Másnap reggel Viki korán felkelt, amit nagyon furcsálltam, és ennek hangot is adtam.
-Mi van veled? Lázas vagy? - kérdeztem tettetett aggódással.
-Jaj, de jó, hogy felkeltél! Segíts kiválasztani a ruhámat!- szólt egy ruhakupac aljáról.
-Nem ötre kell mennünk?- kérdeztem, mert úgy rémlett, hogy a próba délután kezdődik.
-De, de már most el kell kezdenem készülődni.- magyarázta.
-Miért? - valahogy ezt nem értetem.
-Mert... mert csak. - tért ki a válaszadás elöl. Tetszeni akart a srácnak. Tudom milyen is az. Az elmúlt hét folyamán próbáltam nem mutatni, hogy mennyire fájnak a Patrickkel történtek, és a barátnőim el is hitték. Patrick minden nap küldött üzeneteket, egészen hétvégéig, szerintem rájött, hogy ezzel nem sokra megy. Rossz lesz megint látni, és nem tudom, el tudom-e majd viselni, de próbáltam nem is gondolni rá, és bevallom, elég nehéz volt. De most nem én voltam a téma, Vikinek kellett segítenem.
-Eddig csak ezt a doboz ruhát szedtem ki, ebből kell választanom... - mondta tanácstalanul.
-Mi lenne, ha mondjuk felvennéd a piros kockás inged, meg azt a farmersortot... - kezdtem.
-Mondjuk egy fekete nejlonharisnyával és az amerikai zászlós converse-emmel? - kérdezte, miközben gondolkodott.
-Igen, az nagyon jól áll! - mondtam bólogatva.Tényleg nagyon jól állt neki ez a szett.
-Na, neked is kéne valamit választani.... - utalt arra, hogy talán ha kimozdulok, akkor kicsit helyrerázódik az önbizalmam.
-Jó. - egyeztem bele.
-Na, akkor menjünk, nézzük meg, hogy miből élünk... - indult a szobám felé. Nagyban a szekrényemben kutakodtunk, amikor kihúzta a megfelelő ruhát.
-Megvan a ruhád! - mondta.
-Muti. Megvan a ruhám! - mondtam, megpillantva ruhákat, amiket összekombinált. Egy hosszított trikó, amin csipkéből egy koponya van rávarrva, egy fekete leggings, egy hosszú kardigán, ami krémszínű. Pilóta fazonú napszemüveg, és egy fekete sapi. Hmm. Ez lesz az.
Viki izgalma rám is átragadt, így alig vártam a négy órát, hogy elkezdhessünk készülni. Viki felvette a ruháját, amiben nagyon jól nézett ki, kivasalta a haját, és tussal kihúzta a szemét cicásra, ahogy szokta. Én is felöltöztem, és én is kivasaltam a hajam. A ruhám még annál is jobban állt, mint ahogyan azt én elképzeltem. Én is kihúztam a szemem tussal, de én nem cicásra. Felvettem a félpár bakancsomat, mivel a másik lábamra a gipsz miatt nem tudtam cipőt húzni. Taxit hívtunk, mivel sétálni nem tudtam olyan sokat, és azt sem tudtuk, hogy merre kell menni, Viki csak egy címet kapott... kitől is?
-Hogy is hívják a fiút, - kérdeztem már a taxiban ülve.
-Pete. - mondta a barátnőm csillogó szemmel.
A taxiban többet nem beszéltünk, mindenki el volt foglalva a saját gondolataival.
-Megérkeztünk. - mondta a taxis.
Miután kifizettük, kiszálltunk a kocsiból, kivettük a csomagtartóból Viki gitárját, és felnéztünk a társasházra. A kapuhoz érve megkerestük a a lakáshoz tartozó számot, és felcsörgettünk. Pár pillanat múlva egy fiatal fiú szólt bele a kaputelefonba.
-Haló? - a háttérből óriási röhögések hallatszottak.
-Szia, tudod, Viki vagyok... itt vagyunk. - mondta izgatottan a barátnőm.
-Szia! Gyertek fel! A harmadik emelet!- mondta ezek szerint Pete, és megnyomta az ajtónytó gombot. Felsiettünk a harmadik emeletre, már amennyire velem haladni lehetett. Az ajtó előtt még megálltunk egy pillanatra.
-Jó a hajam? Nem kenődött el a sminkem? - kérdezte idegesen.
-Minden teljesen jó, nagyon szép vagy!- nyugtattam meg. Óriási levegőt vett, majd bekopogott.
-Sziasztok!- nyitott ajtót egy srác. Nagyon sötét haja és barna szeme volt.
-Szia! - köszöntünk neki.
-Gyertek csak be, érezzétek magatokat otthon... - invitált be a srác. Beléptünk egy hosszú folyosón ami előszobaként funkcionált, a hatalmas lakásba. A nappaliban két srác üldögélt, és az érkezésünkre felpattantak.
-Nos, ők Viki, és... - nézett rám.
-Rita. - a nevem hallatára elképedtek.
-De szép neved van... - mondta az egyik furán.
-Köszönöm. Magyar vagyok. - tettem hozzá mosolyogva, és ránéztem Vikire, de ő sem értette, hogy ez miért olyan fura nekik.
-Öhm... ők ketten Andy és Joe... - folytatta Pete.
-Sziasztok- köszöntünk nekik.
-Öhm... mi történt a lábaddal? - kérdezte azt hiszem Andy.
-Hát, hosszú sztori, de a lényeg az, hogy a magassarkú és a futás plusz a lépcső együtt nem annyira jó...-erre mindannyian elfehéredtek, és nézegettek egymásra. Ismét ránéztem Vikire. És ő ismét értetlenül nézett rám vissza. Mi folyik itt?
-Öhm... talán elhalaszthatnánk... amikor meggyógyultál... biztos fáj, és itt kényelmetlen... -nem értettem, miért mondja ezt, a szoba, amit próbateremnek is használtak, tele volt fotelekkel és kanapékkal.
-Kezdhetünk? -kérdezte egy ismerős hang a hátam mögül. Villámgyorsan megfordultam, és Patricket (!!!!) pillantottam meg. Tágra nyílt szemekkel néztem rá. Mit keres itt? Miért van itt? Nem, nem nem nem... Ott állt, ő is éppen olyan meglepetten, mint én, és... ajj... annyira hiányzott... oda akartam menni megölelni, beszívni a pulcsija illatát, belefúrni a fejem a nyakába, és csak vele lenni, de sajnos ezt nem tehettem meg... neki barátnője van, nem? Vagy nem? Annyira dühített, hogy semmit sem tudtam róla egy hete, és úgy hiányzott nekem... Ő is engem nézett, de olyan áhítattal, mint aki két éve nem is látott, mintha valami csodát látna, vagy nem is tudom... így álltunk pár pillanatig, kihasználva az időt azzal, hogy egymást nézhessük, de ő hamarabb feleszmélt a sokkból, mint én.
-Rita! Jajj, annyiszor hívtalak!! - indult meg felém.
-Ne... -hátráltam el. -Ne gyere ide... - szóltam, és megtorpant.
-Rita... ne csináld ezt...-kérte elcsukló hangon. Deja vu érzésem támadt. Már majdnem sírtam.
-Rita, hazamenjünk? - kérdezte Viki. A fenébe, róla megfeledkeztem. Nem mehettünk haza. Elrontottam volna a randiját, de egyedül nem tudtam volna hazamenni. A fenébe.
-Nem kell. - mondtam végül, és rá sem néztem Patrickre, pedig éreztem, hogy próbálja velem felvenni a szemkontaktust. A francba, ezt hogy oldjam meg?
-Na akkor zenéltek, vagy mi lesz? - kérdeztem a fiúktól, akik egyfolytában az arcomat fürkészték.
-Öhm, persze- mondta Pete. -Üljetek le. - mondta, miközben Patrick arcát nézte, ahogy engem nézett.
-Mit játszunk először?- kérdezte Joe feszülten.
-Just one yesterday. - nézett Patrick a szemembe szomorúan.
A szám eléggé sok nem is annyira rejtett utalást tartalmazott. Ez volt a refrén: If heaven's grief brings hell's rain,Then I'd trade all my tomorrows for just one yesterday,For just one yesterday,I want to teach you a lesson in the worst kind of way,Still I'd trade all my tomorrows for just one yesterday.. Majdnem elsírtam magam. Elcserélném az összes holnapot csak egy tegnapért... Ezután jöttek még a hasonló dalok, én pedig csak ültem, és néztem magam elé, és sírni lett volna kedvem. Végül amikor befejezték, könnyes szemmel bámultam magam elé.
-Pihenő!-kiáltotta Pete. Patrick jött felém.
-Kérlek, ne küldj el, csak beszélni akarok veled.... -mondta, de a félelme alaptalan volt, mivel nem akartam elküldeni őt. Már nem.
-Nem akarlak elküldeni... -mondtam neki.
-Leülhetek ide? -kérdezte óvatosan tőlem.
-Persze.-csúsztam volna arrébb, de közbeszólt.
-Nem kell arrébb menned, elférek én itt... -és leült mellém, elég közel. Vikit kerestem a szememmel, de Petetel volt, így nem vett észre.
-Figyelj, én annyira sajnálom múltkorit, nem kellett volna... hiba volt... annyira... kétségbe voltam esve, amikor ott feküdtél, és az az sms...
-Ne! Nem zavar... nekem az a fontos, hogy te boldog legyél...
-De az az sms...
-Mondom nem zavar!-vágtam közbe ingerülten.
-Hagy mondjam már végig!
-De nem érdekel!- erre szomorúan nézett, mert gondolom mondani akart valamit, de nem tudom mit, és sohasem fogom megtudni.
-Akkor barátok? - kérdeztem, mert nem akartam meghallgatni a "barátnőm van de legyünk barátok" szöveget. Erre még szomorúbban nézett.
-Igen.-erre megöleltem.
-Annyira hiányoztál.- suttogta a hajamba.
-Te is nekem.-mondtam a könnyeimmel küszködve.
-És mi történt? - kérdezte, miután elengedtem.
-Lábtörés, agyrázkódás...
-Uhh... -szisszent fel.
Kb nyolc órakor hazamentünk.
-Mi van Petetel?- kérdeztem Vikitől.
-Hát... elhívott vacsizni... -mondta elpirulva.
Amikor hazamentünk, kimerülten beestünk az ágyba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése