-Jó reggelt!-mondtam.
-Szia!-mondta ő is.
-Nem feszegetem, hogy hol voltál...-mondtam, kiélvezve, hogy elpirult.
-Este már nagyon fáradt voltam hazajönni...-ködösített.
-Aha, tudom én.-bólogattam kajánul.
-Sziasztok.-mondta Patrick álmos arccal, ahogy kómásan letámolygott mögöttem a lépcsőn. Hát, így egy kicsit elveszítettem a hitelességem, hiába magyaráztam volna Vikinek, hogy Patrickkel csak filmet néztem, úgyse hitte volna el. Most rajtam volt a sor, hogy elpiruljak.
-Patrick, azt hiszem beszélnünk kellene az időzítésről...-fordultam hozzá nevetve. Elindult felém, szorosan a karjába zárt, és egy gyengéd csókot nyomott a számra, én pedig a pólója nyakába kapaszkodtam.
-Fúj, mintha egy rossz romantikus filmben lennék.-mondta Viki mosolyogva a hátunk mögül, enyhén szólva is megölve a pillanatot.
-Mondja ezt az, aki éppen belopódzik egy házba, amit egyébként nem is értek, mivel nem vagyunk a szüleid...-ráncoltam a szemöldököm.
-Megszokás.-vágta rá Patrick, mire elnevettük magunkat.
-Viki, nem is mondtam, hogy ki hívott tegnap!-fordultam felé hirtelen. Elmeséltem neki az egészet, és megkértem, hogy ő is jöjjön el. Természetesen, mint legjobb barátnőm, egyből igent mondott. Elmentem zuhanyozni, és a puha törölközőt magamra csavarva léptem ki a a fürdőszobából, és a szobám felé vettem az irányt. Felvettem egy fekete pánt nélküli, hátul hosszú ruhát, rá egy farmer mellényt, a hajamat pedig csak kifésültem, így egy kicsit hullámosan hullott a vállamra. Amikor éppen a szememet húztam volna ki, valaki megölelt hátulról, és belepuszilt a nyakamba, amitől felnevettem.
-Gyönyörű vagy, mondtam már?-kérdezte Patrick, miközben mosolyogva nézett engem a tükörben.
-Hát, ha befejezhetném a sminkem...-utaltam arra, hogy így nem nagyon tudok a sminkelésre koncentrálni.
-Gyönyörű vagy smink nélkül is.-mondta dacosan.-Tudom. Szoktalak reggel nézni, amikor még alszol, és akkor olyan gyönyörű vagy...
-Szoktál alvás közben nézni?-kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
-Igen.-mondta, szerintem nem értve, hogy ez miért olyan furcsa nekem.
-Ne tedd. Alvás közben olyan védtelen vagyok. Mi van ha horkolok? Vagy... mi van, ha... Nyáladzok?-kérdeztem szörnyülködve. Erre elnevette magát.
-Nyugodj meg, nem nyáladzol. -nyugtatott meg. Én folytatni próbáltam volna a szemem, de megint belepuszilt a nyakamba, aztán elkezdtem nevetni és kapálózni, mivel elkezdett csikizni.
-Hé, ne máár, készülnöm kell...-mondtam a nevetéstől sírva, amitől kezdhettem újra a sminkemet. De szerintem megérte. Aztán lassan maga felé fordított, és megcsókolt. Whoooaa. A világ fordult velem egyet. Átölelte a derekam, és finom kis puszit nyomott a számra, majd a szemembe nézett.
-Na jó, most már nem sajátítalak ki, készülődj nyugodtan. -suttogta alig hallhatóan.
-Te is átöltözhetnél már...- mondtam neki. Bár... egyáltalán nem zavart, hogy pizsiben volt, már ha egy alsógatyát pizsinek lehet nevezni...Hm. Szerintem lehet.
-Kimész?-kérdezte kajánul vigyorogva, a tegnapi beégésemre utalva. -Mert így nem tudok átöltözni. -a fejem lassan rákvörös lett.
-Jól van na, le lehet rólam szállni!-mondtam kínosan nevetve. Odalépett hozzám, megölelt, és nyomott egy puszit a fejemre.
-Tudod, hogy mennyire szeretlek?-suttogta a hajamba.
-Nem, mennyire?-húztam az agyát.
-El sem tudom mondani... Azonnal megakadt rajtad a szemem, amint megláttalak. -suttogta a szemembe nézve. -Egész nap téged néztelek. Le sem bírtam rólad venni a szememet.
-Kérdezhetek valamit?-kérdeztem.
-Persze. Mit?-kérdezte Patrick őszinte figyelemmel.
-Akkor, ott, a társalgóban, miért nem csókoltál meg végül?-hadartam, ami a szívemet nyomta. Patrick felsóhajtott.
-Meg akartalak csókolni, de sajnos nem voltam elég bátor...-fintorgott. Láttam rajra, hogy bántja. Megöleltem, úgy, ahogy akkor, ott a társalgóban, a fejemet a nyakába fúrtam, ő pedig szorosan magához húzott. Olyan jó volt, hogy ott van nekem! Amikor elengedett, a fejem a mellkasának támasztottam.
-Na, most már tényleg készülődj!-utasított kedvesen.
-Te is.-utaltam arra, hogy még mindig egy szál alsógatyában volt. Miközben befejeztem a készülődést, ő lezuhanyozott és fel is öltözött.
-Ennyi?-kérdeztem, mivel ő kb 10 perc alatt készült el.
-Igen. Miért, nekem is sminkelnem kéne?-kérdezte.
-Nem, dehogy is.-mondtam nevetve. -Csak az annyira nem ér, hogy te 10 perc alatt olyan jól nézel ki..
-Milyen jól nézek ki?-kérdezte egy huncut mosoly kíséretében.
-Elfogadhatóan. Nehogy nekem itt elbízd magad!-mondtam neki viccesen, és odamentem, összeborzoltam a vizes haját, ő pedig elkapott, és magához húzott.
-Nekem meg egy óra kell, hogy a hajamat megcsináljam! Ez nem igazság!-mondtam mélyen a szemébe nézve.
-Hát, ez van!-mondta egy szemtelen mosoly kíséretében. Lementünk, mert lassan indulnunk kellett. Amikor odaértünk a szállodához, és Norbi lejött, döbbenten nézett rám.
-Ritám!-szaladt oda hozzám megölelni. Patrick szúrós szemmel nézte, ahogy Norbi a kelleténél kicsit hevesebben reagál az érkezésemre.
-Viki, szia!-szólt neki is,de őt (valamiért) nem ölelte meg, és ez nem csak nekem tűnt fel. Egyébként sem volt jó a kapcsolatuk, Viki akkor is utálta, amikor jártunk, és hát, ez most sem változott meg, inkább csak még jobban utálta, most már nem kellett arra tekintettel lennie, hogy együtt vagyunk.
-Szia, Patrick Stump vagyok.-nyújtotta Patrick a kezét, és közben átölelte a derekam, kicsit sem diszkréten mindenki tudtára adva, hogy mi igenis összetartozunk.
-Szia, Tóth Norbi vagyok.-mondta ő, és a kezét nyújtotta, de közben végig engem bámult.
-Khm. Patrick, ő itt Norbi, egy osztálytársam otthonról.
-Szerintem mi kicsit többek voltunk egymásnak, mint osztálytársak...-közölte ő is kicsit feltűnően.
-Norbi, ő pedig a barátom, Patrick.-mutattam be neki Patricket, mire Norbi felhorkant.
-Erre cseréltél le engem?-nézett Patrickre lesajnálóan.
-Hogy érted azt, hogy "erre"?-kérdezte Patrick félrebillentett fejjel.
-Sehogy. Ugye Norbi?-kérdeztem gyorsan, mentve a menthetőt, de nem is figyeltek rám, farkasszemet néztek. Pár örökkévalóságnak tűnő pillanat után Norbi megszólalt, még mindig Patrick szemébe nézve.
-Hát persze. -mondta lassan, és volt benne egy kis gúny is, csak egy kicsi.-Na, indulhatunk?-kérdezte, mintha mi sem történt volna.
-Igen.-mondta Patrick, még mindig az arcát fürkészve. Megfogta a kezem, és lassan a buszmegállóhoz indultunk.
-Ne csináld!-suttogtam a fülébe.
-Mit?-kérdezte, pedig pontosan tudta, miről beszélek.
-Tudod te azt jól!-sziszegtem a fülébe. Hátranéztem. Eddig nem is tudtam Norbit jobban megnézni, de most volt alkalmam rá. Szöges ellentéte volt Patricknek. Barna haj, barna szem. Ma egy farmer, egy nyomott mintás felső, egy bőrdzseki és edzőcipő volt rajta. Patricken világoskék pamutpóló, a bőrdzsekije, egy farmer és fekete tornacipő, és természetesen a kalapja és a szemüvege volt. Az ő vörösesbarna tincsei kuszaságban álltak, Norbi sötét haja pedig mérnöki pontossággal volt beállítva. Összetalálkozott a tekintetünk, ő rám mosolygott, én pedig előrefordultam. A bal oldalamon Patrick sétált, miközben a kezemet fogta, a a jobb oldalamra pedig Norbi érkezett meg nem sokára. Viki is jött mellette, erősen azzal a szándékkal, hogy befurakodjon közéjük, szemmel jeleztem csak neki hogy segítség kéne, és ő rögtön vette a lapot. Norbi viszont nem engedte be közénk, hanem még közelebb jött hozzám, Patrick pedig átfogta a vállam, és puszit nyomott a fejemre. Valahogy úgy éreztem, hogy ez most nem nekem szólt, hanem Norbinak, és ez nagyon bántott. Miért csak egy eszköz vagyok az ő kis gyerekes játékában Norbival?
-Hova megyünk?-kérdeztem, miközben kicsit feltűnőbben húzódtam el Patricktől, mint szerettem volna, ezért furán nézett rám.
-Szerintem együnk, én nagyon éhes vagyok!-próbálkozott Viki kicsit oldani a feszültséget. -Van egy jó pizzázó a közelben, ahova Pete vitt, ott tényleg nagyon finom minden.-mondta. Így hát a pizzázó felé vettük az irányt. Norbival is sokat jártunk el. Fura, Patrickkel eddig még sose mentünk sehova. Miért nem? Bementünk a pizzázóba, és kiválasztottunk egy ablak melletti asztalt, két-két székkel a két párnázott paddal egymással szembe. Egyik oldalra leült Viki, a másikra pedig Norbi. Ekkor elkezdtem hezitálni, hogy melyik padra üljek, mert ha ugye Viki mellé ülök, akkor Patnek kell Norbi mellé, az pedig sehogyan sem jó. De ha pedig Norbi mellé ülök, akkor Patricknek rosszul fog esni. Vikit nem kérhetem meg, hogy Norbi mellé üljön, mert fix, hogy meggyilkolnák egymást. Akkor csak Norbi mellé ülhetek, hiába esik rosszul Patricknek. Nem érdekelt. Nekem is rosszul esett, amit művelt, így indulatosan beültem Norbi mellé. Viki értetlenül nézett. Norbi mosolyogva nézett rám, ahogyan azt régen is tette mindig, ha meglátott.
-Khm-khm- krákogott egyet Patrick ismételten nem túl diszkréten. Jött a pincér, fel akarta venni a rendelésünket.
-Nekem egy sonkás-kukoricás, a hölgynek pedig egy hawaii pizza lesz, egy-egy kólával. -adta le a rendelést helyettem is (!!!).
-Miből gondolod, hogy Rita azt kéri?-kérdezte Patrick kötekedve.
-Azt kérem.-szóltam a pincérnek. Patrick úgy nézett rám, mintha cserben hagytam volna, ami részben igaz is volt, csak nem zavart, mert még mindig idegesített a viselkedése.
-Szóval, Norbi, végre találtál mást, vagy most azért jöttél, hogy tönkretegyél egy kapcsolatot..?-kérdezte Viki nem kis éllel a hangjában, félrebillentette a fejét, és mosolyogva nézett Norbira, mint aki semmi különöset nem mondott.
-Köszönöm kérdésed, jól vagyok, csak valami hiányzik az életemből... vagyis inkább valaki.-mondta rám nézve, figyelmen kívül hagyva Viki eredeti kérdését.
-Na jó, én megkérdezem, mikor jön a pizza. (??)-mondta Patrick, és indulatosan felállt, majd elviharzott. Hozzáteszem, két perce rendeltünk.
-Rita, beszélhetnénk négyszemközt?-kérdezte Norbi, Patrick pedig a pult mellől nézett minket. Viki óvatosan megrázta a fejét, de nem figyeltem rá.
-Igen, persze. -mondtam. Kimentünk, mondjuk még így is láttak minket, mivel az ablak mellett ültünk, de legalább nem hallották, hogy mit beszélünk.
-Miért csinálod ezt, Norbi?-kérdeztem kicsit ingerülten.
-Vissza akarlak kapni, Rita, hát nem érted? Mióta elköltöztél csak rajtad járt az eszem!-mondta azokkal a kiskutya szemeivel, amivel régen is megfogott. Hirtelen feltörtek bennem az emlékek. Kézen fogva sétáltunk... Virágot hozott nekem.... Elalvás előtt smseket küldött... boldog voltam. Szerettem. De most Patricket szeretem. Nem? Vagy mégsem? Vagy csak ezek a kis gesztusok hiányoznak? Vajon egy kapcsolat élhet ezek nélkül? MI van, ha ez nem lesz meg a mi kapcsolatukban Patrickkel? Vajon jól döntöttem? Mi lesz, ha nem fogom sose azt érezni vele, mint Norbival?
-Rita, én... nekem csak te kellesz!-mondta, közelebb hajolt hozzám, és a számra tapasztotta az övét, átölelt, hogy még tiltakozni se tudjak, amíg valaki hirtelen elrántotta, én pedig nem tudtam mit szóljak. Patrick rántotta el, gondolom figyelt minket bentről. Miért is ne? Nem tudtam hirtelen, mit akarok, kit akarok, csak azt tudtam, hogy el kell innen mennem. Patrick és Norbi éppen egymással ordibáltak.
-Mit képzelsz, te? Megcsókolod a barátnőmet?!-üvöltötte Patrick magánkívüli állapotban, de Norbi nem úgy tűnt, mint aki fél.
-Csak azért a barátnőd, mert én nem voltam itt neki!-válaszolt Norbi, és ez elgondolkodtatott. Lehet, hogy igaza van? De én úgy éreztem, Patricket jobban szeretem... de ha ő így látja, lehet, hogy mégis igaz? Hogy Patrick csak egy pótlék? El kellett mennem, de gyorsan. Viki is kijött az étteremből, én pedig sírni kezdtem. Felszakadt belőlem a sok kétségbeesés, és zavar. Pont egy busz jött, én pedig gondoltam egyet, és amilyen gyorsan csak tudtam, futni kezdtem, csak egy pillanatra néztem hátra, és láttam, hogy mindannyian futnak utánam, elöl Patrick, egy kicsit lemaradva mögötte Norbi, és végül Viki. Felléptem a buszra, éppen az utolsó pillanatban, mielőtt az ajtó becsukódott volna.
-Rita!-kiabált Patrick, és még egy utolsót rácsapott a csukott ajtóra, mielőtt a busz elindult volna. Néztem, ahogy távolodik, és ahogyan idegesen dörzsöli a homlokát. Amikor elvesztettem szem elől, elkezdtem bőgni úgy igazából, és nem érdekelt, hogy hülyének néztek. Nem is néztem, hogy melyik buszra szálltam, de szerencsére olyanra, ami hazafelé visz. Amikor leszálltam, jól esett a séta, hogy egy kicsit kitisztítsa az agyamat. Döntöttem. Nem tudom, hogy jól döntöttem-e, majd meglátom. Egy viszont biztos. Nagyon féltem attól, hogy valakinek össze kell majd törnöm a szívét, olyasvalakinek, akit szerettem. Hogy volt-e ez valaha szerelem? Nem tudom. Nem biztos, lehet, hogy csak kölcsönös szeretet, amire azt mondtuk, hogy szerelem. Ahogy hazaértem, lefeküdtem az ágyamra, összegömbölyödtem, és sírtam, mert valakit ma el fogok veszíteni. Egyszer csak valaki felemelt, és az ölébe vett.
-Sajnálom.-mondta nekem, miközben a hátamat simogatta. -Szeretnél vele beszélni? Ő is itt van kint. -mondta.
-Igen.-mondtam zokogva. A másik bejött a szobámba, és leült mellém az ágyra.
-Szia. Figyelj mondanom kell valamit... ez nem mehet így tovább... ebből nem lesz semmi. Szeretlek, de nem vagyok beléd szerelmes... Nem szeretnék veled többet találkozni. - mondtam neki. Éppen az életemből sétál ki örökre Patrick...helyett Norbi.
-Megértelek, de tudd, hogy én nem csak úgy foglak szeretni, mint egy barátot. -mondta elcsukló hangon. Az orrából vér csöpögött, de nem látszott frissnek.
-Mondd, hogy nem Patrick csinálta... -mondtam ingerülten.
-Nem, nem Patrick volt...
-Akkor ki?-kérdeztem.
-Hát, öhm... szóval, Viki kicsit pikkel rám...-mondta. Egy baráti ölelés után, amitől megszakadt a szívem, kement a szobából,
Patrick bejött hozzám, és megint felemelt, és az ölébe vett, mint egy kisbabát. A karjaiban tartott, és puszit nyomott a fejemre, majd az állát nekitámasztotta. Én pedig csak sírtam.
-Szeretnél beszélni róla?-kérdezte Patrick egy kis idő után. Szipogva emeltem fel a fejem, és lassan bólintottam egyet.
-Tudod, sajnálom, de egy kicsit meginogtam. Mi van akkor, ha rossz életet választottam? Ha nekem ő van "elrendelve"?-mondtam hatalmas lelkiismeret-furdalással. Patrick erre fájdalmasan bólintott egyet. -De aztán rájöttem, hogy sosem szerettem. Vagyis szerettem, de nem szerettem belé, érted, ez csak olyan...
-Szeretet volt?-kérdezte, befejezve a mondatomat.
-Igen, az volt, nem pedig szerelem, és beláttam, hogy amíg őt nem küldöm el, addig valahogy sosem lesz nyugtom, és mindig pörögni fog az agyam, hogy mi lett volna, ha... -mondtam szomorúan.
-Ha ez az igazság, akkor lehet, hogy tényleg nem én vagyok, akivel együtt kellene lenned, és talán nem is kéne ezt folytatni...-mondta halkan.
-Nem, ez honnan jutott eszedbe? Soha többet nem akarom ezt hallani, érted? Soha!-mondtam kétségbeesetten. -Persze ha te nem akarod folytatni, az ellen nem tehetek semmit...-mondtam lehajtott fejjel.
-Szalay Rita, milyen hülyeségeket hordasz te itt össze? Hogy én nem akarom folytatni? Én?...-mondta nekem, és egy puszit nyomott a fejemre, én pedig belekapaszkodtam, és sohasem akartam elengedni.-Nem lesz semmi gond, megígérem. -suttogta a fülembe. -Addig leszek itt neked, amíg csak szeretnéd, vagy inkább... örökké... -mondta nekem, belőlem pedig hatalmas megkönnyebbülés áradt. Itt lesz nekem örökké. Elkezdte csókolgatni a homlokomat, majd lassan rátalált a számra is, én pedig még mindig az ölében, mint egy kisbaba, csak feküdtem, és azt akartam, hogy tényleg itt legyen mindörökké.Egyre hevesebben csókolóztunk, amikor egyszer csak felpattantam, ő pedig értetlenül nézett rám, gondolom nem tudta hova tenni a viselkedésemet.
-Ö... szerintem le kellene mennünk... -mondtam rákvörös arccal.
-Ez mi volt?-kérdezte összevont szemöldökkel.
-Mi?-kérdeztem kicsit rosszul színészkedve. Ő homlok ráncolva jött utánam, és út közben a konyháig (kb 10 métert se kellet megtenni) megfogta a kezem. A konyhában ott találtuk Vikit és Pete-t (?).
-Na, itt vannak a brazil szappanopera legújabb főszereplői!-mondta Pete vigyorogva.
-Ezzel most ne viccelődj.-szólt rá Pat Pete-re.
-Ja, azt hittük, hogy már holnapig nem jöttök le.-mondta Viki, én pedig még jobban elvörösödtem.
-Egyébként, Viki, miért van bekötve a kezed?-kérdeztem.
-Hát, az úgy volt...
-...Hogy beverted Norbi orrát?-kérdeztem.
-Bocsi Rita, de én nem bírtam tovább, muszáj volt egyszer megütnöm! Tudod, már rohadtul idegesített!-mondta Viki.
-Nem baj, megérdemelte.-mondtam nevetve.
-Te beverted annak a gyereknek az orrát?-kérdezte Pete meghökkenve.
-Hát, igen... -mondta Viki szemlesütve.
-Olyan... büszke vagyok rád!-mondta Pete extázisban, és felkapta Vikit.
-Szóval, ki is volt ez az úriember?- kérdezte, és nem. Nem úriembert mondott.
Patrick elmesélte az egész történetet Pete-nek, amit egészen addig tudtam, hogy eljöttem, onnantól nekem is érdekes lett.
-Aztán Rita felszállt a buszra, és akkor megegyeztünk, hogy ezzel nem sokra megyünk, és, bevallom, nagyon kicsi választott el attól, hogy beverjem azt a hülye fejét... amit végül Viki megtett helyettem.-mesélte Patrick, én pedig megöleltem. Ettől mintha kicsit feloldódott volna. Még sokáig beszélgettünk, de lassan besötétedett. Pete és Viki megbeszélték, hogy Pete ma itt fog aludni, ezért fel is mentek, , én pedig hazaküldtem Patricket (?).
-Szerintem lassan aludnom kéne...-mondtam neki, ő pedig megint furcsán nézett rám.
-Azt akarod mondani, hogy menjek haza?-kérdezte.
-Nem, én nem, csak fáradt vagyok, szerintem mindjárt bealszom...-mondtam. Szerintem nem nagyon vette be a "fáradt vagyok, ezért ma ne aludj itt" című mesét, de semmit sem akart rám erőltetni, ezért elköszönt és elment, én pedig lezuhanyoztam, és aludni mentem.
Ezt a részt Bankós Vikinek ajánlom :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése