Ashleyt. (!!!) Ott állt, és nézte az ablakomat. Ashley. Mit keres itt? Kihajoltam az ablakon.
-Mit keresel te itt?- kérdeztem tőle, szerintem jogosan.
-Engedj be! - kiabálta fel.
-Miért kéne beengedjelek?- kérdeztem bizalmatlanul.
-Mert beszélni akarok veled.- mondta. Úgy láttam, őszinte. Hát, egy próbát megér- gondoltam.
-Jó. - mondtam végül. Lementem, hogy kinyissam az ajtót, ami ugye ilyenkor már be volt zárva.
-Mit akarsz te itt?-kérdeztem, amikor bejött az ajtón.
-Beszélni. - mondta az egyébként nyilvánvaló tényt.
-Azt értem, de miről akarsz te beszélni velem, miután nyilvánvalóvá tetted, hogy mit gondolsz rólam?- kérdeztem nem kis éllel a hangomban.
- El akarom magyarázni a dolgokat, ha lenyugodnál végre!- szólt rám nyugodtan. Hogy tud ilyenkor is nyugodt lenni?
-Jó. - mondtam végül lenyugodva.
-Nem akarsz felmenni a szobádba?- hívatta fel magát (!) Ashley. Némi mérlegelés után bólintottam egyet.
-De. - mondtam végül. Felmentünk a lépcsőn, és bementünk a szobámba.
-Ülj le valahova. - Kínáltam reflexből hellyel. Még mindig nem tudtam felfogni, hogy mit kereshet Ashley nálunk.
-Na?- néztem rá várakozva, utalva arra, hogy talán elkezdhetné.
-Hát szóval, az a helyzet, hogy meg szeretném magyarázni a viselkedésem... - nem hittem a füleimnek. Ez egy bocsánatkérés-féle akart lenni? Erre egyre kíváncsibb lettem.
-Az a helyzet, hogy... féltékeny voltam egy kicsit...
-Na neee!- mondtam egy kis iróniával. De csak egy kicsivel. Egy ici-picivel.
-De. -mondta mosolyogva. És ez nem az a tipikus flörtölős mosolya volt. Ez őszinte volt.
-Nagyon régóta szeretem Davidet... és régóta küzdök érte... hiába. És ma este kiderült számomra, hogy nem is kellett volna.- mondta elkomorodva.
-Mi történt? - kérdeztem aggódva, elfeledkezve arról, hogy Ashleyvel beszélek. Most teljesen más volt mint a suliban. Egy teljesen új lány.
-Rájöttem, hogy David mekkora bunkó- mondta fintorogva.
-Újra mondom: na ne.- ismételtem meg magam.
-De. Furcsa, hogy eddig nem is vettem észre. - mondta.
-Szerintem is.- mondtam neki, de úgy tűnt, nem veszi benne észre a szarkazmust. Vagy csak nem érdekli. Igen, szerintem a második a valószínű.
-Tehát, akkor, ugye... - kezdte a bocsánatkérést. Észre vettem a célzást, de húztam még egy ideig.
-Akkor mi?- kérdeztem vidáman.
-Hát, bocsánat... tudod...
-Mert megaláztál? - kérdeztem.
-Igen...- mondta vonakodva.
-Mert megsértettél?
-Na jó, tudom, hogy ez járt nekem... - mondta szemlesütve.
-Én is. -mondtam.
-Szóval, akkor kezdjük elölről?- ajánlottam.
-Igen. -mondta, örülve annak, hogy nem neki kell megkérdeznie.
-Jó. most viszont...- néztem az órámra. Negyed három. Hú.
-Igen. Szia! - búcsúzott, miközben kikísértem.
-Szia! - mondtam neki. Ahogy néztem a távolodó lányt, mosolyogtam. Nem is tudtam, hogy van egy ilyen oldala is... hm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése