Aztán rájöttem. Lehet, hogy Patrick nekem nem csak barát? És ha nem, azt honnan tudjam? De még csak olyan kevés ideje ismerem. Nem, ez lehetetlen. És amúgy is. Nem csókolt meg. Tehát még csak nem is tetszem neki. Mi csak barátok vagyunk. És ha rajta múlik, azok is maradunk. El kellett ezt fogadnom. Bekapcsoltam a zenét, hátha az segít. Milyen zene illene a hangulatomhoz? Megvan: Lana Del Rey: Summertime Sadness. Az ágyamon fekve hallgattam a jól ismert hangot, ami olyan sokszor nyugtatott le, vagy vidított fel. Utána sorban jöttek a zenék: Rihanna : Cry, Paramore: Decode, és hasonlók. Egyszer csak felálltam. Mit képzelek? Itt sajnálom magam? Nem, ezt nem tehetem. Kinyomtam a szomorú és lehengoló zenéket, és youtube-on keresgéltem. Végül megtaláltam, ami nekem kell: Sandy Thom: I Wish I Was A Punk Rocker. Vidám, és nekem akkor és ott pont ez kellett. Vidámság. Párszor meghallgattam, és határozottan jobban éreztem magam. Vettem egy jó meleg fürdőt, és amikor majdnem elaludtam a kádban olyan éjjel egy körül, úgy döntöttem, jobb ha lefekszem aludni. Amikor a hálóingemet felvéve visszamentem a szobámba, egyszer csak azt hallottam, hogy valami koppant az ablakon. Még egyszer. Valaki dobálta az ablakomat... kaviccsal? Kinéztem az ablakon, és megláttam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése