Just one yesterday: 17., rész

17., rész- látogatások és szerelem

Másnap nem mentem iskolába, kaptam igazolást, hogy traumán mentem keresztül vagy mi, de ez nem teljesen volt így helytálló. Konkrétan, ahogy hazaértem, ugráltam egy sort az ágyamon, így nem nagyon látszott rajtam, hogy "traumán mentem keresztül, és ezt ki kell pihennem". Reggel bementem Patrickhez, és mosolyogva léptem be a kórtermébe. Ő félig ülve feküdt az ágyon, és a fején unott arckifejezés volt, egészen addig, amíg meg nem látott.
-Szia!-köszönt azzal a csodálatos mosolyával.
-Szia!-mondtam neki, és reflexből elmosolyodtam, ahogy megláttam. Odamentem az ágyához, és egy csókot nyomtam a szájára, ami kicsit hosszabbra sikeredett, mint terveztem, de hát ez van. Nem kicsit vörös fejjel húzódtam végül el tőle.
-Khm, mondani akartam valamit, de sajnos elfelejtettem...-mondtam, mire Patrick elnevette magát. Odafeküdtem mellé, ahogyan tegnap is, és a kezét fogva meséltem neki. Arról, hogy mit csinálok ma, meg úgy általánosságban, néha elkomorodott, néha hatalmasakat röhögött a hülyeségeimen, mikor megcsörrent a telefonja. A kijelzőn Pete vigyorgott.
-Ó, egy pillanat, csak felveszem. -mondta még mindig mosolyogva.
-Szia!-szólt bele a telefonba. Nem értettem,hogy mit beszél Pete.
-Jó, oké. Na szia.-mondta Patrick, és letette a telefont.-Bejönnek Peteék. -Mondta jókedvűen.
-Pete és ki?-kérdeztem ,mert tudtam, hogy egyszerre nem akarnak bejönni.
-És Viki.-mondta vigyorogva.
-Hűha. -mondtam és is vigyorogva.
-Igen-igen. És ez hatalmas dolog, mert Pete, hogy is mondjam...
-Hatalmas nőcsábász?-kérdeztem befejezve a mondatát.
-Enyhén szólva is.-mondta nevetve.
-És te?-kérdeztem tőle természetesen viccből.
-Hát, mondd meg te...-csókolt meg hirtelen.
-Hát, nem is tudom... - húztam az agyát, természetesen már rég meggyőzött. Kb amikor beléptem az ajtón.
-Igen, túl magas a mérce?-kérdezte, és ismét megcsókolt. Whoaaa. Köröl-belül ez volt a fejemben, amikor egyszer csak mellettünk megszólalt egy hang.
-Jajj, gyerekek, mindjárt hányok, kérlek ne...-mondta Pete nevetve.
-Bocsi, de ez van.-szállt be a baromkodásba Patrick, én pedig nevetve szálltam le az ágyról.
-Hát, ember, szarul nézel ki. -mondta ki őszintén Pete.
-De még így is lekörözlek. -hülyéskedett tovább Patrick, miközben Viki és Pete leültek.
-Mikor engednek ki?-kérdezte Pete komolyabban, természetesen sosasem teljesen komolyak, de most egy fokkal komolyabb volt.
-Egy hét múlva hazamehetek.- húzta el a száját Patrick.
-Kellett neked hősködni -Mondta Pete, nyilván viccből.
-Nekem megérte.-nézett mélyen a szemembe Patrick, amitől természetesen majdnem elájultam.
-Adj egy pisztolyt. - mondta Pete Vikinek. Egyébként végig fogták egymás kezét. Bármennyire nem olyan érzelmesek, mint mi, azért természetesen odavannak egymásért.
-Nem elég, hogy egy hónapja csak Ritáról beszél, még ez is...
-Micsoda?-kaptam fel a fejem. -Patrick beszélt rólam?-kérdeztem elképedve.
-Folyamatosan.-forgatta a szemét Pete.-Rita így, Rita úgy, mit csináljak, annyira szeretem, és annyira... - mondta Pete, én pedig a fülig elvörösödött Patrickre néztem vigyorogva.
-Hoppá.-mondtam neki.-És miket mondott még rólam?-húzódtam közelebb a székemmel Pete-hez.
-Hát, hogy nélküled semmit nem ér..-kezdte
-Na jól van már, nem beszélhetnénk másról? -kérdezte Patrick elvörösödve.
-Szerintem ez cuki. -mondtam, miközben egy puszit nyomtam Patrick orrára.
-Ó, ha tudnád, Rita miket mondott rólad...-sóhajtott egyet Viki. Most rajtam volt  sor, hogy elvörösödjek.
-Miket?-kérdezte Patrick már nem is olyan vörösen.
-Semmiket!-zártam le a témát.
-Hé, neked lehet tudnod, de nekem nem?-kérdezte Patrick nevetve.
-Nem.-mondtam gyorsan.
-De ez igazságtalanság!-mondta nevetve.
-Hát, ez van.-mondtam a karomat széttárva.
-Na, szerintem mi megyünk is, nem akarunk zavarni...-mondta Pete. Már rá akartam vágni, hogy "dehogy zavartok" amikor Patrick megelőzött.
-Aham, nem akartok zavarni, én is ezt mondanám... -hülyült.-Na sziasztok!
-Sziasztok! -köszöntem nekik, és amikor kimentek, Patrick hirtelen megszólalt.
-Na, miket is meséltél rólam?-kérdezte.
-Semmiket.-húztam az agyát, miközben megcsókoltam. Hát, ezek után már nem akarta tudni. Magához húzott, és ekkor alkalmam nyílt beletúrni abba a csodálatos hajba. A tarkóját simogattam, és véletlenül hozzáértem az egyik sebéhez, amiért elég hangosan felszisszent.
-Jaj, bocsáss meg, annyira sajnálom!-hőköltem hátra.
-Semmi gond. -mondta mosolyogva.
-Nagyon fáj?-kérdeztem bűntudattal.
-Adj rá egy puszit, és nem fog!-mondta, és tényleg megpusziltam a sebét. Ezután a szemébe néztem. Abba a csodálatos zöld szempárba.
-Annyira sajnálom a többi fiút. -mondta halkan.
-Miért?-kérdeztem meglepetten.
-Mert az enyém vagy és nem az övék.-mondta szemlesütve.
-Én pedig a többi lányt.-mondtam neki. Erre hitetlenkedve nézett rám, majd ezt felváltotta egy huncut kis mosoly.
-Mondtam már ma, hogy mennyire szeretlek?-kérdezte tőlem, mire én kis gondolkodás után válaszoltam.
-Nem, ma még nem.
-Szeretlek.-mondta a szemembe.
-Én is.-mondtam neki.
-Mennem kell haza, holnap suli- húztam el a számat, ő pedig sajnálkozva nézett. A búcsúnk kissé hosszúra sikeredett, ájulás határán léptem ki a kórházból.

Just one yesterday: 16., rész

16., rész - egy őrült nap

Reggel nehezen keltünk fel, mivel este sokáig beszélgettünk. Felöltöztünk, én szürke ramones-es felsőt, fekete cicanadrággal és a kockás inggel kardigánnak, és az ugg csizmámmal. Viki pedig egy fekete-fehér feliratos felsőt szaggatott farmerrel, converse-zel, és fekete sapival. Elindultunk suliba, de előtte még szokásosan beugrottunk a starbucksba. Amikor beléptünk az osztályba, Ashley jött oda hozzánk.
-Sziasztok, képzeljétek, kicserélik az ablakokat a suliban. - kezdte.
-De jó, már épp ideje lenne..-mondta Viki a rossz állapotú ablakokra utalva.
-A szünetekben nem lehetünk bent, mert akkor dolgoznak...
-De jó, akkor itt kell kerülgetni a cuccokat?-kérdeztem a számat húzva.
-Hát, igen. - fintorgott Viki.
Az utolsó előtti szünetben Patrick jött oda hozzánk.
-Rita, beszélhetnénk? -kérdezte óvatosan.
-Persze.-mondtam neki tettetett nyugodtsággal, csak éppen nem mozdultam.
-Mármint négyszemközt...-mondta feszengve.
-Hát, mondd nyugodtan előttük.-mondtam még mindig nyugodtan.
-Kérlek.-mondta mélyen a szemembe nézve.
-Jó.- mondtam egy sóhajtás után, és a teremre mutattam, mivel a munkások éppen szünetet tartottak, és azt mondták, addig bemehetünk. A terembe belépve leültünk.
-Mi az?-kérdeztem egy kicsit. Khm. Ingerülten.
-Annyira sajnálom a tegnapit, nem kellett volna úgy felhúznom magam...-kezdte volna a magyarázkodást.
-Nem, tényleg nem kellett volna, ezt én is tudom. És tudod mit? A hangulat ingadozásaid teljesen kikészítenek! Sose tudom, hogy éppen milyen napod van!
-Sajnálom, de a te viselkedésed is eléggé félreérthető! Egyszer a vállamon sírsz, aztán meg egy sráccal randizol!
-Te ugyanezt tetted!-emlékeztettem rá.-Tudod mit? Hagyj engem békén, nem kell ez nekem. Igazad volt. -mondtam felkelve a helyemről, és a gipszemmel sikeresen meglöktem valamit.
-Rita!!-üvöltötte Patrick, amikor meglátta, hogy egy ablak készül éppen rám zuhanni. Én a félelemtől lefagyva arrébb sem tudtam menni, de valaki oldalról arrébb lökött.
-Ne! Patrick! Úristen, valaki hívjon mentőt!-üvöltöttem teli torokból, amikor megláttam, hogy Patrickre borult az egyik súlyos ablak, ami persze összetört, és most hatalmas szilánkok borították be őt, és az ablak keret pedig ráesett, és ő nem mozdult. -Valaki segítsen! -üvöltöttem sírva, mire egy tanár jött be.
-Mi történt, -kérdezte.
-Megbillent az ablak, és rám esett volna, ha ő nem lök arrébb!-zokogtam. Megmentett. De inkább ne tette volna!
-Jó, most azonnal hívom a többi tanárt és a mentőket, te pedig menj, igyál valamit, mert falfehér vagy.-mondta a tanár idegesen, amire nekem nem volt több erőm, csak egy bólintásra. Kimentem a teremből, ami elé pillanatok alatt hatalmas tömeg csődült, diákok, tanárok, akik a diákokon keresztül a terembe mentek. Viki és Ashley futottak felém.
-Rita, siettünk, ahogy csak tudtunk, hallottuk, mi történt!-mondták a levegőt kapkodva. Én pedig csak bámultam magam elé, teljesen csendben, és próbáltam felfogni, hogy mi is történt.
-Ott fekszik, üveget állnak ki belőle, és csak fekszik!-tört ki belőlem a sírás, és a könnyeim patakokban folytak az arcomról, amíg egy tanár oda nem jött.
-Miss Szalay, a mentősök azt mondták, hogy egy embernek Patrickkel kellene mennie, mert a szüleit nem érik el...
-Persze, azonnal megyek!-mondtam, meg sem várva, hogy befejezze, és siettet ki az udvarra, a tanár vezetésével, a mentőautóhoz. Az úton meg sem tudtam szólalni, csak néztem a mellettem fekvő Patricket, ahogy a mentősök sürögnek-forognak mellette. Bevitték a műtőbe.
-Mi történik?- kérdeztem az egyik mentőst.
-Az üvegek teljesen szétvagdosták, és eltalálták ez egyik ütőeret is... elég sok vért veszít... beverte a fejét... és a vérveszteségtől azonnal elájult... Miss Szalay, lehet, hogy...-kezdte csendesen, de én félbeszakítottam.
-Nem, nem, az nem lehet! Az lehetetlen! -üvöltöttem.
-Adjanak neki egy kis nyugtatót!-mutatott felém a mentős. Hoztak egy kis pirulát, vizet, és bevetették velem, amitől némiképp lenyugodtam.
-Szalay Rita?-kérdezte pár óra múlva egy műtőruhás nő, ezzel felébresztve, mivel elaludtam, annyi ideje voltam már a kórházban.
-Igen?-kérdeztem hirtelen éberen.
-Bemehet, de a betegnek nagyon sokat kell pihennie...-mondta a nő.
-Rendben.-mondtam reflexből, és a nő elvitt egy szobához, majd intett, hogy menjek be nyugodtan. Egy ágyas szoba volt, iszonyatosan kopár, csak egy kis éjjeli szekrényke, egy-két szék, és kész. Az ágyon megláttam azt, amit sosem akartam: Patrick, összevarrva. Úgy látszott, alszik, ezért csendesen ki akartam menni, de hirtelen megszólalt. Nagyon halk volt a hangja.
-Rita..- gyorsan odaszaladtam hozzá, és reflexből megfogtam a kezét.
-Még egy ilyen, és nem tudom mit csinálok veled.-mondtam neki.
-Valahogy a közeledben mindig a kórházban vagy a rendőrségen kötök ki.-mondta nekem, én pedig halkan felnevettem.
-Nem kértelek egyikre sem.
-Mégis megtettem.-mondta egy szemtelen mosollyal a fején.
-Köszönöm. Bár inkább rám esett volna az üveg...-mondtam.
-Ha visszamehetnék, megint megtenném. -mondta saját magát idézve. Erre elmosolyodtam, de hirtelen elkomorult az arcom.
-Tudod, milyen rossz volt ott látni, ahogyan szilánkok állnak ki az egész testedből?-kérdeztem elcsukló hangon.
-Igen. -mondta. Most már tudom hogy mit érzett.
-Nem szeretném még egyszer azt átélni...  a gondolat, hogy elvérzel... vagy hogy lebénulsz..-kezdtem zokogni.
-Csss, ne sírj... -nyugtatott meg. Ő, aki majdnem elvérzett, kb tíz helyen összevarrták, és ő vigasztalt engem. Na szép, mondhatom. De egyszerűen nem tudtam abbahagyni.
-Jaj, annyira rossz volt...-sírtam a vállába, és arra lettem figyelmes, hogy néha felszisszen.
-Jézusom, normális vagyok én? Ez fáj neked!-mondtam hirtelen feleszmélve.
-Nem, nem baj. Érted megéri.-mondta, miközben jobban magához húzott.-Figyelj, mondani akartam valamit... -mondta, én pedig felemeltem a fejem, ő pedig hirtelen megcsókolt. Először csak félősen, hogy mit szólok hozzá, majd mikor látta, hogy nincs ellenvetésem, normálisan is, én pedig beletúrtam abba a csodálatosan puha, gyönyörű hajába. Jaj, a haja! Az a gyengém.
-Szeretlek!-suttogtam a nyakába.
-Én jobban.-mondta halkan.
-El akartam mondani...
-Én is... amikor megláttalak azzal a gyerekkel,a bulin, elborult az agyam. Csak azt láttam, ahogyan meg akart csókolni.-mondta elmerengve.
-Csak féltékennyé akartalak tenni. Te viszont, ha jól láttam, elég jól elvoltál Amberrel. -mondtam keserűen.
-Dehogy voltam-mondta.-Csak el akartalak felejteni, de aztán rájöttem, hogy nem tudlak. Egyszerűen nem megy...
-Nem is kell. .mondtam mosolyogva.
-Nem is akarlak-mondta ő.
-Én sem. -tettem hozzá.
-Annyira fájt, hogy azt hittem, hogy elveszíthetlek, amikor azzal a fiúval táncoltál. Úgy nézett rád, ahogyan én szoktam...-mondta, miközben én a vállára hajtottam a fejem.-Egyébként gyönyörű voltál... alig bírtam rólad levennem a szemem.-mondta, mire én halkan felnevettem.
-Az volt a célom. -mondtam.
-Hát, akkor jól sikerült. -mondta, és a hangján hallottam, hogy mosolyog. A hajamat birizgálta, és csendben feküdtünk még így egy darabig, amíg be nem jött a nő.
-Mára a látogatási időnek vége, és még a szülei is kint várakoznak, és három fiatalember.-mondta nő unottan. Én gyorsan felpattantam, és megvártam, amíg kimegy, majd búcsúzkodni kezdtem.
-Szia, holnap reggel bejövök hozzád.-mondtam, miközben egy csókot nyomtam a szájára.
-Szia. -mondta, és eközben egy puszit nyomott az orromra. Már kifelé mentem, amikor hirtelen megpördültem a tengelyem körül, Patrick pedig még mindig nézett.
-Öhm, akkor most mi..?-kezdtem volna, de félbeszakított.
-Szerinted?-kérdezte egy mosollyal a fején
-Ó... -mondtam neki. De hülye vagyok.
-Szia, holnap jövök.-indultam már tényleg ki. Az előtérben  Patrick szüleit pillantottam meg, nekik intettem, mögöttük pedig Pete, Andy, és Joe várakozott.
-Sziasztok. Hát ti?-kérdeztem meglepetten.
-Öhm, mondjuk Patrickhez jöttünk?-mondta ki az egyértelmű választ ki Pete, egy mosollyal a fején.
-Héj, jól van na, kicsit hosszú volt ez a nap.-mondtam nevetve.
-Sziasztok! -köszöntem el tőlük.
-Szia!-mondták utánam.Amint hazaértem, azonnal rohantam Vikihez, és Ashleyt is nálunk találtam. Mindent elmondtam neki, és ők vigyorogva hallgattak végig.
-Mi van?-kérdeztem értetlenül.
-Mi ezt már hamarabb tudtuk, mint ti.-mondta Ashley. Még sokáig beszélgettünk, és Ashley nálunk aludt.

Just one yesterday: 15., rész

15., rész- legyünk csak barátok!

Reggel korán kellett kelni, amit Viki nem nagyon bírt.
-Ajj, ezt sosem fogom megszokni...-nyöszörgött amikor átkopogtam hozzá, hogy kelljen fel.
-Pedig meg kellene.-mondtam neki, miközben átmentem a szobájába, mert hajlamos lett volna visszaaludni.
-Na, első nap az új suliban...-mondtam, visszaemlékezve az én első napomra.Ashley halálra ijesztett, csak Patrick beszélt velem.... mennyi mindent máshogy csinálnék...! A merengésemet Viki szakította félbe.
-Jól vagy? - kérdezte, mivel elég fura fejet vághattam.
-Persze. Egy tanács: Davidet kerüld el... - emlékeztem vissza a a randinkra, és az utána következő napra, amikor Patrick megvédett.
-Nyilván. - mondta Viki. Ezután csendben készülődtünk, de egyszer csak megszakítottam a csendet.
-És hova is mentek ma Pete-tel? -kérdeztem vigyorogva.
-Háát, mivel egyikünk sem szereti a puccos helyeket... pizzázni.-nézett rám, figyelve a reakciómat.
-Nem is tudnálak titeket elképzelni egy étteremben...-méláztam el, és tényleg elképzeltem, hogy Viki alkalmi ruhában (!) magassarkúban(!!!!) tipeg az étteremben, mellette Pete öltönyben. Amint ezt elképzeltem, ösztönösen felnevettem. Nem sokára már a suli felé vettük az irányt, előtte természetesen bementünk a starbucksba. Miután megvettük a kávékat, felültünk a buszra. A portán átvágva elkísértem az igazgatóiba. Megvártam előtte, majd miután ugyanúgy becsapta az ajtót, mint nem is olyan régen én, segítettem a könyvekkel.
-Mi az, csak nem flegma volt a titkár? -kérdeztem mosolyogva.
-Fúhh az nem kifejezés...-mondta. Elsétáltunk az osztályterembe, majd beléptünk rajta. Mint az én első napomon is, mindenki ránk nézett. Illetve Vikire. Majd pár pillanat után elfordultak, és Ashley jött oda hozzánk.
-Sziasztok! -köszönt nekünk. Mostanra már nagyon kijött Viki meg Ashley a kezdeti nehézségek ellenére is.
-Szia!-mondtuk kórusban, amikor valaki félbeszakított.
-Szia! Nem lenne kedved...-kezdte volna David, de Viki félbeszakította.
-Szia! Nem.-mondta flegmán. Ezzel ez el volt intézve. Büszke voltam rá. David elképedve ment el. Nem hiszem, hogy hozzá lett volna szokva, hogy valaki elutasítja. A tanórák gyorsan elmentek. Az utolsó óra csengője után Patrick jött oda hozzám.
-Szia!-mondta nekem, egy ölelés kíséretében, amitől majdnem megszakadt a szívem. Soha nem lesz már ugyanolyan.
-Szia! -mondtam neki én is.-Végül bekasztliztak? -kérdeztem nevetve, mert eddig ez eszembe sem jutott eddig.
-Nem, csak kicsit beszélgettek velünk...-mondta nevetve.
-Sajnálom.-mondtam neki lehajtott fejjel.
-Nem kell. Megint megtenném.-mondta lenézve rám.
-Hát, tedd meg Amberért!-mondtam hirtelen dühből. Nem tudom, honnan jött ez a sok keserűség.
-Miért kellene érte megtennem?-kérdezte összevont szemöldökkel.
-Hát, miután a barátnőd...-kezdtem.
-Mi van?! -kérdezte idegesen. -Amber nem a barátnőm, honnan szedted?-kérdezte felháborodva.
-Hát, nem tudom, rémlik-e, de megcsókoltad, és szivecskéket küldözget neked! -mondtam már én is idegesen.
-Hát tudd meg, hogy nem a barátnőm!-mondta az arcomba. Ez sokkolt. Egy kis idő múlva halkan szólaltam meg.:
-N-nem? -kérdeztem elcsukló hangon.
-Nem, ezt próbáltam neked elmagyarázni, a kórházban, és tegnap is, csak te nem hagytad!-mondta.
-Sajnálom.-mondtam még mindig halkan.
-Hát sajnálhatod is! -mondta az arcomba.-Ennyit senki nem ér meg..-mondta, majd elviharzott. Én könnyes szemmel néztem utána. Fel sem fogtam, amit mondott.
-Rita, mi történt?-kérdezte Viki, amikor látta, hogy sírok.
-Hazafelé elmondom... csak menjünk.
Délután Viki lépett elém.
-Figyelj, lemondhatom a randit, ha szükséged van rám..-kezdte.
-Jajj, dehogy is, majd áthívom Ashleyt.-nyugtattam meg.
-Jó. Másik kérdés: hogy nézek ki?-kérdezte izgatottan. Fekete csőfarmer, fekete converse, fehér, brooklyn feliratos felső, bőrdzseki, füstös fekete smink.
-Nagyon szép vagy!-mondtam neki mosolyogva.
-Mennem kell, Pete itt van, majd jövök... -rohant az ajtó felé.
-Érezd jól magad!-kiabáltam utána.
Mivel nem volt kedvem Ashleyt zavarni, megnéztem egy filmet, és a végén jártam, amikor Viki esett be az ajtón.
-Húúú.... -mondta nagyot sóhajtva.
-Na, mi volt? -kérdeztem mosolyogva.
-Hát... Az van, hogy... azt hiszem, van barátom.-mondta ünnepélyesen.
-Gratulálok nektek.-mondtam neki.
-Megcsókolt. -mondta ábrándozva.
-Hűű.-mondtam, és Viki hátast ugrott mellém az ágyra.
-Olyan aranyos. Meg cuki. Meg helyes... és awhhh....-mesélte tovább. Sokáig beszélgettünk még, de aztán szépen lassan Viki is átvonult a szobájába aludni.

Just one yesterday: 14., rész

14., rész - a próba

Másnap reggel Viki korán felkelt, amit nagyon furcsálltam, és ennek hangot is adtam.
-Mi van veled? Lázas vagy? - kérdeztem tettetett aggódással.
-Jaj, de jó, hogy felkeltél! Segíts kiválasztani a ruhámat!- szólt egy ruhakupac aljáról.
-Nem ötre kell mennünk?- kérdeztem, mert úgy rémlett, hogy a próba délután kezdődik.
-De, de már most el kell kezdenem készülődni.- magyarázta.
-Miért? - valahogy ezt nem értetem.
-Mert... mert csak. - tért ki a válaszadás elöl. Tetszeni akart a srácnak. Tudom milyen is az. Az elmúlt hét folyamán próbáltam nem mutatni, hogy mennyire fájnak a Patrickkel történtek, és a barátnőim el is hitték. Patrick minden nap küldött üzeneteket, egészen hétvégéig, szerintem rájött, hogy ezzel nem sokra megy. Rossz lesz megint látni, és nem tudom, el tudom-e majd viselni, de próbáltam nem is gondolni rá, és bevallom, elég nehéz volt. De most nem én voltam a téma, Vikinek kellett segítenem.
-Eddig csak ezt a doboz ruhát szedtem ki, ebből kell választanom... - mondta tanácstalanul.
-Mi lenne, ha mondjuk felvennéd a piros kockás inged, meg azt a farmersortot... - kezdtem.
-Mondjuk egy fekete nejlonharisnyával és az amerikai zászlós converse-emmel? - kérdezte, miközben gondolkodott.
-Igen, az nagyon jól áll! - mondtam bólogatva.Tényleg nagyon jól állt neki ez a szett.
-Na, neked is kéne valamit választani.... - utalt arra, hogy talán ha kimozdulok, akkor kicsit helyrerázódik az önbizalmam.
-Jó. - egyeztem bele.
-Na, akkor menjünk, nézzük meg, hogy miből élünk... - indult a szobám felé. Nagyban a szekrényemben kutakodtunk, amikor kihúzta a megfelelő ruhát.
-Megvan a ruhád! - mondta.
-Muti. Megvan a ruhám! - mondtam, megpillantva ruhákat, amiket összekombinált. Egy hosszított trikó, amin csipkéből egy koponya van rávarrva, egy fekete leggings, egy hosszú kardigán, ami krémszínű. Pilóta fazonú napszemüveg, és egy fekete sapi. Hmm. Ez lesz az.
Viki izgalma rám is átragadt, így alig vártam a négy órát, hogy elkezdhessünk készülni. Viki felvette a ruháját, amiben nagyon jól nézett ki, kivasalta a haját, és tussal kihúzta a szemét cicásra, ahogy szokta. Én is felöltöztem, és én is kivasaltam a hajam. A ruhám még annál is jobban állt, mint ahogyan azt én elképzeltem. Én is kihúztam a szemem tussal, de én nem cicásra. Felvettem a félpár bakancsomat, mivel a másik lábamra a gipsz miatt nem tudtam cipőt húzni. Taxit hívtunk, mivel sétálni nem tudtam olyan sokat, és azt sem tudtuk, hogy merre kell menni, Viki csak egy címet kapott... kitől is?
-Hogy is hívják a fiút, - kérdeztem már a taxiban ülve.
-Pete. - mondta a barátnőm csillogó szemmel.
A taxiban többet nem beszéltünk, mindenki el volt foglalva a saját gondolataival.
-Megérkeztünk. - mondta a taxis.
Miután kifizettük, kiszálltunk a kocsiból, kivettük a csomagtartóból Viki gitárját, és felnéztünk a társasházra. A kapuhoz érve megkerestük a a lakáshoz tartozó számot, és felcsörgettünk. Pár pillanat múlva egy fiatal fiú szólt bele a kaputelefonba.
-Haló? - a háttérből óriási röhögések hallatszottak.
-Szia, tudod, Viki vagyok... itt vagyunk. - mondta izgatottan a barátnőm.
-Szia! Gyertek fel! A harmadik emelet!- mondta ezek szerint Pete, és megnyomta az ajtónytó gombot. Felsiettünk a harmadik emeletre, már amennyire velem haladni lehetett. Az ajtó előtt még megálltunk egy pillanatra.
-Jó a hajam? Nem kenődött el a sminkem? - kérdezte idegesen.
-Minden teljesen jó, nagyon szép vagy!- nyugtattam meg. Óriási levegőt vett, majd bekopogott.
-Sziasztok!- nyitott ajtót egy srác. Nagyon sötét haja és barna szeme volt.
-Szia! - köszöntünk neki.
-Gyertek csak be, érezzétek magatokat otthon... - invitált be a srác. Beléptünk egy hosszú folyosón ami előszobaként funkcionált, a hatalmas lakásba. A nappaliban két srác üldögélt, és az érkezésünkre felpattantak.
-Nos, ők Viki, és... - nézett rám.
-Rita. - a nevem hallatára elképedtek.
-De szép neved van... - mondta az egyik furán.
-Köszönöm. Magyar vagyok. - tettem hozzá mosolyogva, és ránéztem Vikire, de ő sem értette, hogy ez miért olyan fura nekik.
-Öhm... ők ketten Andy és Joe... - folytatta Pete.
-Sziasztok- köszöntünk nekik.
-Öhm... mi történt a lábaddal? - kérdezte azt hiszem Andy.
-Hát, hosszú sztori, de a lényeg az, hogy a magassarkú és a futás plusz a lépcső együtt nem annyira jó...-erre mindannyian elfehéredtek, és nézegettek egymásra. Ismét ránéztem Vikire. És ő ismét értetlenül nézett rám vissza. Mi folyik itt?
-Öhm... talán elhalaszthatnánk... amikor meggyógyultál... biztos fáj, és itt kényelmetlen... -nem értettem, miért mondja ezt, a szoba, amit próbateremnek is használtak, tele volt fotelekkel és kanapékkal.
-Kezdhetünk? -kérdezte egy ismerős hang a hátam mögül. Villámgyorsan megfordultam, és Patricket (!!!!) pillantottam meg. Tágra nyílt szemekkel néztem rá. Mit keres itt? Miért van itt? Nem, nem nem nem... Ott állt, ő is éppen olyan meglepetten, mint én, és... ajj... annyira hiányzott... oda akartam menni megölelni, beszívni a pulcsija illatát, belefúrni a fejem a nyakába, és csak vele lenni, de sajnos ezt nem tehettem meg... neki barátnője van, nem? Vagy nem? Annyira dühített, hogy semmit sem tudtam róla egy hete, és úgy hiányzott nekem... Ő is engem nézett, de olyan áhítattal, mint aki két éve nem is látott, mintha valami csodát látna, vagy nem is tudom... így álltunk pár pillanatig, kihasználva az időt azzal, hogy egymást nézhessük, de ő hamarabb feleszmélt a sokkból, mint én.
-Rita! Jajj, annyiszor hívtalak!! - indult meg felém.
-Ne... -hátráltam el. -Ne gyere ide... - szóltam, és megtorpant.
-Rita... ne csináld ezt...-kérte elcsukló hangon. Deja vu érzésem támadt. Már majdnem sírtam.
-Rita, hazamenjünk? - kérdezte Viki. A fenébe, róla megfeledkeztem. Nem mehettünk haza. Elrontottam volna a randiját, de egyedül nem tudtam volna hazamenni. A fenébe.
-Nem kell. - mondtam végül, és rá sem néztem Patrickre, pedig éreztem, hogy próbálja velem felvenni a szemkontaktust. A francba, ezt hogy oldjam meg?
-Na akkor zenéltek, vagy mi lesz? - kérdeztem a fiúktól, akik egyfolytában az arcomat fürkészték.
-Öhm, persze- mondta Pete. -Üljetek le. - mondta, miközben Patrick arcát nézte, ahogy engem nézett.
-Mit játszunk először?- kérdezte Joe feszülten.
-Just one yesterday. - nézett Patrick a szemembe szomorúan.
A szám eléggé sok nem is annyira rejtett utalást tartalmazott. Ez volt a refrén: If heaven's grief brings hell's rain,Then I'd trade all my tomorrows for just one yesterday,For just one yesterday,I want to teach you a lesson in the worst kind of way,Still I'd trade all my tomorrows for just one yesterday.. Majdnem elsírtam magam. Elcserélném az összes holnapot csak egy tegnapért... Ezután jöttek még a hasonló dalok, én pedig csak ültem, és néztem magam elé, és sírni lett volna kedvem. Végül amikor befejezték, könnyes szemmel bámultam magam elé.
-Pihenő!-kiáltotta Pete. Patrick jött felém.
-Kérlek, ne küldj el, csak beszélni akarok veled.... -mondta, de a félelme alaptalan volt, mivel nem akartam elküldeni őt. Már nem.
-Nem akarlak elküldeni... -mondtam neki.
-Leülhetek ide? -kérdezte óvatosan tőlem.
-Persze.-csúsztam volna arrébb, de közbeszólt.
-Nem kell arrébb menned, elférek én itt... -és leült mellém, elég közel. Vikit kerestem a szememmel, de Petetel volt, így nem vett észre.
-Figyelj, én annyira sajnálom múltkorit, nem kellett volna... hiba volt... annyira... kétségbe voltam esve, amikor ott feküdtél, és az az sms...
-Ne! Nem zavar... nekem az a fontos, hogy te boldog legyél...
-De az az sms...
-Mondom nem zavar!-vágtam közbe ingerülten.
-Hagy mondjam már végig!
-De nem érdekel!- erre szomorúan nézett, mert gondolom mondani akart valamit, de nem tudom mit, és sohasem fogom megtudni.
-Akkor barátok? - kérdeztem, mert nem akartam meghallgatni a "barátnőm van de legyünk barátok" szöveget. Erre még szomorúbban nézett.
-Igen.-erre megöleltem.
-Annyira hiányoztál.- suttogta a hajamba.
-Te is nekem.-mondtam a könnyeimmel küszködve.
-És mi történt? - kérdezte, miután elengedtem.
-Lábtörés, agyrázkódás...
-Uhh... -szisszent fel.
Kb nyolc órakor hazamentünk.
-Mi van Petetel?- kérdeztem Vikitől.
-Hát... elhívott vacsizni... -mondta elpirulva.
Amikor hazamentünk, kimerülten beestünk az ágyba.

Just one yesterday: 13., rész

13., rész- Kikerülve

Pénteken kiengedtek a kórházból, aminek nagyon örültem. Nem mintha nagyon rossz lett volna, mert a barátnőim minden nap bejöttek hozzám, ahogy ígérték. Csak már untam a tehetetlenségemet. Meg azt is nagyon vártam, hogy Viki végre beköltözzön. Eddig hotelban lakott, de ma már beköltözött hozzám. Még meg kell szoknom, hogy nem vagyok egyedül. Nem mintha nem örülnék Vikinek, nagyon jó, hogy hozzám költözik. Nem leszek minden nap egyedül! Segítettem Vikinek, ami abból állt, hogy ő pakolt, én meg néztem. Bár ha akartam sem tudtam volna segíteni. Hamar berendezkedett a mellettem lévő szobába.  El kellett mennie beiratkozást intézni a sulinkhoz, én pedig otthon maradta, bár elég nehéz volt meggyőzni róla, hogy rendben leszek.
-De nagyon sietek! Jaj, Rita, biztos minden oké lesz? - kérdezte ezt a témát kicsit túlpörögve.
-Persze, csak menjél, mert el fogsz késni!! - sürgettem, mert tényleg késésben volt.
-Jaj ne, rohanok, szia, sietek!- mondta már az ajtóból.
-Szia! Oké! - kiabáltam neki, és így sem voltam benne biztos, hogy hallotta.
Két óra múlva ért vissza.
-Szia! Hogy sikerült? - kérdeztem tőle, amint belépett.
-Felvettek, de történt még valami!- mondta izgatottan.
-Mi az? - kérdeztem.
-Ne hiszed el, mi történt a buszon. Éppen zenét hallgattam, Panic! at the discot, amikor egy srác megszólított, mert hallotta a zenémet a fejhallgatómból, és beszélni kezdtünk a zenéről, és ú képzeld egy bandában játszik, mondtam neki, hogy tudok gitározni, és mondta, hogy menjek el a próbájukra holnap, és mondtam hogy sajna nem mehetek mert veled leszek és mondta hogy hozzalak nyugodtan téged is meg vigyek gitárt, és olyan aranyos volt! - hadarta. Amikor izgatott, mindig hadar.
-De jó! - mondtam neki. - De nekem nem kell mennem, menj csak nyugodtan! - folytattam, mert nem akartam zavarni.
-Légy szíves gyere velem! Nélküled nem megyek!- jelentette ki.
-Hát, akkor... holnap próbára megyünk! - mondtam neki.
-Jaj, Rita, annyira boldog vagyok! - mondta nekem szerelmesen.
Aznap valahogy mindig erről a srácról beszélt, nem folyamatosan, és nem is pont róla, de mindenről ő jutott az eszébe. Szerelem. Milyen szép is az! Bahh. Este átkopogott a falon.
-Szerinted miért hívott engem el? - kérdezte tőlem fáradtan.
-Mert tetszel neki.- válaszoltam félálomban.

Just one yesterday: 12., rész

12., rész- Telefon hívások

Másnap reggel Viki és Ashley jöttek be hozzám, mivel szombat volt.
-Hogy vagy? - kérdezte tőlem Viki aggódva. A legjobb barátnőm fekete haja fel volt fogva, gondolom sietett, korán jöttek, és mondjuk. Khm. Nem egy korán kelő típus. Amikor még otthon laktunk, sokszor aludt nálunk hétvégente, vagy éppen olyan is volt, hogy én náluk. Olyankor sokáig fent voltunk, és délután keltünk. Nagyon boldogok voltunk. A mostani életem sokkal bonyolultabb. Patrick, anyuék. Patrick. Amint előző este Viki és Ashley elmentek, egyedül maradtam a gondolataimmal. Előtört belőlem a keserűség és a düh. Sírtam. Ismét. Egyszerűen ezt hozta ki belőlem. Szeretem Patricket, és most összetört a szívem, és nem hiszem, hogy valaha újra bízni tudok. Amikor aznap reggel a legjobb barátnőim bejöttek hozzám, látták rajtam, hogy elkezdtem felfogni a dolgokat. Hogy Patrickkel a kapcsolatom véget ért, mielőtt elkezdődött volna. Tudták, hogy beszélnem kell róla.
-Figyelj, Rita... öhm... Nem hívott Patrick? - kérdezte nem túl tapintatosan Ashley. Hát őt nem is azért szeretem.
-Nem tudom, még nem tudtam átnézni a dolgaimat amit anyuék behoztak... - utaltam arra, hogy fekvő gipsszel kissé korlátozva vagyok. - Bekapcsolnád a mobilom, hátha hívtak anyuék? - direkt azt mondtam, hogy anyuék, mert azt akartam sugallni, hogy nem érdekel, hogy Patrick hívott-e. - Nem érdekel most más. - hazudtam. Persze, hogy érdekelt. Attól még, hogy összetörte a szívem, nagyon is szeretem Patricket. Az ilyen érzések nem változnak meg egyik pillanatról a másikra. Még ilyen kaliberű történéstől sem.
-Persze. - mondták egyszerre, és néztek egymásra, hogy most akkor melyikük legyen, aki e nemes tettet véghez viheti a kedvemért. Nagyon nem bírták egymást. Szöges ellentétei egymásnak, és mind a ketten féltékenyek voltak egymásra. Ashley, a az új legjobb barátnőm, aki természetesen féltékeny volt a régi legjobb barátnőmre. Viki, a régi legjobb barátnőm, aki természetesen féltékeny volt, azt érezhette, hogy lecseréltem. Azonkívül a kinézetük is teljesen más, Ashley tipikus csajos, szőke hajjal, Viki pedig pont hogy ennek az ellentéte, fekete hajjal, rajta még például sosem láttam szoknyát, vagy például magassarkút.
-Mindegy, hogy ki, csak kérlek, adjátok ide. - szóltam rájuk, utalva arra, hogy ez most nem éppen a megfelelő hely vagy idő erre. Viki felkelt, mivel ő volt közelebb a táskámhoz, ő adta oda a mobilom. Bekapcsoltam, és megnéztem a nem fogadott hívásaimat. 167 (!!!) nem fogadott hívásom volt Patricktől, és 34 üzenetem szintén tőle, amit nem néztem meg, mert tuti hogy sírógörcsöt kaptam volna tőlük. Viszont volt egy üzenetem, ami érdekelt, anyáék írtak, hogy leszálltak biztonságban. De jó. És ekkor elkezdett csörögni megint a telefonom. A képernyőn Patrick beállított képe jelent meg, és az ő csengőhangja szólt. A képen ketten voltunk, a fejünket összedugva selfieztünk, a beállított csengőhangja pedig Chrstina Perri Thousand Years című száma volt. A telefonomat nézve merengtem, és el is felejtettem kinyomni, csak néztem a képet. Az utolsó közös képünk. A buli napján csináltunk. Majdnem elsírtam magam. Tegnap estig bármikor megölelhettem, beszélhetem vele, és... Annyira nagyon hiányzott... de ő már másé. Amberé. Gyorsan lehalkítottam a telefonom, mert egyfolytában csörgött és pittyegett.
-Nem veszed fel? - kérdezte Ashley aggódva.
-Nem. - mondtam határozottan. Vagyis pontosabban reméltem, hogy határozottnak tűnök.
-Jó. - mondta szomorúan nézve.
-Mikor engednek ki?- kérdezte Viki, elterelve a témát.
-Még a héten bent kell lennem... -mondtam kedvetlenül, mert nem tudtam elképzelni, hogy mit fogok én itt csinálni.
-Én minden nap itt leszek.- ígérte nekem Viki.
-Én is. - mondta Ashley. Megtehették ezt, mivel a jövő hét tavaszi szünet lesz.
-Köszönöm. - mondtam nekik hálásan. Tényleg az voltam, egyrészt mivel nem tudtam, mit fogok csinálni unalmamban, másrészt nem fogok egyedül maradni a gondolataimmal. Egész nap bent voltak velem, csak a látogatási idő végén mentek el, és megígérték, hogy holnap is be fognak jönni. A sok fájdalomcsillapítótól tiszta tompa voltam egész nap, és nagyon könnyen el is aludtam.

Just one yesterday: 11., rész

11., rész- az ébredés

Fehér fények. Ideges hangok. Ennyit érzékeltem hirtelen, amikor kinyitottam a szemem. Minden olyan tompa volt. De aztán lassan kiélesedett minden. Kórházban voltam, ami nagyon sokkolt. Nem a kórház, mert persze voltam már kórházban, de nem ilyen körülmények között. Akkor valaki mást látogattam. Most pedig engem látogattak. A szüleim ültek az ágyam mellett. Nem emlékeztem semmire. Hogy kerültem ide? Mi történt?
-Mi történt? - kérdeztem tágra nyílt szemmel. -Hogy kerültem ide? Anya, apa, szólaljatok már meg! - anya kialvatlan, fáradt szemmel nézett rám, apu pedig sóhajtott egy hatalmasat.
-Az iskolabálon voltál, és futottál le a lépcsőn, amikor megbotlottál... és leestél a lépcsőn, eltört a lábad, és felrepedt a fejed... agyrázkódásod lett, és a nyílt töréstől azonnal elájultál... kaptál egy elég erős agyrázkódást... hát nem emlékszel? - kérdezte. Aztán hirtelen beugrott. Patrick! Mi van Patrickkel? Beszélnem kellett vele, de azonnal. Tudna akartam, hogy miért tette, amit tett. Verekedett a fiúval, akivel táncoltam, és aki meg akart csókolni. Aztán hirtelen rájöttem, hogy kik ülnek mellettem.
-Anya. apa! - borultam sírva a nyakukba.
-Jaj, kicsim, annyira hiányoztál! - mondták nekem.
-Figyelj, vár kint pár barátod, be szeretnének hozzád jönni... - kezdték. - És van egy meglepetésünk is! - mondták izgatottan. - De beengedhetjük a barátaidat? - kérdezték aggodalmasan.
-Persze. - mondtam nekik.
-Jó, akkor mi megyünk, mert még haza kell mennünk, és holnap indul a gépünk... sajnos nem tudunk többet maradni, már az is kész csoda, hogy a főnökünk elengedett egy napra. - magyarázkodtak nekem bűntudatosan.
-Persze. Sziasztok! Szeretlek titeket! - mondtam, miközben kifelé indultak. Miután ők kimentek, Patrick jelent meg az ajtóban, és azonnal leült mellém.
-Hogy vagy? - kérdezte, miközben aggodalom csillant a szemében. Észrevettem, hogy a kezemet szorongatja.
-Hát, mondd meg te. - mondtam neki kicsit szemrehányóan.
-Annyira... megijedtem, amikor ott feküdtél... véresen... hogy esetleg... - mesélte, és az arcán láttam, ahogy újra és újra átéli a pillanatot, ahogy szenved... . nem kelsz fel. Azt hittem, hogy én... hogy én...- és ekkor csörrent meg a telefonja. Nem direkt néztem rá, csak reflexből, és amit láttam... az nagyon feldühített. Amber. Patrick feszengve nézte, hogy észrevettem.
-Vedd fel. - mondtam fagyosan.
-Nem, ráér később is... - próbált szépíteni, de tudta, hogy ezt elszúrta.
-Vedd... fel.- mondtam ismét.
-Csak egy pillanat... - mondta Patrick, és kiment telefonálni. Mikor visszajött, olyan voltam, mint egy jégtömb.
-Na, szóval, Rita... - mondta, de smse jött, és nem tudta elrejteni, mert már észrevettem. Az üzenet nem volt hosszú, és még csak egy szó sem volt. Csak egy dolog. Egy szivecske. És igen, a feladó Amber volt.
-Menj. Most. El.- mondtam csukott szemmel.
-Rita, kérlek... - könyörgött.
-Kérlek. Menj. - mondtam még mindig csukott szemmel, mert féltem, hogyha kinyitom, nem tudom elküldeni. Elengedtem a kezét.
-Rita, ne tedd ezt, kérlek... - mondta elcsukló hangon.
-Légy szíves, most menj el, ez az este nekem már sok.- mondtam neki. Ajtócsukódás. Kinyitottam a szemem. Ashley jött be az ajtón, és mögötte a legjobb barátnőm, még otthonról! MIt keres itt Viki?? Itt van Viki! Álmodom?
-Viki! - ki akartam pattanni az ágyból, és megölelni. Hát, ez fekvőgipsszel nem sikerült, ezért a legjobb barátnőm (aki itt volt, itt velem, te jó ég!!!!) jött oda az ágyamhoz, hogy esetlenül megöleljen.
-Mit keresel itt? - kérdeztem tőle sokkolva.
-Hát, a szüleid ötlete volt, hogy ne legyél egyedül, és végül is, itt lakom majd veled! - mondta mosolyogva.
-Mi???? Jajj, mit mondjak erre? - kérdeztem.
-Hogy esetleg befogadsz? - kérdezte mosolyogva.
-Nem szeretném elrontani a pillanatot, de láttam, hogy Patrick jött ki előttünk az ajtón... nincs mesélni valód? - kérdezte Ashley. Hirtelen újra eszembe jutott az előbb itt lezajlott jelenet. Mindent elmeséltem nekik, Vikinek az előzményeket is, ő nem tudott róla, mert sajnos a költözésem óta kicsit elhanyagoltam, amit nagyon sajnáltam, de most lesz időnk bepótolni. Kb. egy óra múlva bejött egy nővér, hogy kiküldje a lányokat, mondván, hogy a látogatási időnek vége, majd holnap bejöhetnek. Egyszerre boldogan és szomorúan aludtam el. Boldog voltam, mert a legjobb barátnőm itt volt, és szomorú, amiért ma elveszítettem Patricket.

Just one yesterday: 10., rész

10., rész- valaki hívjon rendőrt!

Sírtam. Nem tudom hogy meddig. Ashley a legjobbat tette, amit csak tehetett: meghallgatott. Bőgtem, bőgtem, és bőgtem.Aztán egyszer csak megszólalt:
-Ne csináld ezt! Ne legyél gyenge! Vágj vissza! - mondta idegesen. Igen, igaza van. Vissza kell vágnom! Nem hagyhatom neki! Mit képzel? De nem tudnám bántani. Soha... Nem, ezt nem szavakkal fogom elintézni. El kell tőle szakadnom, és visszaadni neki azt, amit én éreztem, amikor megláttam azzal a lánnyal. Dühös voltam a lányra, amiért ott volt. Annyira dühös voltam Patrickre. És dühös voltam magamra, amiért nem tudok rá dühös lenni. Egyszerűen képtelen voltam rá. Nem hittem el, hogy ő ugyan az a fiú, aki ott a társalgóban megvigasztalt és majdnem megcsókolt. Ennek a fiúnak akartam most visszaadni azt a mérhetetlen fájdalmat és keserűséget, amit én éreztem. És akkor ez tűnt helyesnek. Visszavágni. Hirtelen felpattantam, és ez Ashleyt eléggé váratlanul érhette, mert ugye az egyik pillanatban még nagyban sírtam, a másikban meg egyszer csak felpattantam és dühösen megtöröltem az arcom.
-Na, menjünk, igazítsuk meg a sminkemet, és mutass be a barátaidnak! - mondtam egy műmosollyal az arcomon.
-Nincs semmi bajod? Mit tervezel? - kérdezte Ashley rosszat sejtve. Csak pár hete ismer, mégis túl jól. A francba.
-Semmit, csak szeretnék egy jót bulizni!- mondtam totál természetesen. Ashley tudta, hogy valami rosszra készülök. De az álcát még tudom tartani, nem?
-Nagyon fura vagy... - mondta gyanakvóan. És milyen igaza volt!
-Na, menjünk! - húztam magammal a mosdóba, hogy feltegyek egy új sminket, szerencsére hoztam magammal minden smink kelléket, mert milyen lány lennék,  ha nem vittem volna? Gyorsan kijavítottam a sminkem, szerencsére elég profi vagyok sminkelésben, úgyhogy ugyanolyan jól sikerült, ha nem jobban. Azután odamentünk Ashley barátaihoz, én kiszúrtam a leghelyesebb fiút, és vele kezdtem el beszélgetni. Simán az ujjam köré csavartam, és elrángattam táncolni, olyan helyre, ahol Patrick látókörében voltunk. A srác szerencsére elég buta volt, hogy ne vegye észre, hogy mit csinálok. A helyes arc és az ész nem mindig jár együtt. Elértem, amit akartam: Patrick egyszer csak kiszúrt minket, addig unott arcot vágott, de amikor meglátta, hogy azzal a fiúval táncolok látszólag boldogan, egyszer csak megdermedt, és leplezetlenül nézett. Körülötte mindenki ugrált, csak egyedül ő állt egy helyben. Akkor a punkbarbie elkezdte keresni a szemével, hogy mit néz, és akkor úgy gondoltam, hogy le kéne lépni mielőtt esetleg megtépne. Csak úgy merő véletlenségből. Szerencsére nem vett észre, legalább is én úgy láttam.
-Menjünk, igyunk valamit! - mondtam a "páromnak" aki eddig nem mutatta hogy tudna beszélni. Ittunk egy-egy kólát, aztán visszamentünk a társaságunkhoz.
-Hogy megy Kyllal? - kérdezte tőlem Ashley.
-Ő. Nagyon jól. - válaszoltam oda sem figyelve.
-Igen? Biztos sokat beszélgettetek, ha azt sem tudod, hogy Brandonnak hívják. - mondta Ashley idegesen -Nem tudom, hogy mit csinálsz, de nagyon gyorsan fejezd be! - sziszegte a fogai mögül Ashley.
-Mit? - kérdeztem, mintha nem tudnám, hogy miről beszél. Pedig pontosan tudtam. Ashley még mondott valamit, de nem tudtam odafigyelni, mert valami elterelte a figyelmem. Patricket figyeltem, és ő pedig engem. Vagyis pontosabban a srácot, aki ebben a pillanatban a derekamon nyugtatta a kezét. A pillantása Brandon kezére tévedt, és ekkor valami elsötétült az arcán. Aztán elfordult, és elment valahova. Addig én próbáltam bekapcsolódni a beszélgetésbe. Amikor visszajött, egy üveg volt a kezében. Nem láttam, hogy mi, de amikor egyszer közelebb jött, megláttam, hogy mi az. Egy vodkás üveg. Nem. Ezt azért nem hagyhatom. De elmúlt 18. Nem kell nekem vigyázni rá. Mondjuk, itt, az államokban nem fogyaszthat még legálisan alkoholt, de más tinik is ittak a buliban. Nem lesz semmi baja. És ha lesz is? Majd aggódik érte az a punkbarbie! Még beszélgettünk kb egy óráig, amikor is, Brendon elhúzott engem táncolni.
-Mi az? - kérdeztem tőle, amikor megálltunk egy helyen.
-Csak egyedül akartam veled maradni...-mondta  srác. Aztán... megcsókolt. Vagyis meg akart, mert amint megtörtént volna, valaki behúzott neki. A körülöttünk táncolók vették csak észre először, de aztán egyre többen. Deja vú érzésem támadt. Csak éppen az egyik fél megváltozott. Nem David, hanem Brendon volt. Brendon a földre terült a hirtelen ütéstől, és ekkor a körülöttünk állók kis kört alakítottak ki a dulakodók körül, és onnan nézték őket.
-Te meg ki vagy?- üvöltötte Brandon. Erre Patrick nem válaszolt, csak visszaütött.Dulakodtak. Már legalább két perce próbáltam őket szétválasztani, amikor valaki elkiabálta magát:
-Valaki hívjon rendőrt! - Először nem tetszett az ötlet, de inkább ez, mint hogy valakinek baja essen. Egyszer csak két-három rendőr futott be a tesiterembe, és szétválasztotta őket. Beszélni akartam Patrickkel, most. Ha megtámadta Brandont, akkor az talán at jelenti, hogy... lehet, hogy... futottam le a lépcsőn a rendőrök után, akik be akarták vinni Patricket és azt a másikat kihallgatni, vagy nem tudom.
-Patrick!- kiabáltam, remélve, hogy meghall.
-Rita!- hallottam a hangját a lépcső aljáról. Futottam, ahogy csak bírtam.
-Patrick! Én... - egy lépcsőfok, amiben megbotlottam... ez volt az utolsó dolog, amire emlékszem... aztán teljes sötétség... talán valami sziréna....

Just one yesterday: 9., rész

9., rész: a másik lány

 Amint hazamentem, jó lányhoz híven azonnal kiválasztottam a ruhámat és a cipőmet, annak ellenére, hogy még órák voltak hátra a buliig. Miután péntek volt, nem lett volna muszáj bepakolnom és tanulnom, ráért volna szombaton vagy vasárnap, de mivel nem tudtam mit kezdeni magammal, ezt is megcsináltam. Hét órakor, amikor megjött Ashley, gyorsan felpattantam a kanapéról, és örültem, hogy végre nem kell unatkoznom. Beengedtem.
-Szia! - mondtam neki (kicsit) túlpörögve.
-Szia! -köszönt ő is. Felmentünk a szobámba.
-Mikor kezdődik a buli? - kérdeztem tőle.
-Most. De nyolckor kezdődik a zene, addig alig van élet. - mondta a válla felett, miközben kiszedte a táskájából a ruháját.Gyönyörű ruha volt, türkizkék, ami szépen kiemelte a kék szemét. Pánt nélküli, hátul hosszabb. Úgy nézett ki benne, mint egy tündér. Én egy fekete, mell alatt húzott, pántos ruhát vettem fel, aminek az anyaga mintás volt, pink rózsák voltak rajta, egy fekete tűsarkúval. Ashley is hasonló cipőt választott, csak az övén felül arany pántok voltak. Gyorsan köntöst vettünk fel a ruháinkra, nehogy a sminkkel összekenjük őket. Ő fekete-arany sminkkel emelte ki a szemét, ami tökéletesen passzolt a ruhájához, természetes színű szájfénnyel. Én fekete füstös sminket tettem fel, ugyanolyan pink rúzzsal, mint a ruhámon a rózsák. Ez után jött a haj, amit egymásnak csináltunk meg. Ashley haját vasaltam, amikor hirtelen megszólalt:
-Mi van Patrickkel? - kérdezte kíváncsian. A kérdés bár meglepett, örültem annak, hogy végre valakinek elmondhatom. Kiöntöttem neki a szívem, elmondtam, hogy Patrick majdnem megcsókolt. Elmondtam az aggodalmaimat azzal kapcsolatban, hogy miért nem csókolt meg.Ő közben végig egy szót sem szólt.Csak mosolygott. És ez nagyon idegesített.
-Most meg mit mosolyogsz?!- kérdeztem egy csöppet idegbajosan.
-Rita, te nem látsz a szemedtől? - tette fel a költői kérdést. -Szeret téged! Csak fél. És reméld, hogy nem ijesztetted el. Te is szereted. Mindig csillog a szemed, mikor róla beszélsz. Látom. És nagyon nagy hülyeséget csináltál, amikor meg akart csókolni, és te ezek szerint nem reagáltál valami jól.Mindent túlbonyolítasz. - mondta. Nem. Vagy is. Lehet. Ezután csöndben csináltam meg a haját. Miután Ashley kész lett a hajam besütésével, belenéztem az egész alakos tükrömbe, és nem beképzeltségből mondom, de amit láttam, az nagyon tetszett. Gyönyörű voltam. Ekkor Ashley lépett mellém.
-Nem szívesen mondom ezt, de még nálam is jobban nézel ki. - jegyezte meg viccesen, mire felnevettem.
-Indulhatunk? . kérdeztem, miközben felvettem a bőrdzsekimet, és felkaptam a táskámat.
-Igen. Vigyázat, jövünk!! - mondta, miközben leindultunk Beültünk a kocsijába, ahol gyorsan be is kapcsoltuk a fűtést. Hát, igen. A ruháink szépek voltak, de a hideg ellen nem sokat védtek.Amikor ráadta a gyújtást, bekapcsolt a rádió is, amiben éppen David Guetta Bad című száma ment. Együtt énekelve a rádióval indultunk el a sulihoz, ugyanis ott tartották a bulit, mert csak ott volt annyi hely, de hátránynak ott volt mindig egy felügyelőtanár. Egy darab, ami nem volt sok, de azért mégis ott volt. Amikor megérkeztünk, rá pár percre kezdődött a zene, úgyhogy tudtam még beszélni Patrickkel. A rögtönzött stínpad mellett állt, és beszélt valakivel. Csak a hátát láttam. Derékig érő platinaszőke haj, iszonyatosan rövid szoknya, ami ráadásul bőr hatású, és amikor megfordult, láttam, hogy ehhez egy fekete cső top, és nagyon erős fekete smink, szegecses karkötők, nyaklánc, és szintén szegecses magassarkú bokacsizma volt a lányon. Hát, volt önbizalma, az biztos. Amikor megfordult, abbahagyta a nevetést, és gyanúsan méregetni kezdett. Punkbarbie, semmi kétség. Azt hiszem, tizenkettedikes volt. Talán Amber volt a neve.
-Szia Patrick!- mentem oda hozzá, hogy megöleljem, és elégedetten nyugtáztam, hogy lélegzet elakadva méri végig minden egyes porcikámat.
-Szia Rita.- mondta áhítatosan, szerintem még mindig sokkolódva. Ettől valamiért nagyon boldog voltam.
-Csak sok szerencsét szerettem volna kívánni... - magyarázkodtam. -Ó, szia - köszöntem a lánynak, mintha csak most vettem volna észre. - Na akkor ügyesen! -mondtam Patricknak, azután visszamentem Ashleyhez.
-Rita, khmm Patrick.... Randizik azzal a lánnyal...- mondta óvatosan. Nem. Az nem lehet.... Vagy... Gondoljuk csak végig... A lány nagyon furán méregetett... Ó... Ne... Nemnem... Ne.... Patrick randizik!! Mondani akartam még valamit Ashleynek, de elkezdődött a zene. Patrick énekelni kezdett: "I thought of angels... Choking on their halos..." Ez volt az első szám... Aztán jött a többi. Kb. 3 szám után szüntet tarthatot, és amikor lement a színpadról, a szívem szakadt meg. A lány odarohant hozzá, belecsimpaszkodott a nyakába, és... megcsókolta!!! Aztán a nyakába fúrta a fejét, ahogyan én szoktam. Ashley megpróbált elrángatni, de én kővé dermedtem. A könnyeim Patakokban ömlöttek a szememből, és nem akartak elfogyni, de akkor Ashley már arrébb tudott vinni, ki a folyosóra. Leültem a fal tövébe, és üvöltöttem... bőgtem, nem törődve a sminkemmel. Nem, ez egyszerűen nem lehet! Csak sírtam, és sírtam... 

Just one yesterday: 8., rész

8., rész- a meghívás

Másnap reggel, ahogy sejtettem nehezen keltem, mert hát... ő... igen. Kicsit korán feküdtünk le Ashleyvel. Mármint korán reggel. Emiatt ismételten kicsit zombi hatást keltettem, de jó sok alapozóval és korrektorral azt is el tudtam fedni. Felöltöztem: fekete hosszú póló, azték mintás leggings, szegecses bakancs és csősál. A hajamat kócos kontyba rendeztem, és mivel kint sütött a nap, pilóta fazonú napszemüveget vettem hozzá. Korábban kész lettem, így korábban is indultam el, de örültem neki, mert így még nyugodtan szürcsölgethetem a kávémat, ami mellé most kivételes péksütit is vettem. A fülhallgatómban Mika: Happy Ending című dala szólt, és hirtelen nem tudtam, milyen érzéseket vált ki belőlem ez a dal. Szomorúság, boldogság, búcsú? Nem tudom, egyszerűen ezeknek a meghatározhatatlan keveréke. Ahogy beértem a suliba, az újdonsült belépőkártyámat felmutatva (reggel szedtem ki a postaládából), a termünk felé siettem, ami előtt Ashley várt. Amikor meglátott, elkezdett felém jönni. A makulátlan arcán izgalom látszott. Ajjaj, valamit akart. De nagyon. És én ettől féltem.
-Szia! - köszöntem neki, de vagy nem hallotta, vagy figyelmen kívül hagyta. Hát, mivel Ashleyről van szó, szerintem az utóbbi.
-Ma buliba megyünk. - jelentette ki halál nyugodtan.
-Megyünk? - kérdeztem a többes számra utalva.
-Igen, megyünk. - jelentette ki.
-Ashley, én nem szeretnék... Senkit sem ismerek... - kezdtem volna a mentegetőzést.
-Ott lesz Patrick is... meg én is....- mondta, figyelve a reakciómat.
-MI?? Patrick bulizik?- kérdeztem hitetlenkedve.
-Hát, ő lesz az élőzene. - mondta Ashley.
-Patrick tud énekelni? - kérdeztem még mindig elképedve.
-És gitározni. - mondta Ashley unottan, várva, hogy felébredjek a sokkból.
-Na, akkor megyünk? -miért akarja Ashley ennyire, hogy én is menjek? Óh. Hirtelen megértettem.
-David ott lesz? -kérdeztem, már tudva a választ.
-Hát, nem tudom... - mondta Ashley tettetett érdektelenséggel, de én tudtam, hogy fél.
-Jó, persze, hogy megyek. - mondtam lemondóan.
-Jó, akkor hétre érted megyek hozzátok, hacsak nem Patrickkel mész...
-Miért mennék Patrickkel? - kérdeztem meglepve. Ashley furcsán nézett rám.
-Ö... nem tudom. Akkor odamegyek hétre, hogy elkészülhessünk, jó?
-Jó. - mondtam mosolyogva. Egyre jobban kedvem lett ehhez a bulihoz. Vajon azért, mert tudtam, hogy Pat is megy? Igen, mert az egyik legjobb barátom. Biztos azért. Igen, ez a megoldás.
Egész nap a bulin agyaltam, de elfelejtettem Patricknek mondani, hogy én is megyek.

Just one yesterday: 7., rész

7., rész- A meglepetés

Ashleyt. (!!!) Ott állt, és nézte az ablakomat. Ashley. Mit keres itt? Kihajoltam az ablakon.
-Mit keresel te itt?- kérdeztem tőle, szerintem jogosan.
-Engedj be! - kiabálta fel.
-Miért kéne beengedjelek?- kérdeztem bizalmatlanul.
-Mert beszélni akarok veled.- mondta. Úgy láttam, őszinte. Hát, egy próbát megér- gondoltam.
-Jó. - mondtam végül. Lementem, hogy kinyissam az ajtót, ami ugye ilyenkor már be volt zárva.
-Mit akarsz te itt?-kérdeztem, amikor bejött az ajtón.
-Beszélni. - mondta az egyébként nyilvánvaló tényt.
-Azt értem, de miről akarsz te beszélni velem, miután nyilvánvalóvá tetted, hogy mit gondolsz rólam?- kérdeztem nem kis éllel a hangomban.
- El akarom magyarázni a dolgokat, ha lenyugodnál végre!- szólt rám nyugodtan. Hogy tud ilyenkor is nyugodt lenni?
-Jó. - mondtam végül lenyugodva.
-Nem akarsz felmenni a szobádba?- hívatta fel magát (!) Ashley. Némi mérlegelés után bólintottam egyet.
-De. - mondtam végül. Felmentünk a lépcsőn, és bementünk a szobámba.
-Ülj le valahova. - Kínáltam reflexből hellyel. Még mindig nem tudtam felfogni, hogy mit kereshet Ashley nálunk.
-Na?- néztem rá várakozva, utalva arra, hogy talán elkezdhetné.
-Hát szóval, az a helyzet, hogy meg szeretném magyarázni a viselkedésem... - nem hittem a füleimnek. Ez egy bocsánatkérés-féle akart lenni? Erre egyre kíváncsibb lettem.
-Az a helyzet, hogy... féltékeny voltam egy kicsit...
-Na neee!- mondtam egy kis iróniával. De csak egy kicsivel. Egy ici-picivel.
-De. -mondta mosolyogva. És ez nem az a tipikus flörtölős mosolya volt. Ez őszinte volt.
-Nagyon régóta szeretem Davidet... és régóta küzdök érte... hiába. És ma este kiderült számomra, hogy nem is kellett volna.- mondta elkomorodva.
-Mi történt? - kérdeztem aggódva, elfeledkezve arról, hogy Ashleyvel beszélek. Most teljesen más volt mint a suliban. Egy teljesen új lány.
-Rájöttem, hogy David mekkora bunkó- mondta fintorogva.
-Újra mondom: na ne.- ismételtem meg magam.
-De. Furcsa, hogy eddig nem is vettem észre. - mondta.
-Szerintem is.- mondtam neki, de úgy tűnt, nem veszi benne észre a szarkazmust. Vagy csak nem érdekli. Igen, szerintem a második a valószínű.
-Tehát, akkor, ugye... - kezdte a bocsánatkérést. Észre vettem a célzást, de húztam még egy ideig.
-Akkor mi?- kérdeztem vidáman.
-Hát, bocsánat... tudod...
-Mert megaláztál? - kérdeztem.
-Igen...- mondta vonakodva.
-Mert megsértettél?
-Na jó, tudom, hogy ez járt nekem... - mondta szemlesütve.
-Én is. -mondtam.
-Szóval, akkor kezdjük elölről?- ajánlottam.
-Igen. -mondta, örülve annak, hogy nem neki kell megkérdeznie.
-Jó. most viszont...- néztem az órámra. Negyed három. Hú.
-Igen. Szia! - búcsúzott, miközben kikísértem.
-Szia! - mondtam neki. Ahogy néztem a távolodó lányt, mosolyogtam. Nem is tudtam, hogy van egy ilyen oldala is... hm.

Just one yesterday: 6., rész

6., rész- két lehetőség

Aztán rájöttem. Lehet, hogy Patrick nekem nem csak barát? És ha nem, azt honnan tudjam? De még csak olyan kevés ideje ismerem. Nem, ez lehetetlen. És amúgy is. Nem csókolt meg. Tehát még csak nem is tetszem neki. Mi csak barátok vagyunk. És ha rajta múlik, azok is maradunk. El kellett ezt fogadnom. Bekapcsoltam a zenét, hátha az segít. Milyen zene illene a hangulatomhoz? Megvan: Lana Del Rey: Summertime Sadness. Az ágyamon fekve hallgattam a jól ismert hangot, ami olyan sokszor nyugtatott le, vagy vidított fel. Utána sorban jöttek a zenék: Rihanna : Cry, Paramore: Decode, és hasonlók. Egyszer csak felálltam. Mit képzelek? Itt sajnálom magam? Nem, ezt nem tehetem. Kinyomtam a szomorú és lehengoló zenéket, és youtube-on keresgéltem. Végül megtaláltam, ami nekem kell: Sandy Thom: I Wish I Was A Punk Rocker. Vidám, és nekem akkor és ott pont ez kellett. Vidámság. Párszor meghallgattam, és határozottan jobban éreztem magam. Vettem egy jó meleg fürdőt, és amikor majdnem elaludtam a kádban olyan éjjel egy körül, úgy döntöttem, jobb ha lefekszem aludni. Amikor a hálóingemet felvéve visszamentem a szobámba, egyszer csak azt hallottam, hogy valami koppant az ablakon. Még egyszer. Valaki dobálta az ablakomat... kaviccsal? Kinéztem az ablakon, és megláttam...

Just one yesterday: 5., rész

5., rész- Kavalkád

De hirtelen hátrahőkölt. Nem tudtam mire vélni ezt a majdnem-csókot. Miért akart megcsókolni? Aztán miért nem? Nem értettem semmit.
-Khm. Mindjárt becsöngetnek... mennünk kéne... -mondta Patrcik, visszarántva valóságba.
-Igen, lehet... - csendesen mentünk a teremig, próbáltam felvenni vele a szemkontaktust, de kerülte a tekintetem.
-Figyelj, bármiben számíthatsz rám. Bármiben.- mondta hirtelen, én pedig bólintottam egyet.
-Köszönöm. Tényleg.- mondtam mélyen a szemébe nézve.
-Ne köszönd meg ennyiszer... már tiszta zavarban vagyok a sok köszönömtől... - mondta már nevetve.
-Jó, akkor nem köszönöm!- néztem rá mosolyogva.
-Így már jobb.- mondta egy gyönyörű mosoly mellett, és benyitottunk a terembe. Jól sejtettem: már régen becsöngettek... Uppsz.
-Miss Szalay, Mr. Stump, mi a késés oka? - kérdezte szigorúan a matektanárunk.
-Elnézést, én csak...-kezdtem volna a magyarázkodást, de Patrick megelőzött.
-Én tartottam fel őt, tanárnő.- vállalta magára a késésünket. holott nagyon nem az ő hibája volt.
-És ugyan miért?- kérdezte szemöldökét felvonva a tanárnő.
-Mert... bajkeverő vagyok, tudja...- majdnem elnevettem magam, alig tudtam visszatartani. Ha ezt beveszi a tanár...
-Hát, megköszönném Mr. Stump, ha nem lenne rossz hatással Miss Szalayra, és nem romlanának le ön miatt a jegyei!- mondta a tanár.-Most pedig üljenek le gyorsan! Tehát, akkor a gömb térfogatának kiszámítása...
-Hogy találtad ki ezt?- kérdeztem csengő után Patricktől.
-Hát, csak úgy jött- mondta nevetve.
-A lényeg, hogy bevette.-tettem hozzá már én is nevetve.
-Igen!
Visszamentem a padomhoz, és elővettem a telefonom, és a fülhallgatóm.
-Nem jössz te is? -kérdeztem Patricktől.
-Milyen zenét hallgatsz? -Kérdezte, miközben  odahúzta a székét a padomhoz.
-Paramore, Skillet All Time Low, Panic! At The Disco... ilyesmiket.- mondtam, és vártam, hogy kiröhög, vagy valami, de nem csinált semmi ilyesmit, csak elmosolyodott.
-Ezeket én is szeretem! Elkérhetem a felét? - mutatott rá a fülhallgatómra, még mindig mosolyogva.
-Persze!- örültem, hogy végre nem egyedül ülök szünetben. Aznap minden szünetben együtt hallgattuk a zenét,  vagy beszéltünk róla. De a fejemben még mindig ott motoszkált a kérdés: mi volt ott a társalgóban? Amikor hazamentem, egy darabig nézegettem a netet, de semmi sem kötött le, csak ez a kérdés. Miért foglalkoztat engem ez ennyire? Fogalmam sincs. De akkor beugrott.

Just one yesterday: 4., rész

4., rész- Egy kiöntött cappuccinó

Reggel karikás és bedagadt szemmel ébredtem, ami még korrektor alatt is látszott. Úgy néztem ki, mint egy zombi. De jó. Felöltöztem: sima farmer, fekete trikó, piros kockás ing kardigán gyanánt, és egy fake fekete szemüveg. amikor kiléptem a házból, szomorúan néztem az utcát. Ha ma felhívom anyáékat, nem sokat látom ezt a környéket. De nem is akarom. Saját magam árnyékaként sétáltam az utcán. Bementem a starbucksba, ahol már ismernek.
- Mindjárt hozom!- Mondta a pénztáros srác jókedvűen. Neki legalább jó kedve van. Amikor megkaptam a rendelésem, nem akartam kimenni a jó meleg kávézóból újra a hidegbe, de muszáj volt. A buszon Paramore-t hallgattam. Illett a hangulatomhoz. Amikor bementem az iskolába, egyszerre két dologra figyeltem fel: leöntöttem magam, és Ashley közeledett felém.
-Ó, ez a reggel is jól indul... -morogtam magamban.
-Ó, Rita, látom nem értetted meg azt, hogy ne merészelj David közelébe menni! - nem is figyeltem rá, csak mentem a termünk felé, és ő közben folyamatosan beszélt hozzám.
-Ashley, nem kell David, nem érted? A tiéd! - fordultam felé.
-Ó, gondolhattam volna, hogy Davidnek nem kell egy ilyen... ronda, és elhanyagolt lány...- ecsetelte önelégült mosollyal a fején. Nekem pedig kezdett betelni a pohár.
-Nem hagynál már békén? - kérdeztem.
-Miért? Elfoglalnak a családod és barátaid? Huppsz, neked olyanok nincsenek... - mondta Ashley, és otthagyott. Már így is a zokogás határán álltam, de most sírva rohantam ki a teremből, egyenesen az ajtóban álló Patrickbe.
-Mi történt? -kérdezte tőlem.
-Semmi... - mondtam elrohanva mellette. Még hallottam, amint Ashleyhez sól.
-Mit csináltál vele?-hallottam a teremből Patrick hangját, aztán lépéseket. Valaki fut utánam. Patrick volt az. Nem akartam, hogy akárki is lásson ilyen állapotban, ezért befutottam a társalgóba, és leültem az egyik hatalmas fotelbe. Nem volt ott még senki. Egyszer csak halk ajtócsapódás hallottam. Felnéztem, és Patricket pillantottam meg.
-Mi történt? - kérdezte, miközben leguggolt elém, így egy magasságba kerültünk.
-Haza akarok menni... Nincs itt senkim... és semmim. A szüleimet három hónapja nem láttam... Nincsenek barátaim... semmire sem vagyok jó.
-Ezt most felejsd el. Van, akinek igenis fontos vagy. - mondta halkan.
-Nincs itt senkim! Egy barátom sincs...-kezdtem volna újra, de félbeszakított.
-Hát én mi vagyok?-kérdezte mosolyogva. Sírva elnevettem magam, majd a nyakába fúrva a fejem hirtelen megöleltem. Számíthatott az érkezésemre, mert kitárta a karjait.
-Köszönöm. Megint. - mondtam, de alig lehetett hallani, mert a hangom valahol a pulcsija mélyéről jött.
-Nem kell. Ez természetes.- mondta lágy hangon. Nem tudom, mennyi ideig voltunk így, ölelkezve. Lehettek percek. Vagy órák is. Nem tudom. De egyszer csak felemeltem a fejemet, és rá néztem. Ő pedig csak mosolygott. Megtöröltem a szemem, valószínűleg a sminkem maradék részét, amit nem sírtam le, elkenve. De most nem érdekelt. Patrick felém hajolt... egyre közelebb... lassan...

Just one yesterday: 3., rész

3., rész- vér

Reggel, felöltöztem: egy fekete fehér nyomott mintás felső, rá egy farmermellény, fekete leggings, ugg csizma, és egy fekete pamutsapi. Ehhez kivasaltam a hajam. Szokásomhoz híven elmentem a fehércsokis-mogyorós cappucinómért a starbucksba, majd a busszal a suliba. Amikor beléptem az osztályba, szokásos reggeli hangulata volt. Patrick a helyén ült, éppen zenét hallgatott. A ponpon lányok a sportoló fiúkkal voltak.  Belépésemre Patrick csak rám nézett, aztán már megint elmélyedt a zene hallgatásában. Le akartam ülni a helyemre, de David ott termett előttem, elzárva az utamat a padomhoz.
-Ó, megjött a csajom!- mondta idióta vigyorral a fején.
-Nem vagyok a csajod. -szóltam oda neki flegmán.
-Ha én azt mondom, akkor az vagy!- szólt, és elindult felém. Lefagyva a döbbentettől, hogy megcsókolt(!!!) szólni sem tudtam egy pillanatig, de aztán észbe kaptam, és ellöktem.
-Hozzám ne érj még egyszer, te barom!!-üvöltöttem az arcába.
- Ó, igen? Morcos vagy? Halljátok, srácok??-szólt a barátainak, akik csak röhögtek. és ismét megindult felém. Lefogott, én meg visítottam.
-Héj! Engedj el, te állat!!-üvöltöttem az arcába, amikor egyszer csak valaki oldalról bevert neki egy hatalmasat, mire elvesztette az egyensúlyát, és elesett.
-Hozzá ne nyúlj még egyszer, hallod?- ordította Patrick (!) dühtől eltorzult arccal.
-Mit ugrálsz itt, te majom?! Menjél olvasni, vagy szervezgetni a kis bandádat!!-üvöltötte David, és már talpon is volt.
-Ne!! Ne csináljátok!-üvöltöttem, de senki sem vett észre.
 Bezzeg ilyenkor nincsenek itt tanárok! David üvöltve esett neki Patricknek, és még én is felüvöltöttem, akkorát ütött Patrick gyomrába. De Patrick sem hagyta magát. Ismét megütötte Davidet, aki ezt viszonozta egy ütéssel Patrick orrába. Ennek hatására vér kezdett szivárogni az orrából. Ekkor döntöttem úgy, hogy itt ennek vége lesz,  odamentem, és Patricket kirángattam a teremből. David még utánunk kiabált valamit, de nem érdekelt. elrángattam a második emeleti folyosóra, ami már elég messze volt a termünktől. Szereztem papírzsepit, leültettem Patricket a földre, és odaadtam neki a zsepit.
-Megőrültél? Akár el is törhetett volna valamid!!- üvöltöttem az arcába. Mivel az első óránk ma lyukas volt, nem aggódtam a csengő miatt.
-Nem, tudok én vigyázni magamra! Azt csinálok, amit akarok! Ha azt akarom, visszamegyek, és befejezem, amit elkezdtem!-üvöltött ő is.
-De nem kell ezt tenned!- veszekedtem tovább.
-Tudod, miket csinált volna az a hülye barom? Belegondoltál? - kérdezte sokkos? Vagy talán féltő? Arccal.
-Meg tudod védeni magam!- bizonygattam.
-Igen, láttam!-vágta oda idegesen. Ezek után farkasszemet néztünk pár pillanatig, majd lehajtottam a fejem.
-Köszönöm.-mondtam neki már nyugodtan.
-Szívesen.- enyhült meg az ő arca is.
Ezek után hirtelen felállt, és visszamentünk a terembe. David megindult felé amikor meglátta hogy visszajöttünk.
-Nem, nem! -szóltam rá Davidre.- Nehogy megmerd!
-Ugyan miért...? Ó, jó napot, Mr. Taylor! - szólt David, amikor meglátta a mögöttünk jövő irodalom tanárt.
-Ezért!-súgtam oda Davidnek, amikor elment a padom mellett.
Miután kicsöngettek az utolsó óráról, gyorsan szaladtam haza, nehogy Davidnek az eszébe jussak. Emiatt Patricknek sem tudtam köszönni, amit utólag nagyon sajnáltam. Amikor hazaértem, gyorsan ledobtam a cuccom, és felmentem a szobámba. Éppen olvastam, amikor egyszer csak hallottam, hogy csörög a telefonom.
-Szia anya!!-szóltam bele a telefonba.
-Szia kicsim!-szólt bele az anyukám a vonal másik feléről, valószínűleg a világ másik végéről. - figyelj kicsim, csak annyi, hogy sajnos nem tudunk hazamenni, csak pár hét múlva, mert elhúzódott...
-Igen?-kérdeztem elkomorodva.
-Sajnálom, kicsim.
-Nem baj, tudom, hogy muszáj...-ezek után már nem is tudtam igazán odafigyelni. Három hónap. Ennyi ideje nem láttam a szüleim. Úgy volt, hogy holnap este hazajönnek. Hát mégsem jöttek.
-Anya? - mondtam a telefonba.
-Igen? - kérdezte anyu.
-Figyelj, most mennem kell.... tudod, holnap suli... - mondtam erőtlenül.
-Jaj, persze. Szia! Szeretünk!
-Szia!
Leraktam a telefont, és elkezdtem zokogni. Senkit sem ismerek itt. A szüleim másik államban vannak. Kit akarok átverni? Csak egy 17 éves lány vagyok, egyedül egy idegen országban. Senki sincs velem. Ciki vagy nem ciki, haza akartam menni. A régi házunkba. A régi barátaimhoz. Zokogva aludtam el, és el voltam veszve.  Eldöntöttem, hogy holnap felhívom anyáékat, hogy költözzünk haza. Ez lesz a legjobb- gondoltam.

Just one yesterday: 2., rész

2., rész- A randi

Egyik nap az utolsó óra kicsöngője után éppen pakoltam a cuccom, amikor azt vettem észre, hogy valaki áll mellettem. Felnéztem, és egy nagyon helyes fiút láttam magam mellett, arcán egy tudom-hogy-megdöglesz-értem mosoly volt. Hát, mindent egybevéve, elég beképzeltnek nézett ki. Az ajtóban pedig Patrick állt, és a srácot méregette.
-Szia, David vagyok.-vajon Ashley Davidje? Biztos.
-Szia, Rita vagyok...-mondtam eléggé bizalmatlanul.
-Arra gondoltam, hogy nem lenne kedved eljönni ma velem moziba?
-Öhm. Nem tudom, elég sok...-kezdtem volna magyarázkodni, de a szavamba vágott. Itt senki sem hallgat végig?!
-Naa... légyszi!!- mondta még mindig a macsós mosollyal a fején.
-Csak egy pillanat, azt hiszem Patrick akar velem beszélni.-mondtam, és odamentem hozzá.
-Szia Patrick!-mosolyogtam rá.-Mit szerettél volna mondani?
-Semmit, menj csak.- mondta egy döbbent és egyben gúnyos mosoly mellett.
-De...-kezdtem volna, de egyszerűen otthagyott (!!!). Visszamentem Davidhez.
-Kérleek!!-mondta nekem. Mivel nem volt kedvem elvágni a társasági életem, gondoltam akkor most elfogadom a meghívást. Meg hát bevallom kicsit Ashleyt is fel akartam idegesíteni... és ha már Patrick sem foglalkozik velem....
-Öh, jó, de előtte haza kéne mennem, hogy lepakoljak, stb...
-Hú, te ilyen jó kislány vagy?- mondta lenézően. - Akkor hétre érted mehetek?
-Aham... -mondtam kicsit megbántva.
-Hol laktok?- kérdezte, ismét a szavamba vágva.
-A hetedik és a Rosewelt sarkán. a 27-es szám. Csöngess, ha odaérsz...
-Jó. már alig várom! -kacsintott rám magabiztosan.
-Jó. akkor hétkor.- és elsétáltam.
Amikor hazamentem, szokás szerint nem találtam otthon senkit, anyukámék elég sokat utaznak, így van, amikor hónapokig nincsenek itthon a munkájuk miatt. Tanultam, bepakoltam holnapra, lezuhanyoztam, és felvettem egy fekete trikót, színes, virágos,  csőszoknyával, leggingssel, és egy olyan bőrdzsekivel, aminek az ujja farmer, és természetesen az ugg csizmámmal. a sminkemet csak megigazítottam, gondoltam, a moziban úgysem engem fog nézni mindenki, hanem a filmet. - Elég nagyképű ez a David, lehet, hogy el se kéne mennem.... de most már késő. Hét után fél órával (!!!!) érkezett meg David, és kettőt dudált. Még jó, hogy mondtam neki, hogy csengessen. Felkaptam a táskám, és kisiettem, jobban mondva inkább kivánszorogtam a házból. Fekete cabrio. Tud élni, azt meg kell hagyni.
-Szia, itt vagyok.-mondta ugyanazzal a beképzelt mosollyal a fején.
-Fél órát késtél. - mondtam. Nem vagyok egy hárpia, de ha már ő könyörgött, akkor figyeljen már oda.
-Óh, bocs volt egy kis dolgom...- mondta nekem flegmán.
-Jó, csak mondtam...
Amíg a mozihoz értünk, egy szót sem beszéltünk. Amikor megérkeztünk, bementünk a moziba, és választottunk egy filmet. Vagyis inkább David választott egy filmet. Valami robotos fantazy volt. Eléggé untam. Na mindegy. Észrevettem, hogy át akar karolni.
-Hé, nem!- szóltam rá. Ja, és mindezt a film közepén.
-Most miért?- kérdezte, majd újra próbálkozott.
-Ne nyúlj hozzám!- mondtam neki, és kiszaladtam a moziból. Hazafelé gyalogoltam a hidegben. De jó lett volna, ha valaki hazavisz...Egyszer csak lépteket hallottam magam mögött. Félve hátrafordultam, és Patricket pillantottam meg.
-Patrick! Mit csinálsz itt? De jó, hogy itt vagy!-kezdtem volna a beszélgetést.
-Rita, hol hagytad Davidet? - nézett rám lesajnálóan, és meg is került gyorsan, és otthagyott, ma már másodszorra. Sírva néztem utána. Hazamentem, vettem egy nagy fürdőt, közben zenét hallgattam. Már este kilenckor lefeküdtem, mert nem tudtam magammal mit kezdeni.

Just one yesterday: 1., rész

1., rész - egy új kezdet

Reggel felkeltem, felöltöztem: egy szaggatott farmer, fekete trikó, hosszú, szürke kardigán,  ugg csizma, és fekete csősál. Nem túl kirívó, de nem is felejtenek el kb. 2 perc múlva. A hajam most  összefogtam, mert kint esett az eső. Elindultam a még fagyos úton, majd kikanyarodtam a még kicsit idegen utcánkból. Anyuék azt mondták, erre lesz egy Starbucks. Hát én nem látom. Végül megtaláltam, és vettem egy fehércsokis-mogyorós cappuccinót, ahogy régen otthon is. Felültem a buszra, bedugtam a fülhallgatóm, remélve, hogy akkor senki sem szól hozzám. Álmosan hallgattam Lana del Rey jól ismert, semmivel össze nem keverhető hangját. Ahogy leszálltam a buszról, megláttam a St. Lennoxot. Gótikus várkastélyhoz hasonlított. Ó, de jó, ilyen komor iskolám lesz. Bementem a portán, és megkérdeztem a portástól, merre van az igazgatói. Elirányított az irodáig. Bekopogtattam.
-Ó, miss Szalay, örülök, hogy újra látom!- szólt a diri. Idősödő nő, kb. 50, de nagyon tekintélyt parancsoló.
-Öö... jó napot... azt mondták, hogy fel kell jönnöm a belépőkártyámért, a könyveimért, és itt majd eligazítanak...
-Igen-igen, majd mindjárt ideküldetem az iskolatitkárt, és ő majd mindent elintéz magával.-mondta, majd besietett az irodájába, majd pár perc múlva visszajött, egy nővel.
-Miss Szalay, ő itt az iskolatitkár, együtt elmennek a titkárságra, ahol ki kell töltenie pár űrlapot a belépőkártyájához...
-Ó. köszönöm.
A mogorva iskolatitkárral elmentünk a titkárságra, ahol kitöltöttük a lapokat, a kezembe dobott (!!!) egy rakás tankönyvet, majd odaszólt, gondolom nekem.
-Arra van a tizenegyedikesek terme, az ötödik ajtó. és kifelé csukja be!!
-Köszönöm szépen!!-mondtam egy kicsit indulatosan, majd elindultam a termünk felé. amikor beléptem, először azt vettem észre, hogy nagyon kicsi a terem. Kis padok voltak sorokba rendezve, nem olyanok, mint otthon, ezek csak egy személyesek voltak. Amikor beléptem, pár kíváncsi arc nézett felém, növelve a zavaromat. aztán pár másodperc múlva már nem is voltam érdekes. Elpirulva ültem le az egyik üres padba, elöl, gondoltam, feláldozom magam. közben hátrapillantottam a vállam felett, gondoltam, megnézem az osztálytársaim. Mintha a gossip girlbe csöppentem volna. a "menő" sportolók mellett viháncoltak a partygörlök. De jó. Platinaszőkére kiszívatott haj, egy egész divatkatalógus rajtuk, és elég kirívó smink. Jajj. Gyorsan csekkoltam magam: összekötött, barna haj, alapozó, szempillaspirál, tus. Hát, én nem fogok full sminkben parádézni a suliban, az biztos. Még csak az kéne nekem. Hogy olyan legyek, mint ők. Pff. csöngetésig a helyemen zenét hallgatva üldögéltem, nyugtázva, hogy senki sem ül a mellettem lévő padban. amikor csengettek, belépett egy srác az ajtón. Ő sem olyan volt, mint a többiek. vörösesszőke haj, zöld szem, vastag keretes szemüveg, fekete kalap, fekete póló, sima farmer, tornacipő. egész helyes...  gondoltam magamban. na, ez aztán elég érdekes megnyilvánulás volt. Elkezdődött az óra, az öfőnk jött be az ajtón, Miss McKyle. Hát, mondjuk, elég idős volt ahhoz, hogy miss legyen, gondoltam magamban.
-Ó, Miss Szalay, kijönne, kérem bemutatkozni az osztálynak?-minden szem rám szegeződött.
-Őhm... aha, vagyis akarom mondani, persze.- feltápászkodtam, és kimentem a tanári asztal mellé.
-Öhm, sziasztok, Szalay Rita vagyok, Magyarországról jöttem...-kb ennyit tudtam mondani magamról, majd csendben álltam. Nem volt ciki, egy kicsit sem, áhh.
-Köszönjük.-mondta az ofő. -ó, Rita, kitöltötted a papírokat?...
-Igen, már elintéztem.. - szóltam halkan, már a helyemről.
-Jó. Akkor a történelem. -kezdte az órát. Hát, elég unalmas volt a 19. század fejlődése. Sosem szerettem a törit.
Óra után odajöttek az osztálytársaim, hogy... hát, azt hiszem bemutatkozni, bár annak elég érdekessé sikerült.
-Ó, szia, Ashley vagyok, gondolom te vagy Regina-kezdte a legfeltűnőbb plázagörl.
-Rita vagyok...- mondtam volna neki, de a szavamba vágott.
- Nem érdekel, hogy ki vagy, vagy hogy honnan jöttél, csak azt akarom elmondani, hogy tudd, hol a helyed a gimiben, és nehogy rá merd tenni a kezed Davidre, mert különben megtudod, milyen a pokol, drágám!- mondta, azzal elviharzott.
-Hát ez érdekes volt.-szólt egy hang mellettem. Megfordultam, és láttam, hogy a mellettem ülő srác feláll.
-Szia, Patrick vagyok, Patrick Stump.-mondta a kezét nyújtva felém.
-Öhm.. szia, Rita vagyok. Ugye nem azért beszélsz velem, mert elfoglaltam a helyed?-kérdeztem félve a választól. Mire kimondtam a mondatot, Patrick elkezdett nevetni.
 -Dehogy is. Csak üdvözölni akartalak a gimiben.
 -Ó. Óó. jajj, bocsi, nem akartam...
- Semmi baj...-mondta egy félmosoly kíséretében. - Ha bármire szükséged lenne, vagy valamit nem találsz, csak szólj.
-Hű köszi. Nem hittem volna, hogy bárki hozzám szólna ma...- mondtam volna neki, de már eltűnt.
A többi szünetben a helyemen hallgattam a zeném, Patricket viszont sehol sem láttam.