Reggel nehezen keltünk fel, mivel este sokáig beszélgettünk. Felöltöztünk, én szürke ramones-es felsőt, fekete cicanadrággal és a kockás inggel kardigánnak, és az ugg csizmámmal. Viki pedig egy fekete-fehér feliratos felsőt szaggatott farmerrel, converse-zel, és fekete sapival. Elindultunk suliba, de előtte még szokásosan beugrottunk a starbucksba. Amikor beléptünk az osztályba, Ashley jött oda hozzánk.
-Sziasztok, képzeljétek, kicserélik az ablakokat a suliban. - kezdte.
-De jó, már épp ideje lenne..-mondta Viki a rossz állapotú ablakokra utalva.
-A szünetekben nem lehetünk bent, mert akkor dolgoznak...
-De jó, akkor itt kell kerülgetni a cuccokat?-kérdeztem a számat húzva.
-Hát, igen. - fintorgott Viki.
Az utolsó előtti szünetben Patrick jött oda hozzánk.
-Rita, beszélhetnénk? -kérdezte óvatosan.
-Persze.-mondtam neki tettetett nyugodtsággal, csak éppen nem mozdultam.
-Mármint négyszemközt...-mondta feszengve.
-Hát, mondd nyugodtan előttük.-mondtam még mindig nyugodtan.
-Kérlek.-mondta mélyen a szemembe nézve.
-Jó.- mondtam egy sóhajtás után, és a teremre mutattam, mivel a munkások éppen szünetet tartottak, és azt mondták, addig bemehetünk. A terembe belépve leültünk.
-Mi az?-kérdeztem egy kicsit. Khm. Ingerülten.
-Annyira sajnálom a tegnapit, nem kellett volna úgy felhúznom magam...-kezdte volna a magyarázkodást.
-Nem, tényleg nem kellett volna, ezt én is tudom. És tudod mit? A hangulat ingadozásaid teljesen kikészítenek! Sose tudom, hogy éppen milyen napod van!
-Sajnálom, de a te viselkedésed is eléggé félreérthető! Egyszer a vállamon sírsz, aztán meg egy sráccal randizol!
-Te ugyanezt tetted!-emlékeztettem rá.-Tudod mit? Hagyj engem békén, nem kell ez nekem. Igazad volt. -mondtam felkelve a helyemről, és a gipszemmel sikeresen meglöktem valamit.
-Rita!!-üvöltötte Patrick, amikor meglátta, hogy egy ablak készül éppen rám zuhanni. Én a félelemtől lefagyva arrébb sem tudtam menni, de valaki oldalról arrébb lökött.
-Ne! Patrick! Úristen, valaki hívjon mentőt!-üvöltöttem teli torokból, amikor megláttam, hogy Patrickre borult az egyik súlyos ablak, ami persze összetört, és most hatalmas szilánkok borították be őt, és az ablak keret pedig ráesett, és ő nem mozdult. -Valaki segítsen! -üvöltöttem sírva, mire egy tanár jött be.
-Mi történt, -kérdezte.
-Megbillent az ablak, és rám esett volna, ha ő nem lök arrébb!-zokogtam. Megmentett. De inkább ne tette volna!
-Jó, most azonnal hívom a többi tanárt és a mentőket, te pedig menj, igyál valamit, mert falfehér vagy.-mondta a tanár idegesen, amire nekem nem volt több erőm, csak egy bólintásra. Kimentem a teremből, ami elé pillanatok alatt hatalmas tömeg csődült, diákok, tanárok, akik a diákokon keresztül a terembe mentek. Viki és Ashley futottak felém.
-Rita, siettünk, ahogy csak tudtunk, hallottuk, mi történt!-mondták a levegőt kapkodva. Én pedig csak bámultam magam elé, teljesen csendben, és próbáltam felfogni, hogy mi is történt.
-Ott fekszik, üveget állnak ki belőle, és csak fekszik!-tört ki belőlem a sírás, és a könnyeim patakokban folytak az arcomról, amíg egy tanár oda nem jött.
-Miss Szalay, a mentősök azt mondták, hogy egy embernek Patrickkel kellene mennie, mert a szüleit nem érik el...
-Persze, azonnal megyek!-mondtam, meg sem várva, hogy befejezze, és siettet ki az udvarra, a tanár vezetésével, a mentőautóhoz. Az úton meg sem tudtam szólalni, csak néztem a mellettem fekvő Patricket, ahogy a mentősök sürögnek-forognak mellette. Bevitték a műtőbe.
-Mi történik?- kérdeztem az egyik mentőst.
-Az üvegek teljesen szétvagdosták, és eltalálták ez egyik ütőeret is... elég sok vért veszít... beverte a fejét... és a vérveszteségtől azonnal elájult... Miss Szalay, lehet, hogy...-kezdte csendesen, de én félbeszakítottam.
-Nem, nem, az nem lehet! Az lehetetlen! -üvöltöttem.
-Adjanak neki egy kis nyugtatót!-mutatott felém a mentős. Hoztak egy kis pirulát, vizet, és bevetették velem, amitől némiképp lenyugodtam.
-Szalay Rita?-kérdezte pár óra múlva egy műtőruhás nő, ezzel felébresztve, mivel elaludtam, annyi ideje voltam már a kórházban.
-Igen?-kérdeztem hirtelen éberen.
-Bemehet, de a betegnek nagyon sokat kell pihennie...-mondta a nő.
-Rendben.-mondtam reflexből, és a nő elvitt egy szobához, majd intett, hogy menjek be nyugodtan. Egy ágyas szoba volt, iszonyatosan kopár, csak egy kis éjjeli szekrényke, egy-két szék, és kész. Az ágyon megláttam azt, amit sosem akartam: Patrick, összevarrva. Úgy látszott, alszik, ezért csendesen ki akartam menni, de hirtelen megszólalt. Nagyon halk volt a hangja.
-Rita..- gyorsan odaszaladtam hozzá, és reflexből megfogtam a kezét.
-Még egy ilyen, és nem tudom mit csinálok veled.-mondtam neki.
-Valahogy a közeledben mindig a kórházban vagy a rendőrségen kötök ki.-mondta nekem, én pedig halkan felnevettem.
-Nem kértelek egyikre sem.
-Mégis megtettem.-mondta egy szemtelen mosollyal a fején.
-Köszönöm. Bár inkább rám esett volna az üveg...-mondtam.
-Ha visszamehetnék, megint megtenném. -mondta saját magát idézve. Erre elmosolyodtam, de hirtelen elkomorult az arcom.
-Tudod, milyen rossz volt ott látni, ahogyan szilánkok állnak ki az egész testedből?-kérdeztem elcsukló hangon.
-Igen. -mondta. Most már tudom hogy mit érzett.
-Nem szeretném még egyszer azt átélni... a gondolat, hogy elvérzel... vagy hogy lebénulsz..-kezdtem zokogni.
-Csss, ne sírj... -nyugtatott meg. Ő, aki majdnem elvérzett, kb tíz helyen összevarrták, és ő vigasztalt engem. Na szép, mondhatom. De egyszerűen nem tudtam abbahagyni.
-Jaj, annyira rossz volt...-sírtam a vállába, és arra lettem figyelmes, hogy néha felszisszen.
-Jézusom, normális vagyok én? Ez fáj neked!-mondtam hirtelen feleszmélve.
-Nem, nem baj. Érted megéri.-mondta, miközben jobban magához húzott.-Figyelj, mondani akartam valamit... -mondta, én pedig felemeltem a fejem, ő pedig hirtelen megcsókolt. Először csak félősen, hogy mit szólok hozzá, majd mikor látta, hogy nincs ellenvetésem, normálisan is, én pedig beletúrtam abba a csodálatosan puha, gyönyörű hajába. Jaj, a haja! Az a gyengém.
-Szeretlek!-suttogtam a nyakába.
-Én jobban.-mondta halkan.
-El akartam mondani...
-Én is... amikor megláttalak azzal a gyerekkel,a bulin, elborult az agyam. Csak azt láttam, ahogyan meg akart csókolni.-mondta elmerengve.
-Csak féltékennyé akartalak tenni. Te viszont, ha jól láttam, elég jól elvoltál Amberrel. -mondtam keserűen.
-Dehogy voltam-mondta.-Csak el akartalak felejteni, de aztán rájöttem, hogy nem tudlak. Egyszerűen nem megy...
-Nem is kell. .mondtam mosolyogva.
-Nem is akarlak-mondta ő.
-Én sem. -tettem hozzá.
-Annyira fájt, hogy azt hittem, hogy elveszíthetlek, amikor azzal a fiúval táncoltál. Úgy nézett rád, ahogyan én szoktam...-mondta, miközben én a vállára hajtottam a fejem.-Egyébként gyönyörű voltál... alig bírtam rólad levennem a szemem.-mondta, mire én halkan felnevettem.
-Az volt a célom. -mondtam.
-Hát, akkor jól sikerült. -mondta, és a hangján hallottam, hogy mosolyog. A hajamat birizgálta, és csendben feküdtünk még így egy darabig, amíg be nem jött a nő.
-Mára a látogatási időnek vége, és még a szülei is kint várakoznak, és három fiatalember.-mondta nő unottan. Én gyorsan felpattantam, és megvártam, amíg kimegy, majd búcsúzkodni kezdtem.
-Szia, holnap reggel bejövök hozzád.-mondtam, miközben egy csókot nyomtam a szájára.
-Szia. -mondta, és eközben egy puszit nyomott az orromra. Már kifelé mentem, amikor hirtelen megpördültem a tengelyem körül, Patrick pedig még mindig nézett.
-Öhm, akkor most mi..?-kezdtem volna, de félbeszakított.
-Szerinted?-kérdezte egy mosollyal a fején
-Ó... -mondtam neki. De hülye vagyok.
-Szia, holnap jövök.-indultam már tényleg ki. Az előtérben Patrick szüleit pillantottam meg, nekik intettem, mögöttük pedig Pete, Andy, és Joe várakozott.
-Sziasztok. Hát ti?-kérdeztem meglepetten.
-Öhm, mondjuk Patrickhez jöttünk?-mondta ki az egyértelmű választ ki Pete, egy mosollyal a fején.
-Héj, jól van na, kicsit hosszú volt ez a nap.-mondtam nevetve.
-Sziasztok! -köszöntem el tőlük.
-Szia!-mondták utánam.Amint hazaértem, azonnal rohantam Vikihez, és Ashleyt is nálunk találtam. Mindent elmondtam neki, és ők vigyorogva hallgattak végig.
-Mi van?-kérdeztem értetlenül.
-Mi ezt már hamarabb tudtuk, mint ti.-mondta Ashley. Még sokáig beszélgettünk, és Ashley nálunk aludt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése