Fehér fények. Ideges hangok. Ennyit érzékeltem hirtelen, amikor kinyitottam a szemem. Minden olyan tompa volt. De aztán lassan kiélesedett minden. Kórházban voltam, ami nagyon sokkolt. Nem a kórház, mert persze voltam már kórházban, de nem ilyen körülmények között. Akkor valaki mást látogattam. Most pedig engem látogattak. A szüleim ültek az ágyam mellett. Nem emlékeztem semmire. Hogy kerültem ide? Mi történt?
-Mi történt? - kérdeztem tágra nyílt szemmel. -Hogy kerültem ide? Anya, apa, szólaljatok már meg! - anya kialvatlan, fáradt szemmel nézett rám, apu pedig sóhajtott egy hatalmasat.
-Az iskolabálon voltál, és futottál le a lépcsőn, amikor megbotlottál... és leestél a lépcsőn, eltört a lábad, és felrepedt a fejed... agyrázkódásod lett, és a nyílt töréstől azonnal elájultál... kaptál egy elég erős agyrázkódást... hát nem emlékszel? - kérdezte. Aztán hirtelen beugrott. Patrick! Mi van Patrickkel? Beszélnem kellett vele, de azonnal. Tudna akartam, hogy miért tette, amit tett. Verekedett a fiúval, akivel táncoltam, és aki meg akart csókolni. Aztán hirtelen rájöttem, hogy kik ülnek mellettem.
-Anya. apa! - borultam sírva a nyakukba.
-Jaj, kicsim, annyira hiányoztál! - mondták nekem.
-Figyelj, vár kint pár barátod, be szeretnének hozzád jönni... - kezdték. - És van egy meglepetésünk is! - mondták izgatottan. - De beengedhetjük a barátaidat? - kérdezték aggodalmasan.
-Persze. - mondtam nekik.
-Jó, akkor mi megyünk, mert még haza kell mennünk, és holnap indul a gépünk... sajnos nem tudunk többet maradni, már az is kész csoda, hogy a főnökünk elengedett egy napra. - magyarázkodtak nekem bűntudatosan.
-Persze. Sziasztok! Szeretlek titeket! - mondtam, miközben kifelé indultak. Miután ők kimentek, Patrick jelent meg az ajtóban, és azonnal leült mellém.
-Hogy vagy? - kérdezte, miközben aggodalom csillant a szemében. Észrevettem, hogy a kezemet szorongatja.
-Hát, mondd meg te. - mondtam neki kicsit szemrehányóan.
-Annyira... megijedtem, amikor ott feküdtél... véresen... hogy esetleg... - mesélte, és az arcán láttam, ahogy újra és újra átéli a pillanatot, ahogy szenved... . nem kelsz fel. Azt hittem, hogy én... hogy én...- és ekkor csörrent meg a telefonja. Nem direkt néztem rá, csak reflexből, és amit láttam... az nagyon feldühített. Amber. Patrick feszengve nézte, hogy észrevettem.
-Vedd fel. - mondtam fagyosan.
-Nem, ráér később is... - próbált szépíteni, de tudta, hogy ezt elszúrta.
-Vedd... fel.- mondtam ismét.
-Csak egy pillanat... - mondta Patrick, és kiment telefonálni. Mikor visszajött, olyan voltam, mint egy jégtömb.
-Na, szóval, Rita... - mondta, de smse jött, és nem tudta elrejteni, mert már észrevettem. Az üzenet nem volt hosszú, és még csak egy szó sem volt. Csak egy dolog. Egy szivecske. És igen, a feladó Amber volt.
-Menj. Most. El.- mondtam csukott szemmel.
-Rita, kérlek... - könyörgött.
-Kérlek. Menj. - mondtam még mindig csukott szemmel, mert féltem, hogyha kinyitom, nem tudom elküldeni. Elengedtem a kezét.
-Rita, ne tedd ezt, kérlek... - mondta elcsukló hangon.
-Légy szíves, most menj el, ez az este nekem már sok.- mondtam neki. Ajtócsukódás. Kinyitottam a szemem. Ashley jött be az ajtón, és mögötte a legjobb barátnőm, még otthonról! MIt keres itt Viki?? Itt van Viki! Álmodom?
-Viki! - ki akartam pattanni az ágyból, és megölelni. Hát, ez fekvőgipsszel nem sikerült, ezért a legjobb barátnőm (aki itt volt, itt velem, te jó ég!!!!) jött oda az ágyamhoz, hogy esetlenül megöleljen.
-Mit keresel itt? - kérdeztem tőle sokkolva.
-Hát, a szüleid ötlete volt, hogy ne legyél egyedül, és végül is, itt lakom majd veled! - mondta mosolyogva.
-Mi???? Jajj, mit mondjak erre? - kérdeztem.
-Hogy esetleg befogadsz? - kérdezte mosolyogva.
-Nem szeretném elrontani a pillanatot, de láttam, hogy Patrick jött ki előttünk az ajtón... nincs mesélni valód? - kérdezte Ashley. Hirtelen újra eszembe jutott az előbb itt lezajlott jelenet. Mindent elmeséltem nekik, Vikinek az előzményeket is, ő nem tudott róla, mert sajnos a költözésem óta kicsit elhanyagoltam, amit nagyon sajnáltam, de most lesz időnk bepótolni. Kb. egy óra múlva bejött egy nővér, hogy kiküldje a lányokat, mondván, hogy a látogatási időnek vége, majd holnap bejöhetnek. Egyszerre boldogan és szomorúan aludtam el. Boldog voltam, mert a legjobb barátnőm itt volt, és szomorú, amiért ma elveszítettem Patricket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése