszteni, vagy ilyenek, csak kicsúszott a számon...-kezdtem lehajtott fejjel. Odajött hozzám, megfogta az állam, és felemelte a fejem.
-Szeretlek. Komolyan mondom. Szeretlek.-mondta szemembe nézve. Lábujjhegyre álltam, és megcsókoltam. Lassan le akartam venni a pólóját, amikor hirtelen hátrahúzódott.
-Figyelj, azt szeretném mondani, hogy én várok rád. Nem kell semminek megfelelned. Ha úgy érzed, nem állsz készen, nekem nem baj.-mondta iszonyatosan cuki mosollyal.
-Tudom. -mondtam, és ismét megcsókoltam.-Kész vagyok.-mondtam neki, és közben lehúztam a trikóját...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése